Sport

Atlétika: két Márton-arany és egy 7. hely

Atlétika: két Márton-arany és egy 7. hely

2013. február 25., hétfő
Atlétika: két Márton-arany és egy 7. hely

A Titán TC dobóatlétái két aranyérmet és egy 7. helyet gyűjtöttek be a felnőtt országos atlétikai terembajnokságon és az országos téli dobóbajnokságon.

A két felnőtt és egy ifjúsági versenyzővel induló csapat mindkét aranyérmét

Márton Anita

, a szakosztály olimpikonja szerezte. Eredményeivel reménykedve vághat neki a göteborgi fedettpályás Európa-Bajnokságnak, melyet a hét végén pénteken, szombaton és vasárnap rendeznek. A legutóbbi, párizsi Eb-n ötödik helyen végzett szegedi versenyző a női súlylökők mezőnyében indul, és ezen a kontinensviadalon edzőjét,

Eperjesi Lászlót

is ott tudhatja majd maga mellett, ismét jó szereplésre készülve.

Kormányos Dániel

, idén első éves utánpótláskorú (U23) versenyző diszkoszvetésben a kitűnőnek számító 7. helyen végzett, míg súlylökése gyengébben sikerült és itt 12. lett. A még csak ifjúsági korú

Török Dzsenifer

diszkoszvetésben és súlylökésben is a 11. helyet szerezte meg, az ő számára ez a verseny bemutatkozás volt a felnőtt mezőnyben. Tőle március 2-án az ifjúsági országos bajnokságon várnak kiemelkedő teljesítményt a szegedi egyesületnél. A dobók mellett, a futók közül 5 leány és 1 fiú kap lehetőséget ezen a bajnokságon, melyről éremmel, érmekkel szeretnének hazatérni a szegedi Titánok.

Eredmények:

Súlylökés, nők:

1. Márton Anita 17,34 m 11. Török Dzsenifer 10,24 m

Súlylökés, férfiak:

12. Kormányos Dániel 12,84 m

Diszkoszvetés, nők:

1. Márton Anita 49,29 m 11. Török Dzsenifer 27,35 m

Diszkoszvetés, férfiak:

7. Kormányos Dániel 43,74 m

Edző:

Eperjesi László

Hétfős magyar csapat utazik

Sérülés miatt a súlylökő

Kürthy Lajos

nem utazik, ugyanakkor a hétpróbázó

Szabó Attila

meghívást kapott a csütörtökön kezdődő fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra, amelyen így hét magyar sportoló vesz részt. A magyar szövetség honlapja szerint a Göteborgban sorra kerülő kontinensviadalon a válogatottat hat férfi versenyző -

Szabó Attila

mellett a gátfutó

Baji Balázs

, illetve

Kazi Tamás

(800 m),

Bene Barnabás, Minczér Albert

(mindkettő 3000 m) és a távolugró

Szabó Márk

-, valamint egyedüli nőként a titános súlylökő, a szegedi

Márton Anita

alkotja majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.