Sport

Labdarúgás: Szegeden csap össze a Volán és a Vásárhely

Labdarúgás: Szegeden csap össze a Volán és a Vásárhely

2012. május 4., péntek
Labdarúgás: Szegeden csap össze a Volán és a Vásárhely

Két héten belül a harmadik megyei rangadót rendezik az NB III Alföld csoportjában: ezeken eddig rendre a vendégek örülhettek. Szűcs Róbert tanítványai folytatnák, Buchholcz Gábor fiai megszakítanák a sorozatot!

Mind a Makó FC - Hódmezővásárhelyi FC, mind a Makó FC - Tisza Volán SC Szeged megyei rangadón a látogatók diadalmaskodtak az NB III Alföld csoportjában. Szombaton 17.30-kor a harmadik felvonás következik, melyet nevezhetnénk a győztesek ütközetének is: a 34 ponttal az ötödik helyen tanyázó szegediek a 31 pontjukkal kilencedik vásárhelyieket látják vendégül. Mindkét gárda célja egyértelmű ezen a presztízsmérkőzésen: felülkerekedni a szomszédvár legénységén!

Online

Szombaton 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tisza Volán SC Szeged - Hódmezővásárhelyi FC NB III-as mérkőzésről.

A Szeged mestere szerint a tisztább fej dönthet

Ami a kék-feketéket illeti, bár legutóbbi tétmeccsükön idegenben tudták két vállra fektetni a HFC-t (a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa negyeddöntőjében

Varga Martin

90. percben szerzett találatával mentek tovább), bőven van miért törleszteniük a riválisnak. Egyrészt az őszi idényben vendégként 2-1-es vereséggel voltak kénytelenek elhagyni a játékteret, másrészt abban a három szezonban, mióta a Tisza Volán SC működteti az NB III-as szegedi labdarúgócsapatot, a Felső Tisza parton még egyetlen alkalommal sem sikerült legyőzniük a vásárhelyieket: egy gólzáporos döntetlen mellett két vendégsiker született... Faragó Bencéék mellett szól, hogy remek formában vannak, hiszen a Csepel és a Makó elleni diadalok lendületet adtak a társaságnak.

"A két nagyszerű győzelem után most a mi öltözőnk, illetve a Felső Tisza parti stadion a legvidámabb barakk. Egészséges önbizalommal várjuk a meccset, bízunk benne, hogy végre idehaza is meg tudjuk verni a vásárhelyieket. Győzni akarunk, hiszen célunk, hogy tapadjunk a harmadik-negyedik helyezett együttesekre, illetve leszakítsuk a mögöttünk állókat. A jövő héten majd sorsdöntő összecsapáson fogadjuk a Gyulát. Nem veszíthetünk pontokat, különben csak álom marad a dobogó" - kezdte Buchholcz Gábor. A Szeged trénere tisztában van vele: a két fél erre a megyei presztízsderbire helyezéstől és formától függetlenül mindig összekapja magát. Most is paprikás hangulatú, küzdelmes meccsre számít, melyen érzése szerint a tisztább fej dönthet. "Jól ismerjük a másikat, nehéz lesz meglepni az ellenfelet. Szombati látogatónk több mérkőzését láttam az utóbbi időben is, ezek alapján biztosra veszem, hogy sok fejcsatára számíthatunk szombaton, illetve készülünk a HFC életveszélyes kontráinak elhárítására is. A Vásárhelynél a rutinos Kovács K., Sipos és Huszár remekül fogja össze a fiatalabbakat. Nagyon oda kell figyelnünk a korábban Szegeden is megfordult Kökényre, valamint a Volán-nevelés Domonkosra is" - emelte ki a vezetőedző.

Elbúcsúztatták Annus Ádámot

Buchholcz Gábor helyzetét ezúttal eltiltás vagy komolyabb sérülés nem nehezíti (Branko Bozovicnak fáj kicsit a forgója, de ez nem akadályozza a játékban), ugyanakkor mégis változtatni kényszerül a Makón győztes csapaton. Ennek oka, hogy a remek középpályás, Annus Ádám (az SZTE orvoskar harmadéves, kitűnő tanuló diákja) csak vizsgaidőszaktól vizsgaidőszakig tudta vállalni az edzéseket és a bajnokikat, így őt, illetve 18-as mezét a társak csütörtökön este hivatalosan is elbúcsúztatták - reményeik szerint azonban csak erre a szezonra! Helyettese az a Vágó Levente lesz, aki nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő a nemrégiben megvívott kupamérkőzésen. Halkó Pál, a szegediek szakosztályvezetője arról beszélt portálunknak: sokat segíthet a Volánnak a hazai közönség buzdítása, ezért is szeretné, ha minél többen látogatnának ki szombaton a stadionba erre az izgalmasnak és színvonalasnak ígérkező találkozóra. Egy biztos: a fiatal, lendületes kék-fekete alakulat játékával és eredményeivel is rászolgált a Tisza-parti futballbarátok szimpátiájára!

