Kajak-kenu: jól kezdtek a magyarok Poznanban


Jól kezdték a poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyt a magyarok - különösen a kajakosok -, akik négy férfi számban próbálnak további kvótákat gyűjteni a londoni játékokra.
A viadal honlapja szerint K-1 1000 m-en
Pauman Dániel
taktikusan versenyezve, nagyszerű hajrával megnyerte szerdai előfutamát, s mivel a győztes egyből a csütörtöki döntőbe került, a délutáni középfutamban már nem is kellett vízre szállnia. Szintén megspórolta magának a köztes fordulót, és már készülődhet a második napi fináléra az EDF Démász Szegedi VE
Sík Márton, Beé István
duó, amely K-2 200 m-en másodikként ért célba az oroszok kettőse mögött (itt az első három jutott tovább egyenes ágon). A kenusoknál
Horváth Gábor
(C-1 200 m) ötödik lett első pályáján, rá csütörtökön délben középfutam, majd - a magyar küldöttség reményei szerint - délután döntő vár, míg C-2 1000 m-en a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek, amelyben érdekeltek lesznek a Korisánszky-testvérek,
Péter
és
Dávid
is. Párosban csak az első, az egyes számokban pedig az első kettő hely ér olimpiai indulási jogot. A tavalyi, szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 kvótát - a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) - szerzett meg a magyar válogatott. A lengyelországi regatta az utolsó lehetőség az indulási jogok számának növelésére.