Sport

Szakszemmel 22. nap: világverseny, szinte kapusbakik nélkül!

Szakszemmel 22. nap: világverseny, szinte kapusbakik nélkül!

2012. június 30., szombat
Szakszemmel 22. nap: világverseny, szinte kapusbakik nélkül!

Bagdi Ferenc, a Tisza Volán SC kapusedzője egy nappal a döntő előtt elemzi a labdarúgó Európa-bajnokság hálóőreinek teljesítményét.

Érdekes az Eb a „kapuból szemlélve” (is). A zárt, taktikus védekezés illetve néhány csapatnál az erőtlen, kevés kombinációt tartalmazó támadójáték miatt kevés lehetőségük van a kapusoknak az igazi látványos védésekre. Nem unatkoznak, hiszen a kapusjáték ma már megköveteli a szinte a védőként való mozgást és helyezkedést, ugyanakkor kevesebb lehetőség van kihasználni a szabályok adta lehetőséget: megfogni kézzel a labdát. A világbajnoksághoz képest kevesebb csapatszám előrevetítette kapustéren is a minőségi javulást. Érzékelhető, az európai kapusedzők és kapusok még előrébb tartanak a földrészek ezen versenyében, ezáltal szinte nincs komoly hiba és nincs „cikk” a kapusok bakijairól. Kivételt képez a görög kapusok feltűnő bizonytalansága (persze tudjuk, náluk egy magyar – Megyeri – a legjobb) a torna során, illetve

Petr Cech

első mérkőzésen elkövetett mozdulata. Őt jelentősen nyomta a teher, hogy hátán kell cipelnie nemzete csapatát, klasszishoz méltó produktummal. Igaz nem sokáig. Ezenkívül csak az angol kapusedző,

Ray Clemence

sérülése szolgáltatott kapushírt. A többi ország hálóőre hozta azt a formát, amit megkövetel a haza. Maradva az angoloknál, végre kineveltek olyan kapust maguknak, aki ha kapuban áll, megnyugodhatnak, és nem kell fohászkodni Isten segítségéért, ha az ellenfél kapura lő! Dicséretes

Joe Hart

teljesítménye, hiszen Angliában van a legtöbb külföldi kapus. A ködös Albionban tényleg nem lehet könnyű prófétának lenni, főleg ha az ember fia „kapuskodásra” adja a fejét és még brit is. Angol kapusokat megszégyenítő technikával jön ki a magas labdákra, tökéletes a technikája mind lapos és magas vetődésnél! Az írekben is

Given

tartotta a lelket, de Cechhel összehasonlítva, a kettő nem ugyan az a kávéház!

Przemyslaw Tyton

esete is megér egy bekezdést. Az Eb előtt még lehet

Dzsudzsák Balázs

sem ismerte a PSV Eindhoven tartalékkapusát, aki úgy állt be, mintha egy amerikai rendező írta volna a nyitó mérkőzés forgatókönyvét. S ha már beállt lerakta a szobra alapkövét! Csak remélni tudjuk, nem tűnik el, tovább építi karrierjét (és szobrát). Az elődöntőbe jutott kapusok közül talán a portugálok hálóőre lóg ki a maga szürke ismeretlen múltjával! Rájuk amúgy is jellemző, hogy

Vitor Baia

óta, nincs egy állandó, megbízható kapusuk. Ahány nagy tornán elindultak, annyi új kapust építettek a válogatottba, kisebb nagyobb sikerrel! És a nagy hármas!

Neuer

mióta felült a Dél-Afrikába tartó válogatott gépére, és megtudta, hogy övé az egyes mez, szinte kirobbanthatatlan! Ugyanaz a magabiztosság, állhatatosság, szilárdság és erő sugárzik róla, mint az elődjéről,

Kahnról

. Ennél nagyobb dicséretet német kapus nem zsebelhet be!

Buffon

és

Casillas

a két kapitány, kiérdemelték azt a tiszteletet, amit Mr. Keating A Holt költők társaságában! Minden együtt van bennük, ami példaképpé, sőt nemzeti vezérekké teszi őket! Pozíciójuk folytán is rájuk terelődik a nézők figyelme, de produkciójuk, teljesítményük, védéseik és bravúrjaik erősítik a nézőkben és szakemberekben a felismerést: világklasszis mind két kapus! És lassan különbség sincs köztük, saját egyéniségek, karakterek, s mindent tudnak a védésről! Buffon egy súlyos gerincsérülés és műtét után került ismét csúcsformába, míg hispán kollégája szerencsésebb, elkerülik a nagyobb sérülések! Mindketten tevékenyen részt vállaltak abban, hogy csapataik Eb-döntőt játszanak 2012-ben! Egy kis szakma: két stílus közti különbség az angol-olasz tizenegyes párharc alatt megfigyelhető; míg Hart nagy terpeszben áll alapállásban, addig Buffon a hagyományos kisterpeszállást választja. A védés, illetve elrugaszkodás előtt Hart befelé lép, mert nem tud nagy terpeszből elrugaszkodni, tehát rövidíti a vetődés távolságát, míg Buffon alapállásból kifele lép, ezzel is megnövelve a vetődés hosszát. Nem biztos, hogy e miatt, de a két kapus közül csak a világbajnoknak sikerült 11-est hárítania. A kapusokról csak akkor beszélnek, amikor hibáznak, vagy valami rosszul megy - mondta

Jörg Stiel

, a svájci válogatott egykori hálóőre egy müncheni kapuskonferencián. S lám, alighanem igaza van, ezen a Lengyelország és Ukrajna által rendezett Eb-n nem is beszéltek a kapusokról!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.