Győzni jön Szegedre a HFC

"Újabb megyei rangadó előtt állunk, egy olyan mérkőzés következik szombaton, ahol mindkét csapat nagyon jól ismeri egymást, így nem lesz könnyű újat mutatni egyik félnek sem" - kezdte a találkozóval kapcsolatos gondolatait Szűcs Róbert, a HFC edzője. "Ha jól emlékszem, immár ötödik éve, hogy küzdünk egymással az NB III-ban. Összességében kellemes emlékeim vannak a Volán elleni találkozókról, az biztos, hogy az öt év alatt lejátszott kilenc mérkőzésből mi nyertünk többet, sőt volt olyan, amikor én is betaláltam a szegedi kapuba. Voltak igen emlékezetes összecsapások, amikor például Homma még Szegeden, Bernát pedig Vásárhelyen rúgta a gólokat. Legutóbb még 2010 őszén játszottunk Szegeden, amikor 2-1-re nyerni tudtunk, de ez a találkozó akkor más miatt maradt emlékezetes... Ebben a bajnokságban ősszel Vásárhelyen nagyon nehéz mérkőzésen tudtunk 2-1-re nyerni, a közelmúltban viszont magyarkupa-találkozón szintén hazai pályán játszva - jó néhány helyzetet kihagyva - balszerencsés vereséget szenvedtünk, most itt a lehetőség a javításra. Mindkét csapat jó formában van, mondom ezt annak ellenére, hogy az elmúlt fordulóban mi kikaptunk a második helyezett Dunaharasztitól. Úgy gondolom, hogy nem lesz gólzáporos mérkőzés a szombati, ezért az dönthet, hogy ki tudja jobban koncentrálva kihasználni az adódó lehetőségeit. Ha végre belőjük a helyzeteinket, akkor győzelemmel térhetünk haza, amire nagy szükségünk lenne, hiszen szeretnénk tapadni a mezőny első feléhez" - folytatta a szakember. Szűcs Róbert is reméli: rengeteg szurkoló - köztük sok vásárhelyi - látogat ki erre a találkozóra és hajtós, kemény mérkőzésen sportszerű keretek között dől el a három pont sorsa. A kezdő csapaton az előző héthez képest egyetlen változást kénytelen végrehajtani, Antal Krisztián kisárgult, így helyette a már többször is bizonyított 17 éves Rácz László kerül a védelembe. Csereként Kovács Krisztián vagy Máté Dániel kapusként ül majd le a kispadra, míg Huszár, Juhász I. S., Horváth R., Lékó és Molnár Zs. mezőnyjátékosként vár bevetésre készen. A Tisza Volán SC Szeged tervezett kezdőcsapata: Dongó – Kormányos, Pénzváltó, Farkas, Buzási - Kéri, Vágó, Szilágyi, Beretka - Faragó, Bozovic. A Hódmezővásárhelyi FC tervezett kezdőcsapata: Hegedűs - Boros, Kavaric, Rácz L., Marton - Sipos, Bakos - Varga M., Kökény, Varga I. - Domonkos.

Az elmúlt öt év bajnoki eredményei:

