Labdarúgás: leküzdötte a Tömörkényt a Kistelek



Zámbori Gábor duplája segítette sikerhez a tartalékosan pályára lépő megyei I. osztályú alakulatot a vasárnapi derbin.
Az eső áztatta kisteleki pályát kímélendő Ópusztaszeren randevúzott vasárnap a megyei I. osztály tizenharmadik helyén telelő Kisteleki TE és a megye II-ben jelenleg tizedik Tömörkény KSE. Mindkét együttes keményen készül a két hét múlva esedékes bajnoki rajtra, hiszen nehéz feladat vár rájuk a tavasszal, ki kell harcolniuk a biztos bennmaradást.
Hódi Mihály
legénységéből ezúttal többen hiányoztak:
Keresztes
kapus húzódás miatt pihent, s
Kispál
mellett többek között a legveszélyesebb támadók,
Rostás, Ruzsinszki
és
Szél R.
sem álltak a mester rendelkezésére. Ugyanígy nem ült már a kispadon a kapus
Kalics Dániel
, akivel kapcsolatban friss hír, hogy a megye II-es Csanyteleknél folytatja hálóőri pályafutását. A lelkes tömörkényiek ennek megfelelően meg is nehezítették az esélyesebb ellenfél dolgát, szoros mérkőzésen csak 3-2-re tudott nyerni a megye I-es alakulat. Kiemelkedett
Zámbori Gábor
, a tapasztalt, 37 esztendős futballista kétszer köszönt be. A Kistelek jövő héten Üllésen fejezi be felkészülési meccseinek sorát, február 24-én (vasárnap) 11 órakor kezdődik majd az az összecsapás a megye II-es gárda otthonában.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:
Kisteleki TE - Tömörkény KSE 3-2 (2-1).
Ópusztaszer, vezette: Fodor Lajos.
Kistelek:
Szalkai - Bosánszki M., Bosánszki Zs., Mészáros, Bárkányi, Papp D., Tóth T., Getyinás, Tóth Á., Zuh, Zámbori. Játszottak még: Gera, Kiss T., Farkas B. Vezetőedző: Hódi Mihály.
Gólszerzők:
Zámbori (2), Tóth T., illetve Boldog, Koncz G. Hódi Mihály:
"Nagyon sok javítanivalónk van még a hátralévő két hétben. Fáradtan mozgott a csapat, de így is megérdemelten nyertünk. Amennyiben a hiányzók rendelkezésre álltak volna, talán még jobb lett volna a játék, még magabiztosabb a győzelem, de alapvetően így sincs okunk panaszra."