Labdarúgás: csak egy pontra futotta a csengelei katlanban + FOTÓK



A szegediek ahhoz a Csengeléhez látogattak, akik tavasszal nagy lendületbe kerültek, sorra gyűjtik a pontokat. És egy taktikus játékkal az FK ellenében ismét sikerült egy pontot otthon tartania a Kun-legényeknek.
A tavasszal kiválóan szereplő Csengeléhez látogattak a kék-fekete fiúk, és
Hüvös Gábor
fel is hívta a csapata figyelmét erre: ne a tabellából, hanem abból induljanak ki, hogy a hazai gárda a tavaszi tabella élmezőnyében foglal helyet, így nehéz meccsre van kilátás. A kék-feketék ennek megfelelően kellő hozzáállással kezdték a meccset, és az első percben gólt is szereztek:
Imre
távoli szabadrúgását csak oldalra tudni ütni a hazai portás, éppen
Szalai
elé, aki szép mozdulattal, magabiztosan helyezett a kapuba, 0-1. A vendégek lendülete megmaradt, a két Ács összjátékát követően
Ács Sándor
hagyott ki egy ziccert. Ekkor úgy tetszett, ha meg lesz a második vendéggól, gyorsan eldőlhet a mérkőzés. Ezt követően azonban a vendégek visszavettek az iramból, ami felébresztette az első negyedórát megilletődötten kezdő hazaiakat, és kiegyenlítődött a játék. Igazi ziccert egyik csapat sem alakított ki, de látszott, hogy a hazaiak „megérezték a vérszagot”, s a 32. percben jött is az egyenlítés:
Erhardt
egyéni akciójával szépen felfűzte a vendégek védelmét, ziccerben lépett ki, s higgadt lövésével szemben
Brunczvik
is tehetetlen volt, 1-1. A félidőig más említésre méltó nem történt, a szünetben viszont zengett az FK öltözője, Hüvös mester megpróbálta felrázni enerváltnak tűnő diszkoszvetősöket. Úgy tűnt, hogy hatottak a dörgedelmek, mert a második játékrészt újra ziccerrel kezdte az FK:
Ács P.
lépett ki ziccerben, kicselezte a kifutó kapust, eltolta a visszaérő védő mellett is, de a 16-osról leadott gurítása a kapufa mellett csorgott ki. Itt azonban véget is ért az FK tudománya, már ami a támadásokat illeti, mert a hátralévő időben nem sikerült igazi helyzetet kialakítaniuk. Nem sikerültek a pontrúgások, Hüvös mester négyes (!) cseréi sem tudták áttörni a magabiztosan védekező hazaiakat. A Csengele nem cifrázta túl a dolgot, de amit játszott, azt jól csinálta, tulajdonképpen hiba nélkül kibekkelte a második félidőt. Így aztán megérdemelten szerezték meg az egyik pontot, vagy ha szegedi szemszögből nézzük, az FK rászolgált a pontvesztésre, mert sok hibával tarkított játéka nem tudta feltörni a hazai reteszt. Ezzel a döntetlennel a hazaiak tovább folytatják szép tavaszi sorozatukat, míg az FK Szeged lépéshátrányba került a feljutásért folytatott versenyfutásban, így elsősorban már a bronzérem megszerzésére kell koncentrálnia.