Sport

Labdarúgás: parádéval búcsúzna közönségétől a Volán

Labdarúgás: parádéval búcsúzna közönségétől a Volán

2012. június 8., péntek
Labdarúgás: parádéval búcsúzna közönségétől a Volán

A tök utolsó Jánoshida ellen idehaza kötelező a győzelem, mindent közönségszórakoztató játékkal akarják elérni a kék-feketék.

Két héten át készülhetett a Tisza Volán SC Szeged a sereghajtó elleni derbire, hiszen az előző fordulóban a Pilis Sport visszalépése miatt szabadnapos volt. A Tisza-partiak sikerrel szurkoltak a Dunaharasztinak a Kecskemét ellen, így a hátralévő két körre még megőrizték matematikai esélyüket arra, hogy előrelépjenek az ötödikről a negyedik vagy akár a harmadik helyre. Ehhez persze két győzelemre szükség, melyek közül az elsőt szombaton gyűjthetik be Beretka Péterék. A feladat látszólag egyszerű, hiszen a Jánoshida a zöld gyepen legutóbb tavaly novemberben éppen a mieink ellen szerzett pontot, azóta minden alkalommal vesztesen hagyta el a játékteret, utóbbi fellépései során nem ritkán hat, nyolc, kilenc alkalommal zörgött a hálója.

Online

Szombaton 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tisza Volán SC Szeged - Jánoshidai SE NB III-as mérkőzésről.

"Mindezekkel együtt sem nézzük le a vendégeket, akiket maximális elismerés illet azért, hogy nehéz helyzetükben is végigjátszották a tavaszt. Elsődleges célunk a győzelem, ugyanakkor szeretnénk parádés futballal búcsúzni közönségünktől. Szintén ott lebeg a szemünk előtt, hogy ha jó százalékban értékesítjük helyzeteinket, akkor talán mi rúghatjuk a csoportban a legtöbb gólt. A két héttel ezelőtti Szolnok ellen 0-0 persze egyértelműen óvatosságra is int bennünket. A legfontosabb a diadal" - szögezte le

Buchholcz Gábor

, a szegediek vezetőedzője. Hozzátette: törekedni fognak arra is, hogy

Faragó Bence

- aki 19 találattal vezeti a góllövőlistát a 17 gólos

Németh Gyula

(Tápiószecső) és

Patkó György

(Dunaharaszti előtt) - megőrizhesse pozícióját, hiszen ezt az egyéni koronát szegedi labdarúgó a korábbiakban még nem érte el ebben a csoportban. A szakembertől megtudtuk: mindenki felépült (

Vágó Levente

lágyéksérülése rendbe jött,

Rácz Dezső

utolérte magát, s

Militár Iván

is egészséges), így még a keretbe jelölés is kellemes gondot jelent számára. Tervei szerint picit több lehetőséget adna olyanoknak, akik eddig a kezdőben kevesebb szerepet kaptak (ilyen lehet

Czirják Tamás

kapus, aki kiemelkedő edzésmunkájával rászolgált a bizalomra), illetőleg figyelembe veszi, hogy a kiemelt II. osztály Dél-Keleti csoportjában bajnok U19-eseknek jövő héten osztályozó mérkőzéseik lesznek a REAC-cal szemben, s a párharcban az NB III-as gárda több tagja is érintett lehet. (A szombati találkozó előtt vehetik át egyébként az U19-esek aranyérmeiket, érdemes lesz tehát sietniük a drukkereknek.) Buchholcz Gábor végül elmondta: bíznak benne, hogy az utolsó játéknapon a Dabas otthonában igazi, akár a bajnoki címet is befolyásoló tétmeccset vívhatnak - abban a kiváló közegben mindig nagyszerűen megy a Tisza-partiaknak... Éppen ezért nagyon szeretnék, ha az idénybeli hazai mérkőzésen minél többen buzdítanák a csapatot, hogy az magabiztos győzelemmel szerezzen önbizalmat a Pest megyeiek elleni csörtére, melyet egyébként már nagyon vár.

Halkó Pál

szakosztályvezetőtől megtudtuk egyébként, hogy a találkozó teljes ideje alatt valamennyi játékos egy diagnosztikai mérésen vesz részt. Az egyesület által vásárolt műszerek - a játékosok mellkasára szerelt öv által továbbított jeleknek köszönhetően - a mért időintervallum minden pillanatában, akár a pálya szélén, azonnali információval szolgálnak a futballista állapotáról, teljesítményének intenzitásáról, csakúgy, mint a felkészülési időszakban a terhelhetőségéről és formájáról.

A Tisza Volán SC Szeged tervezett kezdőcsapata:

Czirják – Kormányos, Pénzváltó, Farkas M., Buzási – Kéri, Szilágyi, Dargó, Beretka – Rácz, Faragó.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni bajnoki meccsükön (2011. november 19.):

Az NB III Alföld csoport 14. fordulójában: Jánoshidai SE – Tisza Volán SC Szeged 1-1 (1-1).

Jászberény, 50 néző, vezette: Budai Balázs.

Jánoshida:

Tóth – Lukácsi, Sztranyovszky, Kelemen, Hajdu, Domokos, Martók, Ábel, Fülöp, Mile (Pelles 53′), Hetrovicz. Vezetőedző: Lajkovics János.

Szeged:

Czirják – Kormányos, Farkas, Pénzváltó, Grünvald, Kéri, Mucsi, Dargó, Beretka, Csányi, Faragó. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Gólszerző:

Ábel P. (44′), illetve Faragó B. (20′)

Kiállítva:

Domokos R. (74′)

Így játszott a Szolnok a múlt héten:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 28. fordulójában: Jánoshida SE – Makó FC 2-8 (0-3). Jánoshida:

Tóth Cs. – Bata (Nagy A.), Varga T., Nagy G., Lukácsi – Lengyel, Hetrovicz G., Drávucz, Tóth M. – Mardula, Cseh V. Edző: Misovics Sándor.

A jánoshidai gólszerző:

Hetrovicz G. 2

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dabas28189163194463
2.Dunaharaszti28186457193860
3.Kecskemét II.28139649311848
4.Gyula28138737251247
5.Tisza Volán Szeged28136957381945
6.Tápiószecső28125115145641
7.Tököl28109946351139
8.Indotek Csepel28912737271039
9.Üllő28114134444037
10.Hódmezővásárhely28105133338-535
11.Monor28103153949-1033
12.Makó 2889113942-333
13.Szolnoki MÁV II.2886142646-2030
14.Szarvas2874173857-1925
15.Jánoshida2852212491-6717
16.Pilis Sport0

A 29. forduló műsora:

Június 9. (szombat) 17.00:

Tisza Volán SC Szeged – Jánoshidai SE, Kecskeméti TE II. – Szarvasi FC, Monor SE – Szolnoki MÁV FC II., Indotek Csepel FC – Dunaharaszti MTK.

Június 10. (szombat) 17.00:

Üllő SE – Tököl VSK, Hódmezővásárhelyi FC – Tápiószecső FC, Makó FC – FC Dabas. A Várfürdő-Gyulai Termál FC szabadnapos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.