Sport

Labdarúgás: győzelmi kényszerben a Honvéd ellen a Szeged 2011

Labdarúgás: győzelmi kényszerben a Honvéd ellen a Szeged 2011

2012. április 6., péntek
Labdarúgás: győzelmi kényszerben a Honvéd ellen a Szeged 2011

Az utolsó utáni órákba lép a Szeged a bajnokságban, a kieséstől menekülve a döntetleneket és a vereségeket győzelmeknek kell felváltaniuk, mindjárt az elsőnek a Honvéd otthonában.

A Honvéd második csapata nagy lendületet vett a múlt héten, hiszen Kazincbarcikán kiütéses, 3-0-s győzelmet aratott. Most közvetlenül Folmerék előtt 21 ponttal a 14. helyen állnak

Pári Sándor

tanítványai. A kék-feketék részéről pedig nincs már helye mellébeszélésnek: a Szeged mögött már csak a 9 pontos Vecsés kullog, és ha most nem indul be a pontgyűjtés, akkor nagyon nagy lehet a baj. Két-három forduló után ugyanis már senkit sem fog érdekelni, hogy mikor a szerencse, mikor a játékvezető, mikor egyéni hiba miatt nem zsebeltünk be több pontot. Májusban csak a számok tükrében beszél majd mindenki a Szeged 2011-ről: ami egzakt, pontos mércéje lesz majd a gárda teljesítményének. Tehát, ha nem is túl sok, de van egy kis idejük Laczkóéknak rendezni a sorokat: leverni szombaton úgy a Honvédot, ahogy tették azt tavasszal, hogy aztán jövő héten az érkező nyíregyházi gyors a rókusi pályaudvaron boruljon az oldalára.

Online

Szombaton 16.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Budapest Honvéd-MFA Budapest Honvéd-MFA – Szeged 2011 NB II-es mérkőzésről. Szurkoljanak velünk a szegedi győzelemért!

Futó: Mentálisan és fizikálisan készen állunk a sikerre

„Arról beszéltem hét közben a fiúkkal, hogy minden meccsel vészesen csökken a lehetőségünk a felzárkózáshoz, a kiesőzónából való távozáshoz, de ha a hátralévő kilenc forduló első öt-hat partiját úgy abszolváljuk, hogy jelentősen gyarapítjuk pontjainkat, akkor nyugodtabb hajrára készülhetünk” – nyilatkozott a portálunknak a közeljövőről

Futó Tamás

, a szegediek trénere. Az edző hangsúlyozta, minden lehetőség megvan arra, hogy a következő ötmeccses etapot győzelmek sorával tegyék emlékezetessé, s akkor nem kell izgulni az utolsó fordulókban. „A héten sokat gyakoroltunk műfüvön, hogy mindenben a Honvéd meccs körülményeit szimuláljuk, egy fiatal, hajtós ellenféllel játszunk majd, de csakis a győzelem lebeghet a szemünk előtt. Mentálisan és fizikálisan készen állunk, hogy végre ismét belekóstoljunk a győzelem ízébe” – így a mester.

A Szeged 2011 várható kezdőcsapata:

Belecan – Laczkó, Tóth, Toca, Radnai, Podonyi, Válent, Folmer, Orosz, Geiger, Rézműves.

Futballkrónika: századszor a Honvéd ellen

A Bp. Honvéd – Szeged 2011 bajnoki mérkőzések történetét idézi föl

Vitos György

, a Tisza-parti labdarúgás krónikása. Éppen a centenáriumi, 100. bajnoki meccsük következik - tudtuk meg a sportszakírótól. Az NB II 22. fordulójában "hatpontos" kiesési rangadó következik Kispesten, a Bozsik-stadionban, ahol a Bp. Honvéd második csapata a Szeged 2011 együttesét fogadja. Óriási hagyománya van a Szeged – Bp. Honvéd bajnoki párharcnak! Igaz, a Tisza-partiak eddig rendre a Bp. Honvéd első csapatával játszottak (96-szor az NB I-ben, 2-szer a másodosztályban), de mivel a mostani Honvéd II. is a kispestiek állományába tartozik, így a szombaton sorra kerülő mérkőzést is hivatalos bajnokiként kell beszámítani. Az első osztályban az 1926-os premiert követően (Kispest FC – Szegedi Bástya 4-2) a legutóbbi élvonalbeli találkozót is már 12 esztendeje játszották, és 1999 őszén az éppen csődöt jelentő Szeged LC-nek az az 1-1-es, Honvéd elleni döntetlen volt az utolsó élvonalbeli mérkőzése… Ami a kispesti összecsapásaikat illeti: óriási a hazaiak fölénye. A Szeged és jogelődei eddig mindössze 5 alkalommal tudtak győzelemmel távozni Kispestről: 2-1 (1927-28-as idényben, Bástya FC néven), 2-1 (1928-29-es idényben, ugyancsak Bástya FC néven), 2-0 (1938-39-es idényben, Szeged FC néven), 1-0 (1959-60-as idényben, SZEAC néven), 2-1 (1961-62-es idényben, ugyancsak SZEAC néven). Mint látható, nem kevesebb, mint 51 (!!) esztendeje, 1961 novemberében jegyezhettük föl a mai napig is utolsó szegedi győzelmet Kispesten, amikor a

