Sport

Női futball: kettőt is előrébb léphet a SZAK

Női futball: kettőt is előrébb léphet a SZAK

2013. március 22., péntek
Női futball: kettőt is előrébb léphet a SZAK

Szombat délelőtt a női NB I 18. fordulójának nyitómeccsén a Szegedi AK Csepelen lép pályára.

Cserenkó Szabolcs

lányai jól kezdték a tavaszt, az egyik közvetlen rivális,

az Újpest bánta a szegedi túrát

, s térhetett haza lógó orral. A mieink ezzel felzárkóztak a felsőházat jelentő 6. helyért zajló küzdelemben, s egy idegenbeli győzelemmel épp soros ellenfelüket, illetve Hegyvidék-diadal esetén a lilákat is megelőznék, s elfoglalnák e fontos pozíciót. Ennél fogva akárcsak a múlt heti, ez a találkozó is kiemelt fontossággal bír Lipták Lilláéknak. Az elmúlt négy fordulóban - azaz tavaly november eleje óta - a csepeli egység nyeretlen, igaz a legerősebb ellenfelekkel kellett megmérkőzniük. Ősszel a két gárda összecsapásán 3-1-es szegedi siker született a Felső Tisza parton, az a diadal volt a SZAK első győzelme a szezonban. A szombat délelőtt 11 órakor a Csepel SC stadionjában kezdődő találkozó külön pikantériája, hogy a szegedi egység új igazolású kapusa,

Patocskai Rita

épp a BNLC-től érkezett a télen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.