Bozsik-program elméleti és gyakorlatban Szegeden is + FOTÓK



A fiatal labdarúgók képzésének filozófiáját és gyakorlati lehetőségeit mutatták be, Szegeden a megye egész területéről érkeztek szakemberek.
A 2011-ben újraindult Bozsik-program 7-11 éveseknek szóló technikai, szakmai képzésének irányítói,
Nyilasi Tibor
és
Both József
országos roadshow keretében minden megyében szerveztek szakmai napot. Ennek keretében elméleti és gyakorlati előadásokon Szegeden is bemutatták e korosztályok utánpótlásképzésének lehetőségeit, filozófiáját, gyakorlati elemeit az MLSZ területi igazgatóságán, illetve a Felső Tisza parti stadionban kedden. Az elméleti előadáson a 7-10 éves korban megjelenő motivációi, a Bozsik-program definíciója, ismertetése volt a téma. Például, hogy milyen célból és hogyan alkalmazzunk a 7-10 éves gyerekeknél az 1-1, 2-2 elleni játékot. Az elméleti képzésen közel 70 szakember vett részt a megyéből. A gyakorlati bemutatón már mintegy 100 edző és futballhoz kötődő érdeklődő vett részt. A nyilvános edzésen – amit a Tisza Volán SC és a Rendőr TE fiataljainak segítségével mutattak be – szintén a kispályás, 1-1, 2-2, 3-3, 4-4 elleni játékok domináltak. Megtudtuk, hogy augusztusra elkészül majd a Bozsik-program rendszeréről egy 200 oldalas dokumentum, ami nemcsak nyomtatott formában lesz elérhető, hanem többek között az MLSZ területi igazgatóságának honlapjáról is letölthető lesz.