Sport

Kosárlabda: három hazai meccsen javíthat a Szegedi KE

Kosárlabda: három hazai meccsen javíthat a Szegedi KE

2013. február 15., péntek
Kosárlabda: három hazai meccsen javíthat a Szegedi KE

Elmúlt három mérkőzésén felemás teljesítményt nyújtott a Szegedi KE. A tabella 8. helyén álló csapat három hazai találkozón javíthat.

Az elmúlt időszakban három mérkőzésén vegyes képet mutatott a Szegedi KE játéka. Mészárosné Kovács Andrea egysége pontszegény meccsen szenvedett szoros vereséget Szolnokon, majd egy pótolt találkozón a Kecskemét együttesétől kaptak ki Rajnaiék hazai pályán. Legutóbb viszont idegenben sikerült magabiztosan győzni a Kiss Lenke Kosársuli otthonában, s ez a siker lendületet adhat a szegedi lányoknak a javításhoz. Most három hazai találkozó következik, melyek közül elsőként Tóth Ciliék vasárnap 11 órakor a MAFC gárdáját fogadják hazai pályán, majd 23-án, szombaton 13 órától a BSE lesz a vendég, végül március 2-án, szombaton ugyancsak 13 órától a Testnevelési Egyetem jelenleg 2. helyen álló egysége ellen kell helyt állni.

Amatőr női kosárlabda NB I Keleti csoport 10. forduló (pótlás):

Szolnoki MÁV SE - Szegedi KE 48-44 (13-7, 11-8, 12-10, 6-17)

Szeged:

Szabó B. 19/12, Rajnai Zs. 10, Tóth C. 7, Varga P. 6, Barabás 2.

Edző:

Mészárosné Kovács Andrea.

Amatőr női kosárlabda NB I Keleti csoport 10. forduló (pótlás):

Szegedi KE – Kecskeméti KC 60–66 (18–12, 16–15, 17–15, 9–24)

Szeged:

Mészáros 11/3, Szabó 16, Varga 3, Tóth C. 8, Rajnai 16.

Csere:

Zsíros 2, Barabás 4.

Edző:

Mészárosné Kovács Andrea.

Amatőr női kosárlabda NB I Keleti csoport 17. forduló:

Kiss Lenke Kosársuli – Szegedi KE 58–75 (22–25, 16–17, 15–14, 5–19)

Szeged:

Mészáros 22/15, Szabó 8, Varga 2, Tóth C. 14/3, Rajnai 12.

Csere:

Földi 11/6, Zsíros 2, Boros 2, Barabás 2, Ottroba.

Edző:

Mészárosné Kovács Andrea.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.