Labdarúgás: kalapács lesz-e Üllőn a HFC?


A labdarúgó NB III Alföld csoport hatodik fordulójában a harmadik helyen álló Üllő SE otthonában vendégszerepel vasárnap délután a Hódmezővásárhelyi FC csapata. A vásárhelyieknek a rendkívül gyengére sikeredett rajt után már nincs mire várniuk, vagy bravúrt érnek el idegenben, vagy végleg leszakadnak a bennmaradást jelentő első hat helyen álló csapatoktól.
Az előző évi sorozatot is remekül kezdte az akkor még újonc üllői gárda. A kezdeti sikerek egyik elindítója a HFC volt, hiszen az első fordulóban egy könnyedén nyerhető találkozót elveszítve 3-2-re kikaptak a Pest megyei településen. Az idei tavaszon a vásárhelyiek szinte végig támadva, de a kihagyott helyzetek után végül is némi szerencsével vágtak vissza a vendég zöld-fehéreknek. A márciusi találkozón 0-1 után
Marton Bence
a félpályáról vette be a vendégek kapuját, míg a győztes találat az üllői kapus rosszul sikerült felszabadító rúgását követően
Domonkosról
gurult a kapuba. A szerencsére most is szükségük lenne a vásárhelyi kék-sárgáknak, de a szerencse mellett leginkább arra, hogy stabil védekezésből indulva végre kihasználják az adódó lehetőségeiket. A két csapat játékoskerete alaposan kicserélődött egy év alatt, az üllőiekhez kilenc új játékos érkezett a nyáron –
Szabó Gábor
kapus Érdről,
Vízi Dániel
Pilisről,
Nagy Gábor
Nagykátáról,
Erdős Ármin
Pilisvörösvárról,
Király András
Szigetszentmiklósról,
Haffner György
Újlengyelből,
Juhász Tamás
Csepelről, míg
Csiszár Richárd
és
Jász-Pap Róbert
a Vasas Akadémiáról igazolt Üllőre. Az elmúlt fordulóban először maradtak pont nélkül a zöld-fehérek, de a Vecsésen elszenvedett 3-0-s vereség igen csalóka, hiszen a 85. percben elért második hazai találatig teljesen nyílt volt a találkozó. Hazai pályán viszont eddig még hibátlan az Üllő mérlege, előbb a Tökölt győzték le 2-1-re, majd a Nagykőröst ütötték ki 5-2 arányban. A vásárhelyiek számára újabb csalódást hozott az elmúlt hétvége, hiszen a Tisza Volán elleni hazai döntetlen vereséggel ért fel Antalék számára. Nos ilyen előzmények után kíváncsiak voltunk arra,
Szűcs Róbert
, a HFC vezetőedzője hogyan látja csapata hétvégi esélyeit. “A mi együttesünkhöz is sok új labdarúgó érkezett a nyáron, és idő kell ahhoz, hogy a játékosok egységes csapatot alkossanak. Úgy érzem, hogy végre kezd összeérni a társaság, már a múlt héten is győzelmet érdemeltünk volna, ami nagy lökést adhatott volna a folytatáshoz. A játékosok nagyon nehezen dolgozták fel a Volán javára a 85. percben megítélt jogtalan büntetőt, amely két elveszített pontunkba került, de nincs idő ezen keseregni, hiszen máris itt az újabb próbatétel. Az Üllő jó erőkből álló együttes, de most nem foglalkozhatunk a táblázaton elfoglalt helyezésekkel, hiszen akkor el sem kellene utaznunk Üllőre. Ebben a kiélezett helyzetben kötelező nyernünk, ennek érdekében feljebb kell tolnunk a védekezésünket, a kínálkozó lehetőségeinket pedig végre könyörtelenül ki kell használnunk. Az elmúlt hétvégén kiállított
Kökény Tamás
két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így rá nem számíthatok, jó hír viszont, hogy a nyári autóbalesete utáni arcsérüléséből teljesen felépült a 18 éves
Konc Adrián,
aki hosszú idő után először lesz kezdő és remélem, hogy vele hatékonyabb lehet a támadójátékunk. Felépült sérüléséből
Hanyecz Henrik
és műtéte után fiatal kapusunk,
Máté Dániel
is, így mindketten a padra ülnek.
A várható kezdőcsapat:
Kovács K. – Varga M., Antal, Rácz L., Marton – Boros, Klimaj, Juhász I. S., Gazsó – Konc A., Harangozó. Csere: Máté D. (kapus), Hanyecz H., Szabó M., Hanyecz B. és Varga L.” – mondta el portálunknak láthatóan nagyon bizakodóan Szűcs Róbert.
Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsen (2012.03.11.):
Hódmezővásárhelyi FC – Üllő SE 2-1 (0-1).
HFC:
Kovács K. – Boros, Kavaric, Antal, Marton – Varga M. (Horváth R. 88’), Sipos, Juhász I. S., Varga I. – Kökény (Lékó 58’), Domonkos (Molnár Zs. 86’). Edző: Szűcs Róbert.
Üllő:
Szűcs L. – Várkonyi, Hamza, Kiss J. (Hegybányai 40’), Simon Á. – Balázs G. (Oláh T. 85’), Ponczok, Hollauer, Inotai – Csáki N., Gál J. (Roik I. 72’). Edző: Peller Gábor.
Góllövők:
Marton Bence (68’), Domonkos Ferenc (85’), ill. Ponczok Csaba (6’).
Így játszott az Üllő a múlt héten:
Vecsési FC – Üllő SE 3-0 (0-0)
Üllő:
Szabó G. – Minárik, Várkonyi, Hamza (Erdős 82’), Király A. – Farkas T. (Csiszár R. 66’), Ponczok, Vízi, Simon Á. (Nagy G. 70’) – Hollauer, Borbély D. Edző: Peller Gábor.
Góllövők:
Czipper Zsolt (60’), Sztancsek Péter (85’), Kollár Dániel (87’).