Sport

Labdarúgás: parádés első félidő, magabiztos szegedi siker + FOTÓK

Labdarúgás: parádés első félidő, magabiztos szegedi siker + FOTÓK

2012. november 3., szombat
Labdarúgás: parádés első félidő, magabiztos szegedi siker + FOTÓK

Újra győzelem! Ezúttal egy bravúros első félidőt mutatva, Varga és Lisztes főszereplésével hengerelt a Szeged 2011 az Újpesttel szemben. A második játékrészben is voltak helyzeteik a kék-feketéknek, a siker pedig a magabiztos játéknak köszönhetően egy percig sem forgott veszélyben.

Álomkezdés. Végre ismét elkényeztette a Szeged 2011 a közönségét. Nagy kedvvel, motiváltan fociztak Ulvickiék, még az a játékos is csúszott-mászott, akire eddig ez nemigen volt jellemző. Igaz, a gólra egészen a 39. percig kellet várni, ám ezután 5 perc alatt eldőlt a meccs.

Varga Bence

és

Lisztes Krisztián

nemcsak a találatai miatt tett ki magáért, hanem a játékszervezésben is kivették a részüket. Ráadásul mindkét támadó hálót érő labdáit klasszis mozdulatok előztek meg. Az Újpest az egész félidő alatt alárendelt szerepet játszott. A második játékrész másként indult, mint az első. A vendégek igen aktívan kezdtek a gólon kívül sem hagytak sok levegőt Liszteséknek, de az 50. perc megingásán kívül többet nem hibázott a hazai védelem, így a lilák pillanatnyi fölénye meddőnek bizonyult. A játék kiegyenlítetté vált, és megérkeztek újra a szegedi helyzetek is. Főként a fejesek nem úgy sikerültek, ahogy az elvárható lett volna. A félidő második, harmadik harmadában négy alkalommal jutott el szegedihez egy-egy pontrúgás, és a teljesen tisztán megfejelt labdák még kaput sem találtak. De a magabiztos előny birtokában most nem okoztak gondot a beváltatlan helyzetek, és azt kell mondanunk összegzésként: minden ízében, játékban és gólokban egyaránt igazi futballcsemegét fogyaszthatott ma a szegedi publikum.

Labdarúgó NB II Keleti csoport 12. forduló:

Szeged 2011 - Újpest FC 3-1 (3-0)

Szeged, SZVSE-stadion, 500 néző. Vezette: Fenyvesi (Butkai, Szvetnyik)

Szeged 2011:

Belecan – Borbély, Petrók, Kapic, Farkas (Kéri 69') – Kis, Lisztes (Laczkó 85'), Toca, Ulvicki – Varga (Markovic 58'), Jovánczai. Megbízott edző: Lóczi István.

Újpest FC:

Floszmann - Proesmans, Kálmán, Szokol, Pollák - Magos, Eninful - Erős (Banai 69'), Toricska (Nagy 46'), Horváth - Zaris (Szabó B. 63'). Vezetőedző: Víg Péter.

Gólszerzők:

Varga B. 2 (39', 41), Lisztes K. (44'), ill. Horváth R. (50'). Lóczi István:

"Mesésen kezdtünk, szerencsére a gólok is jöttek ma. A második félidőben bár készültünk a rohamokra, mégsem bírtuk elkerülni a gyors gólt. Szerencsére nem estünk szét, továbbra is biztosan fociztunk. Remélem, a jövő héten is folyatjuk a menetelést, és jobban odafigyelünk a beívelésekre mind elöl, mind pedig hátul."

Víg Péter:

"A küzdelmet tíz perc alatt elvesztettük, ezen a délutánon nem lehetett futballról beszélnünk."

