Kézilabda: Tatai mégis válogatott maradna (FRISSÍTVE)



Tatai Péter meggondolta magát, és mégsem kíván lemondani a válogatottságról.
Amint azt a klub honlapja hétfő délután hírül adta, bár a népszerű "Tatus" korábban úgy nyilatkozott, ideiglenesen lemondja a szereplést a férfi kézilabda-válogatottban - mivel „jelenleg nem érdemli meg, hogy a nemzeti együttes második számú kapusa legyen” - végül a Pick Szeged csapatának hálóőre jobb belátásra tért. Miután egyeztetett
Mocsai Lajos
szövetségi kapitánnyal, abban maradtak, hogy továbbra is segíti a nemzeti együttest, amelynek következő feladata a júniusi Európa-bajnoki selejtezőn a lettek és a szlovákok elleni mérkőzés lesz.
Korábban írtuk:
A klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint a játékos egyszer már évekkel ezelőtt is így döntött.
Tatai
elmondta, sem klubjában, sem a nemzeti együttesben nem kap jelentős szerepet, ezért döntött úgy, hogy nem kíván utóbbiban pályára lépni. Döntését már közölte Mocsai Lajos szövetségi kapitánnyal is, aki azt elfogadta. "Azért mondtam le a válogatottságot, mert úgy érzem, hogy jelenleg nem érdemlem meg, hogy a nemzeti együttes második számú kapusa legyek. Keveset védek, és azért, mert Tatai Péternek hívnak, ne legyek válogatott" - nyilatkozta, hozzátéve: bízik benne, hogy a teljesítményével a későbbiekben bizonyíthatja, hogy érdemes lesz a nemzeti csapatban való szereplésre.