Mészáros - Kürtösi, Portörő, Sándor - Dezsőfi, Zallár - Nemes, Hajós, Nyári, Polyvás D., Boros

összeállítású SZEAC az azóta már elhunyt Boros László és jelenleg is kitűnő egészségnek örvendő Nemes István góljaival már a félidőben 2-0-ra vezetett, és szünet után a Honvéd Katona révén csak szépíteni tudott! Akkor még csak kevesen hitték, hogy a szegediek a következő fél évszázad alatt egyszer sem tudnak nyerni bajnokit a Honvéd pályáján... Érdekesség, hogy a kispestiek az 1916-os élvonalbeli bemutatkozásuktól számítva csupán egyetlen egyszer estek ki az NB I-ből (2003-ban), így legutóbb az FC Szeged néven szereplő Csongrád megyeiek a másodosztályban (a 2003-04 évi NB I/B-ben) találkoztak a Bp. Honvéd együttesével. Szegedi szemszögből 1-3 és 0-5 volt az eredmény… Ebben a szezonban ugyancsak másodosztályú meccsen játszottunk tavaly ősszel (a 99.-et), ahol a mieink nagyszerű játékkal

Bernát Peti

(2) és

Folmer Krisztián

góljaival 3-0 (3-0)-ra győztek! Így a 100. bajnoki meccsünk következik – ezúttal is a Honvéd II. ellen –, s csak abban reménykedhetünk, hogy a 101.-re nemsokára már újra az NB I-ben kerülhet sor a két egyesület között – írja Vitos György.

Emlékeztetőül az őszi mérkőzésen:

Labdarúgó NB II Keleti csoport 7. fordulójában: Szeged 2011 – Budapesti Honvéd-MFA 3-0 (3-0).

Szeged, SZVSE-stadion, 2300 néző. Vezette: Becséri D. (Forgács, Becséri G.)

Szeged:

Trepák – Laczkó J., Tóth I., Magyar Gy., Radnai, Kulacsik (Puskás 69′), Batik B., Gellér (Bryan 79′), Gahwagi, Folmer (Bubori 72′), Bernáth. Vezetőedző: Kolozsvári János, Takács László.

Honvéd II:

Vereckei – Sundos, Gengeliczki, Baráth, Fejes, Lengyel (Nagy M. 69′), Nagy A., Vécsei (Czár 46′), Futó, Vólent, Kemény. Vezetőedző: Vincenzo Mazzeo.

Gólszerzők:

Bernáth (10′, 30′), Folmer (41′)

Sárga lap:

Nagy A. (13′)

Így játszott a Honvéd az előző fordulóban:

NB II. 21. forduló: Kaazincbarcika – Honvéd 0-3 (0-2).

Honvéd:

Czuczi – Gengeliczki, Moga, Szala, Bjelkanovic (Lengyel 46’), Futó, Porcari, Baráth, Varga (Radu 82’), Miskovicz, Erdélyi (Karacs 70’).

Vezetőedző:

Pári Sándor.

Gólszerzők:

Porcari (28’), Morga (44’), Karacs (84’)

A bajnokság állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Szolnoki MÁV21143445182745
2.Békéscsaba21127233161743
3.Restart-Cegléd2111463123837
4.Eger2110562621535
5.Balmazújváros219573425932
6.DVSC-DEAC218672927230
7.Orosháza217953226630
8.REAC217683531427
9.Mezőkövesd217682830-227
10.Újpest II.217683345-1227
11.Nyíregyháza2151152934-526
12.Dunakanyar-Vác2173112332-924
13.Kazincbarcika2173112031-1124
14.Bp. Honvéd-MFA2156102331-821
15.Szeged 20112155112632-620
16.Vecsés2117131136-259(-1)

A 22. forduló programja:

Április 7. (szombat), 16.30:

Egri FC – Szolnoki MÁV FC, Orosháza FC – Balmazújváros, Békéscsabai Előre 1912 SE – Nyíregyháza Spartacus FC, Restart-Ceglédi VSE – Kazincbarcika, Vecsési FC – Újpest FC II., Budapest Honvéd-MFA – Szeged 2011.

Április 8. (vasárnap) 16.30:

DVSC-DEAC – REAC, Mezőkövesd-Zsóry – Dunakanyar-Vác.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.