Kosárlabda: óriási csalódás Vásárhelyen


A kosárlabda NB I/B-ben a rájátszás első körét játszák a csapatok. A 9-16. helyezésért az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli egy héttel ezelőtt bravúros, 84-75 arányú győzelmet aratott a fővárosban a nagy múltú Budapesti Honvéd Dózsa György úti csarnokában. Pénteken eljött a visszavágó napja, de a Hódtói Sportcsarnokba kilátogató többszáz vásárhelyi szurkoló egyáltalán nem számolt azzal, hogy a Honvéd valóban vissza is vág a Kosársulinak.
Mócsai
kezdte a kosárgyártást, akihez
Kukla
kétszer is csatlakozott. A vendégek azonban gyorsan felvették a ritmust, előbb
Stefán Dávid
és a színesbőrű
Robert Kwame
pontjai révén felzárkóztak, majd az egyik magas emberük,
Bohanek Balázs
egyenlített (3. perc: 6-6). A következő percekben felváltva estek a kosarak, a közönség először
Utasi
5. percben dobott kosaránál hördült fel, hiszen a vásárhelyiek csupaszív bedobója a támadóidő lejártának pillnatában szórt egy tripát (5. perc: 13-10). A hazai sárga-kékeknél a távoli dobásokkal hadilábon álló
Vas Péter
a 7. percben dobta első pontjait, míg a másik oldalon
Tursics
is ebben a percben érte el első pontját. A negyed utolsó perceiben a szenzációsan játszó Utasi vezérletével hét ponttal (26-19) elhúztak a hazaiak, de a lefújásig Tursics három pontra felhozta a fővárosi pirosakat. A második negyed a másik magas ember,
Szeleczky István
kosarával kezdődött, majd az Utasi lefogására beküldött és ennek érdekében olykor a szabadfogású birkózáshoz hasonló elemeket is bevető
Szécsényi
kosarával először vezetett a Honvéd (12. perc: 26-27). "Nem adja olcsón a bőrét a Honvéd" hallatszott a nézőtérről és valóban nem adta. Felváltva vezettek két-három ponttal a csapatok, a vendégeknél Szeleczky mellett Tursics Krisztián is egyre jobban belelendült, a hazaiaknál csak a három rutinos, Utasi, az ebben az időszakban különösen remeklő Kukla és
Vejinovics
tudta tartani a lépést (15. perc: 31-34, 18.perc: 39-37). Vendég időkérésnél
Mészáros István
arra bíztatta játékosait, hogy Tursicsra játszanak, mert "Krisztiánnak sül a keze". A fővárosiak ekkorra már ördöngősen játszó irányítója triplával vette vissza a vezetést csapatának, majd az addig keveset mutató Taga is "triplázott", sőt
Sétáló Tamás
kosarával hat ponttal elhúzott a Honvéd (19. perc: 39-45). A nagyszünetig azonban
Czibere
trojkájával és Vejinovics duplájával egy pontra csökkent a fővárosi előny (44-45). Szünet után a két "K" betűs, Kwame és Kukla dobópárbaját láthatták a nézők, közben azonban a hazaiak centere, Kukla begyűjtötte negyedik hibapontját, így Elek András kénytelen volt lecserélni, amelyet a másik oldalon Mészáros edző nagy megkönnyebbüléssel fogadott. A hazaiaknál végre a fiatalabbak - Vas és Mócsai - is be-be találtak és ez meg is látszott az eredményen (28. perc: 63-54). Ekkor azonban újabb veszélyforrásként
Vass Péter
is begyűjtötte negyedik hibáját és ezt megérezve új erőre kaptak a pirosak.
Taga
triplájára Stefán tett rá egy duplát, majd
Sétáló
zsákolt és máris kettő pontnyira (63-61) olvadt a Kosársuli előnye. A negyed utolsó pontját azonban Utasi jóvoltából a hazaiak szerezték. Négy pontos (65-61) vásárhelyi előnnyel kezdődött a befejező tíz perc. Összességében 13 pont a hazaiak előnye, nem lehet gond gondolhatták a hazaiak. Erről azonban Tagáéknak más lehetett a véleménye, hiszen a Honvéd bedobója előbb dobott egy triplát, majd egy duplát miközben
Czibere
és Vejinovics dobásai a fizikát meghazudtolva pördültek ki a gyűrűből. Ez még nem volt elég, jött a Tursics névre hallgató piros tűzgolyó, akinek két duplájával már elérhető közelségbe került a Honvéd számára az összetett győzelem (33. perc: 65-70). Cziberénél elszakadt a cérna, amiért technikait kapott. A büntetőket nem túl jól dobó Taga előbb értékesítette a két lehetőségét, majd az oldalbedobást követően újabb két pontot szerzett és ezzel ledolgozta hátrányát a Honvéd (34. perc: 65-74). Tetézte a bajokat vásárhelyi oldalon, hogy Utasi egy "medvepuszi" miatt már nem tudott visszatérni a pályára. A következő perc három triplát hozott, Kukla kezdte, majd jött Taga és a végig igen durván védekező Szécsényi folytatta (35. perc: 68-80). Ekkor már minden bejött az eksztázisban játszó piros mezeseknek, Tursics például félig hanyatt esve a dudaszó pillanatában is betalált.
Kis Gergő
után Vas, Kukla és
Schéda
is jól célzott, ami újabb reményt adott a hazaiaknak (39. perc: 76-85), de másfél perccel a vége előtt Kukla, majd Vejinovics is kipontozódott és ezt már nem bírta el a hazai gárda. Az utolsó pillanatokban Taga és a mezőny legjobbja, a 43 IBM pontig jutott Tursics kivégezte a hazaiakat. A Kosársuli ezzel a vereséggel csak a 13-16. helyezésért játszat tovább, ellenfele a hétvégi eredmények után derül majd ki.
Férfi kosárlabda NB I/B rájátszás a 9-16. helyért, visszavágó:
EnterNet Vásárhelyi Kosársuli - Budapesti Honvéd 77-90 (26-23, 18-22, 21-16, 12-29)
Hódmezővásárhely, Hódtói sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Bogárdi, Mester, Földi.
Kosársuli:
Vejinovics 10/3, Utasi 20/6, Mócsai 5, Vas P. 12, Kukla 19/3.
Csere:
Schéda 2, Grezsa, Kiss G. 5/3, Czibere 3/3, Rácz T. 1.
Edző:
Elek András.
Honvéd:
Tursics 28/12, Kwame 13/3, Taga 20/12, Bohanek 6, Stefán D. 6.
Csere:
Szécsényi 5/3, Sétáló 6, Szeleczky 6, Benyó.
Edző:
Mészáros István.
Kipontozódott:
Kukla (39'), Vejinovics (39').
A párharc győztese a Budapesti Honvéd 165-161-es összesítéssel.
Elek András:
"Reális eredmény született, támadásban és védekezésben is felül múlt bennünket a Honvéd. Ez a különbség a két csapat között, a fővárosiaknál két csapatnyi fiatal játékos már az edzéseken is ádáz küzdelmet folytat a csapatba kerülésre és ezt a harcosságot a mostani mérkőzésre is át tudták menteni."
Mészáros István:
"Nagyon tartalékos csapattal tudtunk ma pályára lépni, mindössze tíz játékosom volt és köztük sérült is ült a kispadon, így nagyra értékelem játékosaim teljesítményét. A fiúk ezen az estén szívvel-lélekkel küzdöttek és én csak a legőszintébb gratulációmat tudom kinyilvánítani feléjük."