Labdarúgás: a Vecsés is nagy erőket mozgósít az NB III-ban maradásért



Néhány NB III-as csapat már a következő héten, a többség azonban csak január 14-én kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre. A hivatalos átigazolási időszak – amely 2013. január 21-én kezdődik és február 21-én éjfélig tart - még el sem kezdődött, de máris csordogálnak a hírek a csapatok háza tájáról. A legfrissebb hír Vecsésről érkezett, amelyből az derül ki, hogy a Pest megyei gárda közel sem adta fel a bent maradási reményeit.
Vecsésen a Budapesti Honvéd és az Újpest egykori labdarúgója,
Kántor Attila
lett a decemberben felmentett
Nahóczky Attila
utóda az elmúlt idényben az NB II-ből kiesett és ősszel az NB III Alföld csoportban is jóval a várakozáson alul szerepelt, a tavaszi rajtot 14 ponttal csak a 11-dik helyen váró Vecsési FC csapatának új vezetőedzője. Kántor nem először dolgozik Vecsésen, hiszen korábban a jelenleg a magyar válogatott stábjában dolgozó
Csábi József
, később pedig az őszi hajrától a Kecskeméti TE NB I-es gárdáját irányító
Horváth Ferenc
pályaedzője volt Vecsésen. Az új edző meglepő őszinteséggel és nagyon nagy önbizalommal felvértezve nyilatkozott a klub honlapjának adott "székfoglalójában", amikor többek között kijelentette: "Megnéztem mielőtt elvállaltam volna, hogy mit is kellene teljesíteni. Igazából 11 győztes mérkőzés kellene a 13 mérkőzésből. Senki ne várja tőlem azt, hogy 13 mérkőzésből 13-at megnyerjünk, de egyértelmű cél, hogy Vecsésnek továbbra is NB III-as csapata legyen.
Földvári Tibor
elnök úrral abban egyeztünk meg, hogy próbáljuk a csapatot az első nyolcba, vagyis a 4. és 8. hely közé vezetni. Ezt megígérhetem. Amennyiben nem teljesítem ezt, abban a pillanatban a futball cipőt el fogom dobni, el fogom égetni a felszerelésemet és soha többé nem fogok edzői állást vállalni, elmegyek közmunkásnak." Az új edző – akinek nem ártana szólni, hogy olvassa már el a bajnokság versenykiírását is a bent maradást illetően – szólt a várható erősítésekről is: "Az új igazolásokat saját szponzoraimon keresztül intézem. Ez azt jelenti, hogy öt olyan labdarúgó érkezik Vecsésre, akiknek NB I-es mérkőzéseik is vannak és 30 év alattiak. Január 14-én lesz végleges a keret, ekkor meg fogom nevezni az NB I-es múlttal rendelkező játékosokat is."