Vízilabda: újrajátsszák a Szentes - FTC bajnoki meccset


Újrajátsszák a Szentes-Ferencváros ob I-es férfi vízilabda-mérkőzést a fővárosiak sikeres óvása nyomán.
A honi szövetség (MVLSZ) versenybíró bizottsága hétfőn tudatta az MTI-vel, hogy a testület megtárgyalta és helyt adott az óvásnak, amelyet az FTC Waterpolo az október 27-én Szentesen lejátszott, és 11-10-es hazai győzelemmel végződött bajnokival kapcsolatban nyújtott be. A bizottság a mérkőzés eredményét a versenyszabályzat vonatkozó bekezdése alapján megsemmisítette, és - legkésőbb február 28-i időponttal - újrajátszást rendelt el. Megegyezés hiányában a testület jelöli ki a meccs időpontját, és ha szükséges, a helyszínét is. A határozattal szemben a kézhezvételtől számított két napon belül lehet fellebbezéssel élni. Az óvásra alapul az szolgált az ominózus szentesi meccsen, hogy 10 másodperccel a vége előtt az FTC lőhetett büntetőt a szentesi
Regős Áron
vélt vagy valós szabálytalansága okán, ám a végrehajtásra készülő Fradi-pólóst,
Deutsch Mátét
víz alatti szabálytalan lábmozdulattal az egyik hazai játékos,
Tóth Zoltán
megzavarta, amiért kiállították ugyan, de nem végleg (a szabályok szerint ilyenkor cserés kiállítást kell ítélni), s miután visszaállt, ugyancsak ötméteresből ő lőtte a hazaiak győztes gólját. Az ügyet bonyolítja a játékvezetők ténykedése is, hiszen az esetet megelőző szituációnál a közelebbi bíró kifelé intett, míg a távolabbi fújta be a büntetőt. A korábbi eredmény törlésével a bajnoki tabella is módosul, a 10-12. helyen hármas pontazonosság miatt az összesített gólarány dönt (nincsenek egymás elleni eredmények), így a Ferencváros megelőzi a Szentest, illetve a Pécset.
A férfi vízilabda OB I jelenlegi állása:
# | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | Lg. | Kg. | Gk. | P. |
1. | A-Híd Szeged VE | 6 | 6 | - | - | 68 | 46 | 22 | 18 |
2. | Szolnoki Dózsa–KÖZGÉP VSC | 7 | 6 | - | 1 | 84 | 39 | 45 | 18 |
3. | ZF-Eger | 6 | 5 | 1 | - | 78 | 32 | 46 | 16 |
4. | TEVA-Vasas | 5 | 4 | 1 | - | 55 | 32 | 23 | 13 |
5. | Debreceni VSE | 5 | 4 | - | 1 | 66 | 40 | 26 | 12 |
6. | Groupama Honvéd | 6 | 4 | - | 2 | 50 | 44 | 6 | 12 |
7. | BVSC-Zugló | 6 | 3 | - | 3 | 60 | 55 | 5 | 9 |
8. | Junior válogatott | 6 | 2 | 1 | 3 | 53 | 60 | -7 | 7 |
9. | Orvosegyetem SC | 7 | 1 | 1 | 5 | 45 | 84 | -39 | 4 |
10. | FTC Waterpolo | 3 | 1 | - | 2 | 24 | 39 | -15 | 3 |
11. | Szentesi VK | 5 | 1 | - | 4 | 39 | 61 | -22 | 3 |
12. | PVSK-Fűszért | 6 | 1 | - | 5 | 42 | 66 | -24 | 3 |
13. | EKF-EgerFood-Imola | 5 | - | - | 5 | 34 | 56 | -22 | 0 |
14. | Kaposvári VK | 7 | - | - | 7 | 41 | 85 | -44 | 0 |
A helyezések meghatározásának módjáról a
Magyar Vízilabda-szövetség 2012–2013. évi Versenyszabályzatának
V. fejezet 150. (a–d) és 151. (a–d) pontja rendelkezik (28–29. o.).