2007.11.24.: Tisza Volán SC - HFC 3-1. Góllövők: Zakar (5' és 87'), Homma (61'), illetve Bernát (29') 2008.06.15.: HFC - Tisza Volán SC 2-2. Góllövők: Rácz D. (31'), Máté V. (69'), illetve Bank Sz. (2'), Brinszky (87') 2008.08.10.: HFC - Tisza Volán SC 2-0. Góllövők: Antal K. (17'). Kökény (37') 2009.03.07.: Tisza Volán SC - HFC 0-2. Góllövők: Rácz D. (25'), Szűcs R. (52') 2009.08.15.: Tisza Volán SC - HFC 3-3. Góllövők: Beretka (30'), Szabó A. (62'), Végh A. (89'), illetve Antal K. (33'), Sipos (41'), Kis K. (83') 2010.03.07.: HFC - Tisza Volán SC 1-0. Góllövő: Sipos (61') 2010.10.23.: Tisza Volán SC - HFC 1-2. Góllövők: Vágó (88'), illetve Bata Cs. (20'), Domonkos (91') 2011.05.08.: HFC - Tisza Volán SC 0-1. Góllövő: Buzási (71') 2011.10.16: HFC - Tisza Volán SC 2-1 (1-0). Góllövők: Potloka (33'), Marton B. (87'), illetve Kéri T. (63')

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni bajnokijukon (2011. október 16.):

A labdarúgó NB III Alföld csoport 9. fordulójában: Hódmezővásárhelyi FC – Tisza Volán SC 2-1 (1-0). Hódmezővásárhely, városi stadion, 350 néző. Vezette: Mihálik (Csonka, Szelezsán) HFC: Kovács K. – Kökény (Krasznics 91′), Bárkányi, Marton, Varga M. (Mátó 93′), Bartyik, Sipos, Juhász, Antal, Potloka, Domonkos (Major 90′). Vezetőedző: Szűcs Róbert. Volán: Szabó M. – Kormányos, Dargó, Vida, Grünvald, Buzási (Csányi 46′), Kéri, Mucsi, Beretka, Faragó, Rácz. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Gólszerzők: Potloka (33′), Marton (88′) ill. Kéri (62′)

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsükön (2012. április 18.):

A SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa negyeddöntőjében: Hódmezővásárhelyi FC – Tisza Volán SC Szeged 0-1 (0-0). Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Lovas. HFC: Hegedűs V. – Boros, Antal, Rácz L., Bakos – Varga Má., Sipos, Juhász I. S. (Juhász II. S. 40′), Varga I. – Kökény, Domonkos. Vezetőedző: Szűcs Róbert. Volán: Czirják – Fülöp Cs., Vida, Dargó (Farkas M. 46′), Búzási – Beretka (Kéri 46′), Vágó, Mucsi, Csányi (Péter-Szabó 75′) – Varga Ma., Rácz D. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Góllövő: Varga M. (90′)

Így játszott a Szeged a múlt héten:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 23. fordulójában: Makó FC – Tisza Volán SC Szeged 1-2 (0-1). Szeged: Dongó – Kormányos, Pénzváltó, Farkas, Buzási, Kéri, Annus (Vágó 77′), Szilágyi, Beretka (Grünvald 87′), Faragó, Bozovic (Rácz 76′). Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Gólszerzők: Pénzváltó (36′), Szilágyi (65′)

Így játszott a Vásárhely a múlt héten:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 23. fordulójában: Hódmezővásárhelyi FC – Dunaharaszti MTK 1-2 (1-1). HFC: Hegedűs – Boros, Antal, Kavaric, Marton – Varga M., Sipos, Bakos (Lékó 80′), Varga I. – Domonkos, Kökény. Edző: Szűcs Róbert. Gólszerző: Bakos Á. (26')

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dabas23148151153650
2.Dunaharaszti23136446172945
3.Gyula23117530201040
4.Kecskemét II.23109439271239
5.Tisza Volán Szeged23104948341434
6.Tápiószecső2310493737034
7.Tököl2388737271032
8.Üllő2394103333031
9.Hódmezővásárhely2394102931-231
10.Monor2393113438-430
11.Szolnoki MÁV II.2375112440-1626
12.Indotek Csepel2351172225-326
13.Szarvas2364133041-1122
14.Makó2348112440-1620
15.Jánoshida2352162161-4017
16.Pilis Sport0

A 24. forduló műsora:

Május 5. (szombat) 17.00: Monori SE – Indotek Csepel FC, Jánoshidai SE – Tápiószecső FC, Szolnoki MÁV FC II. – Kecskeméti TE II. 17.30: Tisza Volán SC Szeged – Hódmezővásárhelyi FC. Május 6. (vasárnap) 17.00: Várfürdő-Gyulai Termál FC – Makó FC, FC Dabas – Tököl VSK, Dunaharaszti MTK – Szarvasi FC. Az Üllő SE szabadnapos lesz.

B. I. - P. M. L.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.