Sport

Vízilabda: spanyolok és görögök társaságában a Merész-csapat a Világligában

Vízilabda: spanyolok és görögök társaságában a Merész-csapat a Világligában

2012. október 2., kedd
Vízilabda: spanyolok és görögök társaságában a Merész-csapat a Világligában

A magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai ezüstérmes spanyol és a világbajnoki címvédő görög nemzeti csapattal került egy csoportba a Világligában. A nemzetközi szövetség (FINA) által elkészített sorsolásról a hazai szövetség tájékoztatta kedden az MTI-t.

"Két, hozzánk hasonlóan rendkívül fiatal csapattal kerültünk össze" - mondta

Merész András

, a londoni játékokon negyedik, Eb-harmadik magyar együttes szövetségi kapitánya. "Az ibériaiakat az olimpiáról is jól ismerjük, de a napokban beszéltem a hozzám hasonlóan a felnőtt- és a juniorválogatottért is felelő görög kapitánnyal, aki megerősítette, hogy a korábbi nagyválogatottból 6-8 játékos marad csak a felnőtt nemzeti csapatban, a többiek fiatalok lesznek" - tette hozzá. A szakvezető sajnálkozva jegyezte meg, hogy a selejtezőmérkőzések időpontjában nem számíthat az Amerikában tanuló játékosokra, ami hátrányt jelent majd. "Ennek ellenére a továbbjutás a célunk, már csak azért is, mert a Szuperdöntőben nagyszerű ellenfelekkel mérkőzhetnénk, ami nyolc héttel a világbajnokság előtt jót tenne az együttesnek" - fogalmazott. A FINA az európai csapatokat két selejtezőcsoportba osztotta, innen az első két-két helyezett jut az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet június 3. és 8. között rendeznek meg, egyelőre ismeretlen színhelyen.

A csoport:

Magyarország, Spanyolország, Görögország

B csoport:

Oroszország, Olaszország, Hollandia

A magyar együttes Vl-selejtezős menetrendje:

január 23.:

Spanyolország - Magyarország

január 26.:

Magyarország - Görögország

február 9.:

Magyarország - Spanyolország

március 13.:

Görögország - Magyarország

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.