Sport

Úszás: Olasz Anna versenyben Londonért nyíltvízen

Úszás: Olasz Anna versenyben Londonért nyíltvízen

2012. június 7., csütörtök
Úszás: Olasz Anna versenyben Londonért nyíltvízen

A hétvégén rendezik meg a nyíltvízi úszók utolsó olimpiai kvótaszerző versenyét Setubalban. Csongrád megye két kiváló úszója, a hódmezővásárhelyi, már olimpikon Risztov Éva és a szegedi Olasz Anna is versenybe száll.

Az ötkarikás programban szereplő egyetlen hosszú távú szám a 10 kilométer, amelynek egyelőre nincs magyar résztvevője, ám a portugáliai viadalon ketten is megkaparinthatják a lehetőséget, ha - a világszövetség, a FINA honlapjának híre szerint - az első kilencben végeznek. Pontosabban a női és a férfi mezőnyben szerencsét próbáló duók tagjai -

Risztov Éva

és

Olasz Anna

, illetve

Gercsák Csaba

és

Gyurta Gergely

- közül a jobb eredményt elérő - és kvótás helyen végző - érdemli ki a londoni repülőjegyet. "Hogy meglegyen az egy-egy kvóta, nagyon jól kell úsznia minden versenyzőnknek, de roppant nehéz dolguk lesz, mivel a mostani az utolsó esély, és a tét a részvételt eddig ki nem harcolók mindegyikét Setubalba vonzza" - mondta

Kalaus Valter

, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára az MTI-nek. "A tengerparti sávban kijelölt, bő másfél kilométeres pályán hat kört tesznek meg a versenyzők, akikre az előrejelzés szerint 23-26 fokos, tehát jó idő, viszont hullámos, és alig 17-18 fokos víz vár. Ez utóbbi talán kicsit előny nekünk, legalább is az eddigi tapasztalatok alapján Risztov és Gercsák jól bírja a hideg vizet. Viszont a mezőny bivalyerős, ha igaz, 44 országból száznál is többen rajtolnak majd a portugáliai selejtezőn." A nők 10 kilométeres vetélkedését szombat, a férfiakét vasárnap délután rendezik meg. Érdekesség, hogy a normálmedencés - 50 méteres - uszodában zajló londoni úszóversenyekre a "négyek" közül Risztov Éva és Gyurta Gergely is részvételi jogot szerzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.