Sport

Jégkorong: gólzáporos Volán-diadal a fa alá

Jégkorong: gólzáporos Volán-diadal a fa alá

2012. december 24., hétfő
Jégkorong: gólzáporos Volán-diadal a fa alá

Fordulatos, gólzáporos győzelemmel zárta a 2012-es esztendőt a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC OB II-es jégkorongcsapata Dunaújvárosban.

Már a meccs elején vezetést szerzett

Bosnyák Márkó

góljával

Kalocsa László

egysége, kihasználva egy kettős emberelőnyt, s megadva a mérkőzés alaphangját, azonban hiába sújtotta újabb kettő perc a hazaiakat,

Somogyi Balázs

két villanásával öt perc alatt fordítottak 2-1-re.

Horváth Dávid

ugyan egalizált szegedi részről, azonban Somogyi megállíthatatlannak tűnt, s

Dancsfalvi Norbertnek

kellett a harmad végén gondoskodnia arról, hogy egyenlő állással vonuljanak pihenőre a felek (3-3). Somogyi a második harmadban is folytatta a parádét, ráadásul ismét emberhátrányból, a dunaújvárosiak első négy gólját egymaga szerezve. Ekkor azonban megrázta magát a Tisza Volán, s három perc alatt előbb

Léránt René

előnyből, majd Dancsfalvi kétszer vette be

Cziller András

kapuját (4-6), akit ekkor le is hoztak a hazaiak, s helyére

Kéri Erik

állt be. A Volán összesen négy percig örülhetett a kétgólos előnynek:

Pavuk Attila

sokadik asszisztját jegyezhette

Nagy Ferenc

góljánál, majd ő maga is betalált

Balázs Csongornak

Rózsahegyi Ádám

kiállítását kihasználva (6-6). Hogy mégis vendég előnnyel fordulhattak a felek az utolsó játékrészre, arról

Hegyi Dominik

gondoskodott egy szép egyéni megoldás után (6-7). Az utolsó 20 perc a változatosság kedvéért a nagyot játszó Somogyi góljával indult, majd Pavuk újabb góllal gyarapította pontjait a kanadai táblázaton, ezzel ismét a hazaiakat hozva lépéselőnybe. Ám ekkor ismét jött egy újabb Volán-tripla:

Győri Tamás

egalizált, majd 10 másodperc különbséggel Hegyi és Fekecs juttatták ismét kétgólos előny birtokába a Tisza-parti gárdát (8-10). Izgalom még maradt az utolsó percre

Oros Pál

jól eltalált pakkja után (9-10), ám a vendégek időkérése nyugtatólag hathatott Ambrusékra, mivel fegyelmezett játékkal kivédekezték a Duna-mentiek rohamait a hajrában, s megőrizték előnyüket, 10-9-es nagyon fontos idegenbeli győzelmet aratva. A szegedi hokisok legközelebb január 13-án, 18 órakor fogadják a Debrecen csapatát hazai jégen a bajnokság 12. játéknapján. A hajdúságiak otthonában rendezendő, 9. játéknapi találkozót ugyanakkor korábbról elhalasztották az akkori időjárási viszonyok miatt, a pótlás időpontja még nem ismert.

Jégkorong OB II alapszakasz 11. játéknap:

Dab.Docler HK - Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 9-10 (3-3, 3-4, 3-3)

Dunaújváros, 100 náző. Vezette: Wolf, Abonyi, Józan.

Dunaújváros:

Cziller - Krukk, Vargyas (2), SOMOGYI 5 (2), PAVUK 2 (4), PAPP (4) - Kéri (kapus), Jelinek (1), Kis A. (1), Mátyási, OROS 1 (2), Major - Kiss R., Nagy F. 1, Herke, Baki, Kis B. - Láng.

Játékos-edző:

Kis Attila.

Tisza Volán:

Balázs - Hídvégi, LÉRÁNT 1 (2), FEKECS 1 (3), HEGYI 2 (1), DANCSFALVI 3 (3) - Maslac, Győri 1, Máté, Bosnyák 1 (1), Ambrus (2) - Lippai (1), Rózsahegyi (2), Horváth D. 1 (1).

Vezetőedző:

Kalocsa László.

Gólszerzők: Bosnyák

(Ambrus, Horváth D., 02:27:

0-1

- kettős emberelőnyből),

Somogyi

(Jelinek, Papp, 04:56:

1-1

- emberhátrányból),

Somogyi

(Papp, Pavuk, 07:23:

2-1

),

Horváth

D

. (Ambrus, Bosnyák, 12:06:

2-2

),

Somogyi

(Pavuk, Oros, 14:24:

3-2

),

Dancsfalvi

(Fekecs, 19:05:

3-3

),

Somogyi

(Pavuk, Vargyas, 24:32:

4-3

- emberhátrányból),

Léránt

(Fekecs, Dancsfalvi, 27:43:

4-4

- emberelőnyből),

Dancsfalvi

(Léránt, Rózsahegyi, 29:10:

4-5

),

Dancsfalvi

(Rózsahegyi, Lippai, 30:44:

4-6

),

Nagy F.

(Pavuk, Kis A., 32:10:

5-6

),

Pavuk

(Vargyas, 34:00:

6-6

- emberelőnyből),

Hegyi

(37:49:

6-7

),

Somogyi

(Papp, Oros, 43:09:

7-7

),

Pavuk

(Somogyi, Papp, 46:08:

8-7

),

Győri

(Fekecs, 54:25:

8-8

),

Hegyi

(Léránt, Dancsfalvi, 56:40:

8-9

),

Fekecs

(Dancsfalvi, Hegyi, 56:50:

8-10

),

Oros

(Somogyi, 58:03:

9-10

- emberelőnyből).

Kiállítás:

14 perc, ill. 12 perc.

A jégkorong OB II alapszakaszának jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D. (2p)

D. (1p)

V.

G.

P.

1.

Debreceni HK

6

4

2

-

-

41–15

16

2.

Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC

6

3

-

2

1

41–29

11

3.

Dab.Docler HK

8

-

1

1

6

32–70

3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.