Sport

Kosárlabda: nincs Bonifert-mágia, csak nagyobb mentális erő

Kosárlabda: nincs Bonifert-mágia, csak nagyobb mentális erő

2013. február 7., csütörtök
Kosárlabda: nincs Bonifert-mágia, csak nagyobb mentális erő

Utóbbi hat bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert Bonifert Domonkos irányításával a Naturtex-SZTE-Szedeák, ezzel újra reális eséllyel pályázik a felsőházi rájátszásba jutásra.

Ezen a hétvégén nem rendeznek fordulót a férfi kosárlabda NB I/A csoportos bajnokságban, így érdemes kicsit áttekinteni, hogy három fordulóval az alapszakasz zárása előtt hogyan állnak a csapatok. Nos, úgy tűnik, öt együttesnek sikerült meglépnie a "derékhadtól": az Alba Fehérvár, az Atomerőmű, a Kaposvár, a Sopron és a Jászberény - az egyelőre még az Adria-ligában szereplő, de hamarosan a honi sorozatba is beszálló Szolnok társaságában - gyakorlatilag a felsőházban érezheti magát, szinte biztosra vehető negyeddöntős helye. A további két kiadó pozícióért azonban óriási a tülekedés hat gárda között. A Pécs és a Szombathely eleddig kilenc, a Szeged, a Körmend és a Zalaegerszeg nyolc, a Nyíregyháza pedig hét győzelmet számlál, s feltehetően hatalmas harcot vívnak majd egymással egészen a középszakasz legvégéig. A Naturtex-SZTE-Szedeák szurkolói számára egyelőre az a legfontosabb, hogy kedvenceik az utolsó bő egy hónap teljesítményével visszaküzdötték magukat, felzárkóztak a közvetlen riválisokhoz, akik közül ráadásul még az alapszakaszban a Pécset és a Körmendet is az újszegedi sportcsarnokban fogadják, tehát van esély a feljebb lépésre. A december közepén kinevezett új vezetőedző,

Bonifert Domonkos

, valamint segítője,

Simándi Árpád

irányításával idehaza a Szombathelyet, a Kaposvárt és a Sopront is nagyszerű teljesítménnyel verték Nebojsa Dukicék, a ZTE-t pedig idegenben páholták el, s csak Fehérvárott, valamint Jászberényben kellett kapitulálniuk. Végre nem csak azt kell tehát hallgatnunk az ellenfelek trénereitől, hogy jó és veszélyes a Tisza-parti csapat, hanem a pályán is sikerült ezt igazolni! Mi állhat a háttérben, mitől javult fel, illetve vált kiegyensúlyozottabbá a kulcsemberek teljesítménye? "Kicsit változtattunk a védekezésen és a támadáson is, de a legfontosabb, hogy a hozzáálláson kellett változtatni. A csapat képes volt erre, ettől pedig jelentősen feljavult a teljesítménye. Egyre inkább az együtt, egymásért szellemiség határozza meg játékunkat, a kosarasok jobban és többet segítenek egymásnak, hisznek a társukban, s ahogy ennek köszönhetően meccseket nyerünk, egyre inkább hisznek abban is, amit kérünk tőlük. Nincs tehát szó semmiféle mágiáról, egyszerűen csak mentálisan váltunk erősebbekké" - magyarázta a "titkot" Bonifert Domonkos. Ami az e heti programot illeti, a szakembertől megtudtuk, a múlt szombati és vasárnapi "szusszanást" követően hétfőtől napi két edzésen kell részt venniük Csorvási Milánéknak, majd hétvégén ismét kapnak egy kis pihenőt, hiszen ettől kezdve a bajnokság végéig már nem lesz megállás. "

Alexa Szabolcs

erőnléti edző egy kicsit felcsavarta a gázt ezekben a napokban, elsősorban a fizikai munkára koncentrálunk, tulajdonképpen az utolsó erőgyűjtés zajlik, hiszen több üres hétvégénk már nem lesz. A jövő héten már többet kosárlabdázunk, megpróbálunk minél alaposabban és hatékonyabban felkészülni a Paks elleni idegenbeli meccsre" - így a mester, hozzáfűzve: az Atomerőmű attól különösen veszélyes, hogy rendkívül egységes az állománya, nyolc ember is képes tíz pont fölött dobni. Bár talán ezt a legnehezebb levédeni, a mieink így is mindent megtesznek majd, hogy megnehezítsék a dolgukat!

A férfi kosárlabda NB I/A állása:

1. Alba Fehérvár 19 14 5 1656–1402 0.868 2. Atomerőmű SE 19 14 5 1649–1471 0.868 3. Kaposvári KK 19 13 6 1647–1559 0.842 4. Soproni KC 19 11 8 1499–1466 0.789 5. TOP COP Security Jászberény 19 11 8 1571–1559 0.789 6. Pécsi VSK-Pannonpower 19 9 10 1457–1513 0.737 7. Szova-Trend Optika KC Szombathely 19 9 10 1640–1616 0.737 8. Naturtex-SZTE-Szedeák 19 8 11 1578–1601 0.711 9. Lami-Véd Körmend 19 8 11 1617–1677 0.711 10. Zalakerámia ZTE KK 19 8 11 1517–1652 0.711 11. Nyíregyháza KK 19 7 12 1491–1516 0.684 12. Factum Sport Debrecen 19 2 17 1289–1579 0.553

A Szedeák hátralévő meccsei az alapszakaszban:

Február 16. (szombat) 18.00:

Atomerőmű SE (i)

Február 23. (szombat) 18.00:

Lami-Véd Körmend (o)

Március 2. (szombat) 18.00:

Pécsi VSK-Pannonpower (o)

Illés András - Pintér M. Lajos

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.