Sport

Futsal: tízet lőtt az Újpestnek a szegedi csapat

Futsal: tízet lőtt az Újpestnek a szegedi csapat

2013. február 28., csütörtök
Futsal: tízet lőtt az Újpestnek a szegedi csapat

Újabb győzelmet aratott hétfő este az SZTE EHÖK SE futsalcsapata az NB II Keleti csoportjában. Ezúttal a "kisebbik" Újpest volt a gólvadász egyetemisták áldozata.

A

Hökkentő.hu beszámolója szerint

az erőviszonyoknak megfelelően kezdettől a szegedi egyetemi csapat dominált a lilák otthonában, s mezőnyfölényüket - ha nem is jó százalékkal - sorjában gólra váltották:

Kalános János

már a 3. percben előnyhöz juttatta a kék-sárgákat egy szép összjáték végén,

Berndt Dániel

egyéni akciója ért gólt nem sokkal később, majd

Várnagy Milán

volt eredményes egy sarokrúgást követően. A vendéglátók a szünet előtt szépítettek, így 3-1-es szegedi vezetéssel fordultak a felek. A folytatásban

Ferenczi András

növelte a vendégek előnyét, amely egy öngóllal, majd rögvest a középkezdés után labdaszerzést követően Berndt Dániel duplázásával találatával már számszerűleg is kezdett elsöprő lenni (1-6).

Berta Balázs

is hamar feliratkozott a góllövőlistára, majd Ferenczi is rövidesen duplázott, így már 8-1-re vezetett az EHÖK SE.

Cserenkó Szabolcs

a Keleti csoportban máris az egyik legjobb hálóőrré előlépő

Gyenes Tamás

kapust le is hozta, helyette

Kulisits Imre

állt be, aki bizonnyal nem örült Ferenczi harmadik találatának, mivel az öngólként került jegyzőkönyvbe... Kihagyott vendég büntető után az újpestiek háromszor is bevették a Szeged kapuját, felkapaszkodva 8-5-re. A végjátékban aztán Berndt és Kalános egy-egy emelése zárta rövidre a történetet, s tette, ha nem is kiütésessé, de magabiztossá az SZTE EHÖK SE zsinórban negyedik győzelmét. Legközelebb az algyői Fehér Ignác Tornacsarnokban március 4-én, 19.30-tól tartandó bajnokin lép pályára az SZTE EHÖK SE, méghozzá igazi dél-alföldi rangadón, a békéscsabai Pioneers Viharsarki FC ellen.

Férfi futsal NB II Keleti csoport 21. forduló:

Újpesti FC-220Volt - SZTE EHÖK SE 5-10 (1-3)

Budapest, Halassy Olivér Sportközpont, 50 néző. Vezette: Herbály, Dobó, Temesi

Újpest:

Igar - Kolena, Grenyó, Molnár, Torma.

Csere:

Lajkó, László, Orosz, Garami, Kaczor (kapus).

Játékos-edző:

Lajkó László.

SZTE EHÖK SE:

Gyenesi - Várnagy, Ferenczi, Berta, Kalános.

Csere:

Huszár, Kozma, Bacher, Berndt, Szokolai, Vékes, Kulisits (kapus).

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gólszerző:

Kolena (18'), Fereczi (36' - öngól), Grenyó (38' - büntető, 38') László (39'), ill. Kalános (3', 40'), Berndt (7', 39'), Várnagy (13'), Ferenczi (22', 35'), Garami (27' - öngól), Bacher (27'), Berta (31').

Sárga lap:

Torma (18'), Lajkó (19'). Cserenkó Szabolcs:

"Mérges vagyok mert ezt a meccset sokkal nagyobb gólkülönbséggel kellett volna nyerni. Sokkal gyengébb volt ez a csapat mint a másik Újpest, akiket három hete vertünk meg. Nyertünk, de ennek ellenére aggaszt, hogy a két sorunk között ekkora különbség van. Múlt héten - Salgótarjánban - teljesen eltűnt a különbség, mind a két sor hozta azt, amit elvártam tőlük. Most az első sor brillírozott, a második nem mert futballozni. Nekem, mint edzőnek ez fáj. De ennek ellenére természetesen gratulálok a fiúknak, ügyesek voltak, ezt a tíz gólt azért be kellett rúgni."

További eredmények:

Siketek SK - UTE 1-6 (0-2) Bábolna Natural Meat TFC - Vasas-Kalafa SE 5-3 (2-2) Rákosmenti FC - Monor SE 8-0 (3-0) DEAC Armada Futsal Klub - Energia SC Gyöngyös 6-4 (3-3) Pioneers Viharsarki FC - Salgótarjáni VSE

elmaradt

Kincsem Lovaspark-Nagykáta - Diósgyőri Futsal Club 3-0

A Diósgyőr visszalépése miatt a győzelemért járó 3 pont a Kincsem Lovaspark-Nagykáta részére jóváírva 3-0-s gólkülönbséggel.

A férfi futsal NB II Keleti csoport jelenlegi állása

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Rákosmenti FC

21

17

2

2

190

71

119

53

2.

Bábolna Natural Meat TFC

21

17

2

2

173

90

83

53

3.

Kincsem Lovaspark-Nagykáta

21

15

4

2

161

66

95

49

4.

DEAC Armada Futsal Klub

21

14

1

6

139

79

60

43

5.

Vasas-Kalafa SE

21

12

4

5

135

71

64

40

6.

Energia SC Gyöngyös

21

11

3

7

105

85

20

36

7.

Pioneers Viharsarki FC

20

10

2

8

101

73

28

32

8.

SZTE EHÖK SE

21

9

-

12

114

125

-11

27

9.

Diósgyőri Futsal Club (visszalépett)

21

8

1

12

104

101

3

25

10.

UTE

21

6

-

15

93

193

-110

18

11.

Monor SE

21

5

2

14

89

111

-22

17

12.

Salgótarjáni VSE

20

5

1

14

80

119

-39

16

13.

Újpesti FC-220Volt

21

5

1

15

116

183

-67

16

14.

Siketek SK

21

-

1

20

53

286

-233

1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.