Sport

"Egyenesen a Hungaroringre" - kedvezmény a hazai nézőknek

"Egyenesen a Hungaroringre" - kedvezmény a hazai nézőknek

2012. július 10., kedd
"Egyenesen a Hungaroringre" - kedvezmény a hazai nézőknek

Több intézmény és vállalat sikeres együttműködésének köszönhetően a szervezők rendkívül kedvezményes utazási és belépési lehetőséget biztosítanak a hazai nézők számára a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjra.

A keddi budapesti felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Ostermann Forma 1 Kft., a MÁV-Start, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összefogásának eredményeképpen a 9990 forintért megvásárolható belépőjeggyel július 29-én az ország legtávolabbi pontjáról is ingyen elérhető tömegközlekedéssel a Magyar GP. A belépővel ingyenesen lehet majd közlekedni a MÁV, a Volán és a BKK járatain és az Árpád-híd - Mogyoród különjáraton. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnöke elmondta, hogy az eddigi tapasztalatai szerint a magyarországi verseny nyereséges. "Összességében sokkal többet hoz a konyhára, mint amennyit elvisz" - jegyezte meg, majd kitért arra is, hogy korábban nagyon magas árakkal dolgoztak a vendéglátósok a Hungaroringen, de mostanra változott a helyzet. "Szabályoztuk az árakat, egy sör hatszáz forintba kerül majd" - tette hozzá. A Hungaroring Zrt. elnöke elmondta, hogy a legkorszerűbb LED-falakat szerelik fel: "pontosan olyanokat, mint az új Wembley Stadionban" - jelezte, majd hozzátette, hogy a nemzeti színekre festett székekkel felszerelt Gold 5 tribünt a Magyar GP-n avatják fel. A viadalra több sztár is ellátogat: ott lesz a Magyarországon filmet forgató

Bruce Willis

és az aznap a fővárosban koncertező

Bryan Adams

is.

Gerstl Péter

, az Ostermann Forma 1 Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy a jegyeladások az elmúlt évihez hasonlóan állnak, azzal a különbséggel, hogy a magyarországi adatok "gyengék", míg a külföldieknél 40-45 százalékos emelkedés tapasztalható. "Éppen azért, a hazai érdeklődőket szerettünk volna aktivizálni, egyben segítséget nyújtani a kedvezményes lehetőséggel" - mondta. "Összesen tízezer ilyen jegy van, és folyamatosan tájékoztatni fogjuk az érdeklődőket, mennyi áll még a rendelkezésre". Elmondta: az új, Gold 5-ös tribünre szóló belépők egyúttal a Bryan Adams koncertre is érvényesek lesznek.

Szabó László Zsolt

, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy az F1-es futamok közvetítéseinek nézettségi adatai eddig minden várakozást felülmúltak: "rendszeresen nyolc-kilencszázezer néző tekinti meg a versenyeket az m1-en és több százezren hallgatják a rádióban a közvetítéseket" - fogalmazott. Szabó László Zsolt megjegyezte, hogy összesen hetven szakemberük dolgozik majd a versenyen, húszan az ide érkező - saját műsort készítő - tíz tv-társaság munkáját segítik, a további ötven pedig az m1 adásában működik közre.


Hungaroring Gold tribün

,

Magyarország

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.