Labdarúgás: Dóra duplájával háromgólos FK-siker


Nyári forróságban langyos iramban, három góllal múlta fölül az FK 1899 Szeged a Sándorfalva második csapatát, igaz dolgoznia kellett Brunczvik kapusnak is. Havas Péter százados lett.
A megye második vonalában az alsóházat és a kieső csapatokat illetően minden lényegi kérdés eldőlt. Többieknek becsülettel le kell játszani a hátralévő mérkőzéséket. Egy ilyen találkozót játszottak Sándorfalván is, ahol a hazaiak a bronzérmes FK 1899 Szegedet fogadták. A vendéglátók talán már a nyári pihenőjüket töltik, nagyon nehezen akart összejönni számukra a kezdő tizenegy, így némi csúszással kezdődött az összecsapás. A kilátogató, többségében szegedi drukkereknek nem sok minden adott okot az izgalomnak. A nagy hőség hatására lassú iramban csordogált a mérkőzés. A játék jobbára a diszkoszvetősök akarata szerint alakult, többet volt náluk a játékszer, azonban a Sándorfalvát dicséri, hogy becsülettel küzdöttek, és egy percre sem adták fel.
Brunczviknak
jó néhány alkalommal bravúrral kellett védenie helyzeteiket, ha gólt szereztek volna nem biztos, akár másképp is alakulhatott volna a játék. Lényegében a második félidő derekára sikerült felőrölniük ellenfelüket a kék-feketéknek. Ekkor tíz perc leforgása alatt megrázták magukat az "öregek".
Dóra
kétszer,
Ács
egyszer zörgette meg a hazaiak hálóját, eldöntve ezzel a három pont sorsát. A rutinos játékosok szereplése után a fiataloké és egy ünnepélyes pillanaté lett a főszerep. Előbb az ifjúsági csapatból ketten,
Módra
és
Burzon Martin
mutatkozhattak be a felnőttek között, végül pedig
Havas Péter
léphetett pályára, immár századik alkalommal. A bajnokság zárásként, az utolsó fordulóban az FK 1899 Szeged az "életéért" küzdő Földeákot fogadja majd.
Labdarúgó Csongrád megyei II. osztály 33. forduló
Sándorfalva II. - FK 1899 Szeged 0-3 (0-0).
Sándorfalva, 50 néző. Vezette: Cseh.
Sándorfalva:
Kertész - Erdei, Horváth, Körmendi (Sebestyén 70'), Táborosi, Fischer, Jójárt, Erdei, Kanász, Szanka, Török. Edző: Dékány János.
FK 1899 Szeged:
Brunczvik - Simon, Meszes (Burzon Martin 80'), Gonda, Burzon Márk (Csuka 46), Murányi (Szalai 46'), Herczeg, Nagy V. (Havas 85'), Kálmán L. (Módra 70'), Ács, Dóra. Edző: Hüvös Gábor.
Gólszerzők:
Dóra (2), Ács.
Sárga lap:
Fischer ill. Burzon Márk.