Sport

Hátország: vásárhelyi riválisát verte a SZEOL-Mórahalom U19

Hátország: vásárhelyi riválisát verte a SZEOL-Mórahalom U19

2012. október 30., kedd
Hátország: vásárhelyi riválisát verte a SZEOL-Mórahalom U19

Megyei rangadót nyertek a kiemelt II. osztályú bajnokságban Hágelmann Endre tanítványai, akik hazai pályán győzték le a sorozatban legjobb helyen álló Csongrád megyei gárdát, a HFC B-t.

A Hódmezővásárhelyi FC B-vel játszottak vasárnap a kiemelt II. osztályú U17-es és 19-es bajnokságban a SZEOL-Mórahalom alakulatai. Az ifjabbik korosztály összecsapásán a vásárhelyiek tudtak diadalmaskodni, mégpedig 3-1-re. Az U19-eseknél viszont a hazaiak szép sikert arattak a jó erőkből álló vendégek ellen, akik a megyei csapatok közül a legjobb pozícióban vannak a bajnokságban. A meccs előtt a negyedik helyen tanyáztak, míg vendéglátóik a hetediken. A végig szemerkélő esőben (ám kitűnő talajú pályán) lejátszott mérkőzést ezúttal végig a SZEOL-osok uralták. Sok helyzetet dolgoztak ki a házigazda játékosai, ezért megérdemelt győzelmet arattak a mezőnyben szépen focizó, de kapura ezúttal veszélytelen vásárhelyiek ellen. A 40. percben

Varga K.

bal oldali beadását

Judik T.

közelről helyezte a kapuba; 1-0. A 68. percben duplázták meg az előnyt, ekkor a

Bagi T.

buktatásáért megítélt büntetőt

Németh R.

passzolta a hálóba; 2-0. A 86. percben állították be a végeredményt a Hágelmann-legények: ekkor

Kiss Á.

egy gyors ellenakciót erős, 18 méteres lövéssel fejezett be, mely a jobb alsó sarokban kötött ki; 3-0. Az U17-es bajnokságban a Hódmezővásárhelyi FC A 1-0-ra győzött a makói Maros-menti UFC ellen, a Békéscsaba UFC - Szeged 2011 meccset október 30-án, az Orosháza MTK-ULE - SZEOL-Tisza Volán SC találkozót október 31-én rendezik. A tabellát jelenleg a 22 pontos gyulai Grosics Akadémia vezeti a 20 pontos HFC B és a 19 pontos HFC A előtt. A SZEOL-Mórahalom 3 pontjával a tizenkettedik. Az U19-es sorozatban a HFC A 2-1-re tudta felülmúlni a makói Maros-menti UFC-t, míg a Békéscsaba UFC - Szeged 2011 mérkőzést október 30-án, az Orosháza MTK-ULE - SZEOL-Tisza Volán SC derbit október 31-én rendezik. Itt toronymagasan vezet a 27 pontos Várfürdő-Gyulai Termál FC, a HFC B 16 pontjával még mindig negyedik, a 15 pontos SZEOL-Mórahalom pedig fellépet mögé az ötödik pozícióba.

Kiemelt II. osztályú U19-es bajnokság Dél-Keleti csoport 11. forduló:

SZEOL-Mórahalom - Hódmezővásárhelyi FC B 3-0 (1-0).

Mórahalom, vezette: Borbás Bottyán Aurél (Csamangó Tamás, Farkas Katalin).

SZEOL-Mórahalom:

Ibis Dursun - Kertész B. (Faragó), Németh R., Gulyás, Kertész G., Judik (Juhász-Vedres), Németh V., Zsilák (Bakai), Törköly (Varga R.), Varga K. (Kiss Á.), Bagi (Petrovics). Szakmai vezető: Sahin-Tóth Dezső. Vezetőedző: Hágelmann Endre.

HFC B:

Máté - Csizmadia (Dovics), Muzsik, Kuhár, Farkas, Gábor (Megyeri), Brezovai (Gajdán), Dezső (Visnyei), Paczuk, Kiss A. (Rózsa), Kupecz (Horváth). Vezetőedző: Vinnai István.

Gólszerzők:

Judik T. (40'), Németh R. (68'), Kiss Á. (86')

Jók:

Judik T., Németh V., Varga K., Németh R., Kertész G., Gulyás B., illetve Muzsik A., Gábor P.

Kiemelt II. osztályú U17-es bajnokság Dél-Keleti csoport 11. forduló:

SZEOL-Mórahalom - Hódmezővásárhelyi FC B 1-3 (0-1).

Mórahalom, vezette: Madácsi János (Csamangó Tamás, Farkas Katalin).

SZEOL-Mórahalom:

Grund - Pigniczki, Komócsin, Virág (Lajkó), Füvesi, Baka, Csala, Duranyik, Sándor, Kis, Iritz. Szakmai vezető: Sahin-Tóth Dezső. Vezetőedző: Bellán János.

HFC B:

Dragomér - Szűcs, Gyürki, Darida, Papp (Kiss-Kása), Csoma (Arató), Márki (Baranyi), Dudás (Hauk), Bartucz (Nagy), Molnár (Orovecz), Lőrincz (Torma). Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Gólszerzők:

Baka M. (65'), illetve Bartucz P. (23'), Márki M. (51), Hauk M. (68')

Kiállítva:

Pigniczki E. (67')

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.