Új szponzorral és nagy reményekkel kezdi az évet a SZÚE + FOTÓK



Kedd délután első sajtótájékoztatója keretében ismertette a Szegedi Úszó Egylet az elmúlt év eredményeit, mutatta be új szponzorát, illetve tekintett előre az eljövendő esztendőre is.
A szegedi úszás az 1914-es kezdetek óta eltelt évtizedek során számos bajnokot nevelt ki, elég csak az utolsó szegedi olimpiai bajnokra,
Czene Attilára
gondolni. Mint elhangzott, a SZÚE 1979 óta az újszegedi sportuszodában edz, a mindenkori üzemeltetővel eredményes együttműködést tudhat maga mögött, hangzott el.
Gellért Gábor
vezetőedzővel az élén egy hatfős kiváló trénercsapat vezeti immár 13 éve együtt dolgozva az egyletet. Mintegy 200 tagja van a SZÚE-nak, amely 2012-ben a 3. helyen végzett a hazai csapatok versenyében, ez idő alatt 19 arany-, 10 ezüst-, és 17 bronzérmet nyert. A klub berkeiben olyan tehetségek versenyeznek jelenleg, mint
Novoszáth Melinda
10-szeres országos bajnok,
Szilágyi Nikolett
, a nyíltvízi hosszútávú úszó Eb 9. helyezettje, az Európa-bajnoki bronzérmes
Sibalin Flóra
vagy éppen
Olasz Anna
, aki a setubali hosszútávúszó olimpiai válogató bronzérmesének mondhatja magát, s mindössze 2 másodperccel elmaradva a későbbi olimpiai bajnok
Risztov Évától
, kevéssel csúszott le az ötkarikás részvételről.
Károlyfalvi Zsolt
, a Szegedi Sport és Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, több évtizedes kapcsolat van az egyesület és a sportlétesítményeket üzemeltető városi cég között. "Úgy érzem szakmailag kölcsönös megbecsülés van a SZÚE és a Sport és Fürdők Kft. között, igyekszünk lehetőségeinkhez mérten minden lehetőséget biztosítani az egyesületnek" - húzta alá a sportigazgató. 2007 augusztusában jött az egylet életébe az eddigi legkomolyabb támogató, a Toyota Tmax, amely azóta is rengeteg segítséget nyújt a szegedi úszóknak. A névadó szponzor ennyi idő után azonban az idei évtől megváltozik. "Örülök, hogy hozzájárulhattunk a klub sikereihez az elmúlt öt esztendőben. Az elmúlt években az autóipart súlyosan érinti a gazdasági válság, de mi, ha már nem is névadó szponzorként, de továbbra is maradunk a klub mögött" - közölte
Ludescher Loránd
, a Toyota Tmax Szeged ügyvezető igazgatója. Az új névadó szponzor Haász Kft. - amely 2016-ig kötötte meg támogatói szerződését az úszókkal - ügyvezető igazgatója,
Haász Ákos
már ez elmúlt évben is segítséget nyújtott a Szegedi Úszó Egyletnek, amely idén január 1-től Haász Szegedi Úszó Egylet néven fut tovább. Az igazgató közölte, cége 19 éves múltja ugyan nem mérhető a szegedi úszás 100 esztendős múltjához, ám a vállalkozás az eddigiek során igyekezett letenni névjegyét a régió piacán, a SZÚE-val pedig sportruházat-forgalmazás kapcsán kerültek kapcsoltba. "A legeredményesebb vidéki úszó egyesületről van szó, s köztudott, hogy - akárcsak egy vidéki cégnek is - dupla munkát kell elvégezni, hogy olyan sikeres lehessen, mint egy fővárosi klub, ám a SZUE a bizonyság arra, hogy a kemény munkával a jobb lehetőségekkel megáldott budapesti nagy múltú egyesületeket is maga mögé utasíthatja egy vidéki egyesület" - állította párhuzamba cégét és az egyesületet az ügyvezető. "Örülünk, és köszönjük, hogy támogathatjuk a szegedi úszást" - tette hozzá Haász Ákos.

Az egyesület 2013-as elvégzendő munkája kapcsán elhangzott, a legfőbb távlati cél szegedi úszót juttatni ismét az olimpiai játékokra. Gellért Gábor vezetőedző tudatta, a hétvégén már kezdődik az országos bajnoki küzdelmek sora Debrecenben, itt 8 szegedi úszó is részt vesz, köztük az Európa-bajnoki bronzérmes
Sibalin Flóra
is, aki aztán a magyar ifjúsági válogatottal már megy tovább az ausztráliai ifjúsági olimpiára. Február nagy részében Floridában a magyar válogatott edzőtáborában is képviselteti magát a klub, majd márciusban Izraelben nemzetközi megmérettetésen vesznek részt a Tisza-partiak, majd a nyár folyamán három nagyon komoly verseny, az országos ifjúsági bajnokság, a balatonfüredi Úszás Napja - egyben nyíltvízi Európa Kupa lesz, innen kvalifikálódnak az ifjúsági Eb-re a versenyzők is - valamint a debreceni felnnőtt országos bajnokság vár a szegediekre. Júliusban felnőtt vb, ifi Eb medencében és nyíltvízen a program - a remények szerint a klub versenyzőivel is. Szeptemberben pedig olaszországi nyíltvízi úszó Eb vár a Tisza-partiakra, míg novemberben rövidpályás úszó ob következik, amely a hollandiai Eb-re kvalifikál. A tájékoztató végén a támogatók ügyvezetői, Károlyfalvi Zsolt, Haász Ákos és Ludescher Loránd egy-egy új csapatpólót vehetett át.