Online közvetítésünk:

VÉGE91' Vége a mérkőzésnek. 90' Kis 38 méterről tekert be jobbról egy szabadrúgást, Markovic ajtó-ablak helyzetből fejelt mellé a hosszú oldalon. 88' Banai kapott lapot, illetve a szegediek részéről B. Kapic is. 87' Kis 35 méteres bal oldali szabadrúgása száll fölé. 85' Lisztes helyére állhat be Laczkó. 84' Magos futott el bal oldalon, majd élesen befelé lőtt - Belecan centikkel vette le a labdát Horváth lába elől. 82' Magabiztosan futballozik a Szeged 2011. Nem talál a vendéggárda utat a hazai kapuig, pedig az utóbbi percekben gyakrabban építgetik a támadásokat a fővárosiak. 77' Kiegyenlített a játék. Sokkal többet támad az Újpest, mint az első félidőben, bár igazán nagy helyzetet nem dolgoz ki. Felívelések és oldalsó pontrúgások repkednek. 72' Kéri beadását mentik szögletre a lilák, amit Kis teker be jobbról, ám B. Kapic hiába fejel üresen 6 méteren, nagyon rosszul találja el a labdát. 69' Csere mindkét oldalon. A hazaiaknál Kéri jöhet Farkas helyére, a liláknál Banai váltja Erőst. 68' Szabó ment le a jobb oldalon, egy ügyes csellel tisztára játszotta magát, keresztbe passzolt a kapu előtt, a hosszú oldalon 1 méterre a gólvonaltól Lisztes becsúszott Eninful lövésébe, nagy mentés volt! 66' Farkas - Kis kényszerítő után Farkas a bal oldalon talált utat a 16-oson belül, majd 8 méterről, szögből tüzelt Floszmann lábbal védett. 64' Petrók fejelt fölé 3 méterről egy jobb oldali szabadrúgást, nagy helyzet, nem a védőkön múlott. 63' Zarist váltja az olimpiai bajnok kardvívó fia, Szabó Bence. 60' Kis bal oldali szögletét B. Kapic fejelte meg 6 méteren, fél méterrel a bal kapufa mellett pattant ki a zsuga. 58' Varga Bence helyett Markovic jöhet a Szegedbe. 57' Eninful sárga lapot kapott. 55' Farkas lőtt az oldalhálóba 14 méterről jobbról. 53' Farkas teker élesen a vendégkapu jobb oldalához egy szabadrúgást 45 méterről. A hosszún B. Kapic teljesen üresen csúsztathatott 4 méterről, de nem találta el jól a labdát. 50' GÓÓÓL 3-1! Pollák a félpályáról ível a szegedi védőfal mögé, Horváth lép meg a leshatárról, a jobb oldalon. Befelé vezetve 15 méterről passzolta el a kifutó Belecan mellett a jobb alsó sarokba a labdát. 48' Vendégszabadrúgás után végül egy emelésre Kálmán csúszik, de mellé pöcköl 7 méterről. 46' Elkezdődött a félidő. A szünetben cserélt az Újpest, Nagy jött fel Toricska helyére. SZÜNET 45' Vége a félidőnek. Az idén az egyik legjobb 45 percén van túl a Szeged 2011. Hasonló folytatást! 44' GÓÓÓL 3-0! PARÁDÉ! Lisztes egyedül vitte fel a zsugát jobb összekötőben, 20 méterről lőtt, a bal felsőben csapódott le a löket, bombagól! 43' GÓÓÓL 2-0! Kis bal oldali, 40 méteres szabadrúgásába a rövid saroknál, 5 méterről Varga húz bele jobb külsővel, a labda a jobb felsőben köt ki, gyönyörű mozdulat! 41' Farkas kap sárga lapot. 41' Jovánczai bal oldalról indított egyéni akciója végén a belsőzésébe 15 méteren érnek bele a hazai védők. 39' GÓÓÓL 1-0! Egy jobb oldali szöglet a rövid saroknál pattant le, a felpattanó labdába Varga pöckölt bele talpalásszerűen, a zsuga a jobb kapufa mellett hullott a hálóba. 37' Kis két lövőcsellel húzott be középre a bal oldalról, majd egy szemfüles passzal játszott be a 16-oson belülre Jovánczainak, aki a 11-es ponton kezelte le a bőrt, de nem tudott befordulni. 35' Visszarántásért Horváth kapott sárga lapot. 33' Varga a jobb oldalon talál utat a 16-oson belülre, oldalról, 14 méterről a kapu elé passzol, az érkező Jovánczai becsúszott a rövid saroknál, de lemaradt. 