Vízilabda: kötelező BL-feladat előtt az A-Híd



Szerda este 18 órától újabb nagy lépést tehet a Bajnokok Ligája csoportelsőség felé az A-Híd Szeged VE együttese. Ehhez le kell győzni a nagyváradiakat Hódmezővásárhelyen.
Hat lejátszott mérkőzés után 15 ponttal - 2 egységgel megelőzve az azonos számú meccset vívott szerb Partizant - D jelű csoportja élén áll az A-Híd Szeged VE a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Hogy ez így is maradjon, a
Vincze Balázs
vezette alakulatnak le kell győznie szerda este Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában a romániai Digi Oradea, azaz a Nagyvárad együttesét. A feladat nem tűnik túl nehéznek, tekintve, hogy az ősz folyamán a parádézó Tisza-parti alakulat
14-9-re diadalmaskodotta partiumi városban. Azóta ugyan elszállt a veretlenség - a Partizan Beograd otthonában elszenvedett vereség eddig a szezon egyetlen szegedi fiaskója - ám Molnár Tamáséknak még így is jó esélyük van csoport első helyére, hiszen a nagyváradiak után Berlinben vívják az utolsó csatát a körmérkőzéses szakaszban. A
Tóth László
vezette nagyváradi alakulat ezzel szemben az ötös 4. helyén tanyázik és nincs is már esélye a feljebb lépésre, hiszen a szerdai találkozóval számukra véget ér a csoportkör, ugyanakkor realitássá válhat számukra a pozíció megtartása, ezzel együtt a továbbjutás. Legutóbb a Partizant látták vendégül, s szenvedtek 10-6-os vereséget. A hódmezővásárhelyi találkozóra a belépő 1000 forintba kerül, amit a 17 órakor nyitó pénztárban lehet megváltani. A 14 éven aluli diákok számára a belépés diákigazolvány felmutatásával díjmentes.
Ha mégsem tudna jelen lenni a vásárhelyi derbin, kövesse a SZEGEDma.hu-n percről-percre frissülő online közvetítésünket 18 órától!