Sport

Futsal: ismét Salgótarjánban kupázik az UTC

Futsal: ismét Salgótarjánban kupázik az UTC

2012. október 17., szerda
Futsal: ismét Salgótarjánban kupázik az UTC

Szerdán kisorsolták a Magyar Labdarúgó-szövetségben a férfi futsal magyar kupa 3. fordulójának párosításait. Az UTC Futsal Team idén is megkapta ellenfélül a másodosztályú Salgótarjánt.

Mint

Erhardt Szilárd

technikai vezetőtől megtudtuk, a sorsoláskor ismét figyelembe vették a területi elvet, így mindenképp a Dunától keletre eső ellenfelet kellett kapjon a újszegedi csapat, melynek útjába idén is a másodosztály alsóházában vitézkedő salgótarjániakat sodorta Fortuna, akik ugyan még hivatalosan nem jutottak tovább, ám mivel ők a vétlenek a Diósgyőri Futsal Club elleni hazai mérkőzés elmaradásában (a vendégek nem jelentek meg a meccs helyszínén), így vélhetően ők is lesznek a továbbjutók. Mint emlékezhetünk, egy évvel ezelőtt az UTC szintén az észak-magyarországiakkal kellett megküzdjön a sorozatban, s az igencsak tartalékosan útra kelő fekete-fehérek 7-3-as könnyed győzelmet arattak idegenben, amely kezdete volt a kupabronzéremig vezető menetelésüknek. Trucz Zsolték egyébként hétfőn kapcsolódtak be az idei sorozatba a 2. körben, s az Újszegeden rendezett találkozón 6-2-re diadalmaskodtak az ugyancsak élvonalbeli Rubeola FC Csömörrel szemben. A továbbjutás kérdése a 3. fordulóban is egy meccsen dől el, amelyet az alacsonyabb osztályú fél otthonában rendeznek, azonos osztályúak esetében pedig a sorsolás sorrendje volt a döntő. A versenykiírás szerint különböző osztálybeli felek összecsapásakor döntetlen esetén az alsóbb osztályú hazai gárda jut tovább. Jelen esetben azonban a szezon egyik legnagyobb meglepetése lenne ha az NB I-es listavezető és a hosszú ideje a másodosztály alsó szekciójában tengődő Salgótarján összecsapásából az utóbbiak jutnának tovább. A sorsolás szeszélye folytán igazi csemegék is lesznek a legjobb 8 közé jutásról döntő csatározások során, hiszen a Rába ETO az Aramisszal, a Szombathely pedig a Gödöllő-Vasassal kell megküzdjön. Hivatalosan még a Dunakeszinek nincs ellenfele, ugyanis a versenybíróság döntött az 1. fordulóban félbeszakadt Vasas - Külker meccs ügyében, ahol a vétlen angyalföldiek javára írták a találkozót 3-0-val, azonban még 2. körös mérkőzésüket a váciak otthonában csak ezután fogják lejátszani, s ezen dől el Szijjártó Péterék ellenfelének kiléte. Itt amennyiben a Vác jut tovább, igazi NB II Keleti csoportos rangadóra fog sor kerülni. A 3. forduló mérkőzéseit november 7-én rendezik.

A férfi futsal magyar kupa 3. fordulójának párosítása:

Salgótarjáni VSE - UTC Futsal Team Admirál-Haladás VSE (NB I) - Gödöllői Bikák-Vasas-Phiten (NB I) Szombathelyi Egyetemi SE (NB II) - Ferencváros (NB II) Rába ETO (NB I) - Colorspectrum Aramis (NB I) Pioneers Viharsarki FC (NB II) - MVFC-Berettyóújfalu (NB I) ELTE BEAC SE (NB II) - Rákosmenti FC (NB II) Kincsem Lovaspark-Nagykáta (NB II) - Üllő FC Cső-Montage (NB I) Dunakeszi Kinizsi (NB II) - Váci Futsal SE (NB II)/Vasas Kalafa SE (NB II)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.