31' Megint a szegediek bal oldala. Lisztes és Kis kavar, végül egy emelés a kifutó vendégportás kezében köt ki. 26' Jött egy harmadik vendég sarokrúgás is a bal oldalról, amit a rövid oldalon szabadítottak fel a hazaiak. A kontratámadásból Varga húzta meg a jobb szélt, és a 16-os sarkáról félmagasan tüzelt, Floszmannak minden tudására szükség volt, hogy a rövidről szögletre üsse a bombát. 24' Az első lila szögletből a jobb oldalról lett még egy. A másodiknál pedig lökést fújt kifelé a játékvezető. 21' A sarokrúgást Jovánczai stukkolta mag 6 méterről, a jobb felső sarok mellett szállt el a zsuga. 20' A jobb összekötő helyéről vezette befelé a labdát Horváth, majd átlőtt 20 méterről, Belecan tornázta ki a lapos löketet a jobb alsóból. A másik oldalon Farkas tört be balról, lövését a röviden szögletre öklözte Floszmann. 18' Egy kényszerítő után középről Toricska 25 méteres átlövése ment 3 méterrel a szegedi kapu fölé. 15' Bár kijött a szorításból az Újpest, veszélyes támadása nem volt. A szegedieknek a bal oldala aktív, főként innen érkeznek az ígéretes labdák. Farkasnak egy beadása és egy Lisztes-átlövés okozott feladatot a lila bekkeknek. 11' Az első veszélyesebb lila-akció. Egy jobb oldali bepasszolt labdát tekert volna kapura 15 méterről Horváth, de B. Kapic közbelépett. 9' A Szeged 2011 fölényben, alig jöttek át a félpályán az újpestiek. Legutóbb Kis 20 méteres átlövése akadt fenn egy védőben. 4' Ahogy az első szöglet is a miénk. Kis bal oldali sarokrúgását előbb kifejelték a vendégvédők, majd a visszatett labdából a szegedi támadó betört a 16-oson belülre, egy csel után 5 méterről az oldalhálóba lőtt. 2' Az első akció a Szegedé. Farkas bal oldali beadását másodjára sikerül felszabadítaniuk a liláknak. 1'Az Újpest kezdte a játékot. 13.30: Felvonul kezdéshez a két gárda. A hazaiak a kék-fehér csíkos felsőben és fekete alsószerelésben, a vendégek lila-fehér csíkos mezben és fehér nadrágban, sportszárban játszanak majd. A kezdő sípszóra mintegy 350 néző gyűlt össze. 13.25: A játékosok bevonultak, hogy harci dresszbe öltözzenek. A melegítés közben az Újpest első számú kapusa megsérült, kifordult a bokája, így helyettese, Floszmann Tamás kezd. 13.10: Üdvözöljük olvasóinkat a SZVSE-stadionból, a csapatok már javában gyűrik a kilométereket a bemelegítésen. Az idő nedves de enyhe, 14-16 fok közötti. A kezdés előtt 20 perccel már 100 fő összegyűlt a lelátókon.

A találkozó elé:

Egy győzelemmel a középmezőnybe kapaszkodhat fel, vereség esetén azonban könnyen a tabella legalján találhatja magát a szegedi alakulat, épp ezért fontos, hogy sikerüljön begyűjteni a három pontot a lilák ellen. A jelenleg 13 ponttal 12. helyen álló Szeged ezzel megelőzné többek között a Fradi II.-t, akik egyelőre biztosan nem tudnák visszacserélni a pozíciót, tekintve, hogy már lejátszották fordulóbeli mérkőzésüket pénteken. Nem is akármilyen meccset hoztak össze a zöld sasok: a Cegléd ellen fordulatos és gólzáporos csatában diadalmaskodtak úgy, hogy az első negyedórában négy gól esett, a szünetben 3-2 volt a vendégeknek, amit 4-2-re növeltek a második félidőben, ám az utolsó félórában jött a csodával határos zöld-fehér feltámadás, és fordított a csapat 5-4-re - a győztes gólt a Szegedről igazolt Batik Bence lőtte a 92. minutában. Beharangozónk itt olvasható!
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.