Futsal: Hegyesi jó játékkal debütált a válogatottban + VIDEÓK



A két, Szlovénia elleni keddi és szerdai válogatott mérkőzésen bemutatkozott a nemzeti csapatban Hegyesi Zsolt, az UTC Futsal Team szegedi játékosa.
A kedd este emlékezetes marad
Hegyesi Zsolt
, az UTC Futsal Team játékosa számára, hiszen a Veszprémben rendezett, szlovének elleni válogatott-mérkőzésen első válogatottságát ünnepelhette. A találkozón egyébként a mieink szereztek vezetést, ám a játékot egyértelműen uraló délszlávok a szünetig fordítottak és elléptek 3-1-re, majd a fordulás után tovább növelték előnyüket egy öngóllal, s ezután már csak kozmetikázni tudta az eredményt
Frank Tamás
szövetségi edző egysége. A nagypályán a Szegedi VSE megyei I. osztályú csapatát erősítő technikás Hegyesi ebben a periódusban kapott lehetőséget. http://www.youtube.com/watch?v=_VuuY83hWrk "Debütálásom alkalmából nagyon jól éreztem magam a pályán. Vannak hibáim, ezeket a többiektől tanulva is, és a meccseken nyert tapasztalatokból is igyekszem javítani. Az NB I-hez hasonlítva úgy érzem, itt, válogatott szinten kétszer-háromszor gyorsabban kell dönteni, másabb, gyorsabb az iram, mint a hazai élvonalban" - nyilatkozta az MLSZ TV-nek a válogatott újonca, aki a szerdai találkozón szintén a második félidőben jutott szerephez, s a játékrész elején emberelőnybe is juttatta a magyar csapatot, miután egy életveszélyes kiugrása után a vele szemben szabálytalan szlovén játékost kiállították róla. "Jól támadtuk le ellenfelünket a második félidőben, egy ilyen szituációban labdaszerzés után egyedül vihettem volna kapura a labdát, amikor hátulról becsúszva szabálytalanul tudott csak szerelni az ellenfél játékosa, akit azonnali piros lappal állítottak ki utolsó emberként" - idézte fel az esetet a SZEGEDma.hu-nak Hegyesi. Az emberhátrányt azonban ki tudták bekkelni a vendégek. A székesfehérvári találkozó egyébként az első félidőben sokáig meddő szlovén fölényt és ezzel párhuzamosan kiváló magyar védekezést hozott, amely alól a játékrész második felében tudott szabadulni a fehérben játszó hazai válogatott, hogy aztán a második felvonásban - részben a már említett kiállításnak köszönhetően - sokkal kiegyenlítettebb csatát vívjon a délnyugati szomszéd legjobb teremfocistáival. A hosszú gólcsendet a két perccel a vége előtt létszámfölényes játékra átálló magyar válogatott részéről
Dróth Zoltán
törte meg egy kiváló centerezés után, aminek hatására az ellenfél váltott az 5 a 4 elleni taktikára, ám a szemfüles győri futsalos ekkor messziről vette be kapujukat pillanatokkal az első találat után, így végül 2-0-s győzelmet arattak a mieink. Hegyesi Zsolt ezen a találkozón már több lehetőséget is kapott. "A szlovének ugyanazt játszották mint először Veszprémben, mi azonban most sokkal erőszakosabbak, ugyanakkor fegyelmezettebbek is voltunk. Jobban játszottunk a második találkozónkon, s ennek most meg is lett az eredménye, a magunk javára fordítottuk a meccset" - értékelte a mérkőzést a szegedi labdarúgó, aki bízik benne, produkciója meggyőzte
Frank Tamást
, s a szövetségi edző számít rá az egy hónap múlva esedékes Európa-bajnoki selejtezőkön. http://www.youtube.com/watch?&v=aJOjV-dfPr0
Felkészülési futsal-mérkőzés (február 12.):
Magyarország – Szlovénia 2–4 (1–3)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző.
Magyarország:
Balázs – Németh P, Lódi, Harnisch, Dróth.
Csere:
Trencsényi, Rábl, Szécsi, Nagy T., Lovas, Frank, Hegyesi, Vidák.
Szövetségi edző:
Frank Tamás.
Szlovénia:
Puskar – Fetic, Cujec, Osredkar, Melink.
Csere:
Vrhovec, Drobne, Kroflic.
Szövetségi kapitány:
Andrej Dobovicnik.
Gól:
Trencsényi (6'), Rábl (26'), ill. Cujec (6'), Osredkar (7'), Melink (12'), Nagy T. (26' – öngól). Frank Tamás:
"Átaludtuk az első félidőt, nagyon sok olyan elemi hibát vétettünk, ami ezen a szinten visszaüt. 1-3-ról nemzetközi szinten nagyon nehéz felállni, ennek ellenére a második félidőben jobban teljesítettünk, s ha a helyzeteinket értékesítjük döntetlenközeli eredménnyel is zárhattunk volna."
Felkészülési futsal-mérkőzés (február 13.):
Magyarország – Szlovénia 2–0 (0–0)
Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok, 500 néző.
Magyarország:
Pallai - Németh P., Harnisch, Lódi, Dróth.
Csere:
Balázs (kapus), Trencsényi, Lovas, Szécsi, Frank P., Nagy T., Hegyesi, Vidák.
Szövetségi edző:
Frank Tamás.
Szlovénia:
Mordej – Fetic, Osredkar, Kroflic, Cujec.
Csere:
Melink, Vrhovec, Drobne.
Szövetségi edző:
Matej Kavcic.
Gól:
Dróth (38', 38'). Frank Tamás:
"Ezúttal más taktikát alkalmaztunk mint tegnap, a letámadás helyett a szervezett védekezést részesítettük előnyben. Ez a váltás sikeres volt, a szlovénok hiába támadtak többet az első félidőben, igazi helyzetet nem tudtak kidolgozni. Ma is voltak hibák a játékunkban, de sokkal fegyelmezettebben, pontosabban játszottunk, ennek köszönhetjük győzelmünket a jó erőkből álló szlovén csapat ellen."