Sport

Labdarúgás: közel állt a bravúrhoz Nagykőrösön a HFC

Labdarúgás: közel állt a bravúrhoz Nagykőrösön a HFC

2012. november 4., vasárnap
Labdarúgás: közel állt a bravúrhoz Nagykőrösön a HFC

A labdarúgó NB III Alföld csoport 12. fordulójában a találkozó előtt a harmadik helyen álló Nagykőrös otthonában vendégszerepelt a Hódmezővásárhelyi FC csapata. A teljesen esélytelennek tartott sereghajtó vásárhelyiek remekül helytálltak ezen a találkozón, és pontot érdemeltek volna az újoncként remekül szereplő kőrösiek ellen.

Szeles időben hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó. A vendég vásárhelyiek elsősorban a stabil védekezésre törekedtek, így komolyabb helyzetig sem jutottak el a nagykőrösiek. A 25. percben azonban az első valamire való lehetőségüket gólra váltották a hazaiak:

Schrancz

ívelt be szabadrúgást, amelyet az egykori válogatott labdarúgó,

Pető Zoltán

kapásból kapura lőtt,

Kovács Krisztián

a lövést még a kapufa segítségével hárította, de balszerencséjére a labda

Malik

elé pattant, aki az egyik menteni igyekvő vásárhelyi védő lába között a kapuba gyötörte a játékszert, 1-0. A gól után kénytelen volt a támadásokra fektetni a nagyobb hangsúlyt a vásárhelyi gárda, és ennek eredményeként egy kontra végén

Harangozó

okos csavarása a felső lécen csattant. Szünet után azonnal

Varga Mátéék

léptek fel támadólag, egymás után alakították ki a veszélyes helyzeteket a hazai kapu előtt. A 49. perc meg is hozta a megérdemelt egyenlítést,

Petric

adott el egy labdát, amelyre

Hanyecz Bence

csapott le, és okosan emelt a kőrösi kapuba, 1-1. A kapott gól felébresztette a hazaiakat és nagy nyomás alá helyezték a vásárhelyi védelmet. Sok hibával játszottak ugyan Petőék, de a nagy akarás a 74. percben góllá érett, amikor

Háda

remek passzából a kiváló formába lendült

Szluka

vette be a vásárhelyi kaput, 2-1. A találkozó hajrájában szinte a kapuja elé szegezte a hazaiakat a HFC, de sajnos az egyenlítés nem sikerült.

Az NB III Alföld csoport 12. fordulójában:

Nagykőrösi Kinizsi TL FC – Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (1-0)

Nagykőrös, 200 néző. Vezette: Aradi Cs.

Nagykőrös:

Rónaszéki – Petric, Mojzes, Pető Z., Frank – Pintér Z., Schrancz, Hegedűs (Picikász 56.’), Háda (Papp V. 82.’) – Malik (Szebellédi 61.’), Szluka. Játékos-edző: Tóth Mihály.

HFC:

Kovács K. – Boros, Rácz L., Antal, Mucsi D. – Juhász I. S., Konc A. – Varga M., Hanyecz B. (Klimaj 86.’), Juhász II. S. (Szabó M. 73.’) – Harangozó. Edző: Dezső Ferenc.

Góllövők:

Malik Gábor (25’), Szluka János (74’), ill. Hanyecz Bence (49’). Dezső Ferenc:

"A nagykőrösiek nem értették, hogy ilyen játékkal hogyan lehet mindössze három pontunk, mi meg azt nem értettük, hogy az ellenfelünk által is jogosnak ítélt tizenegyest a 91. percben miért nem merte megadni Aradi játékvezető."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.