Sport

Kézilabda: Bajnokavatásra készülnek Vásárhelyen

Kézilabda: Bajnokavatásra készülnek Vásárhelyen

2012. április 20., péntek
Kézilabda: Bajnokavatásra készülnek Vásárhelyen

Újabb hét mérkőzést játszottak le, míg további kettőre a hétvégén kerül sor a megyei női kézilabda bajnokságban, így a hátralévő időszakra már mindössze nyolc találkozó marad. Az alapszakaszt a megyei női bajnokságban nem követi rájátszás, így akár már a hétvégén eldőlhet a bajnoki cím sorsa, amennyiben a Sándorfalva nem tudja legyőzni a Hódmezővásárhelyi KE csapatát.

A sándorfalviak sikere néhány nappal késleltetheti a bajnokavatást, hiszen a bajnokságot jelenleg öt ponttal vezető Hódmezővásárhelyi LKC előbb szerdán Szentesen lép pályára, majd jövő szombaton az utolsó helyezett Bordányt fogadja. és bármelyik találkozó megnyerésével már behozhatatlanná válik a Sipterné-tanítványok előnye. A vásárhelyiek minden esetre óvatosak, de egyúttal bizakodóak is, hiszen az április 28-án (szombaton) 16.30-kor kezdődő hazai mérkőzésükre

Áncsán István

klubelnök elmondása szerint igazi bajnokavató gálával készülnek. "A napokban egyeztettem a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség vezetőivel, akik megerősítettek, hogy a versenykiírás szerint az alapszakasz mérkőzéseinek száma elegendő a bajnokság befejezéséhez, illetve a feljutást jelentő osztályváltáshoz, így nem lesz rájátszás. A tabella jelenlegi állása, az erőviszonyok és a jelenlegi formánk alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club megnyerte a 2011-2012-es megyei női kézilabda bajnokságot és megszerezte a jogot az NB II-ben való indulásra. Két mérkőzésünk van még hátra, április 25-én, szerdán 18.45-kor Szentesen lépünk pályára, majd az április 28-i, Bordány elleni utolsó hazai mérkőzésünkön szeretnénk igazi gálahangulatot varázsolni a Hódtói Sportcsarnokba és azt szeretnénk, hogy a bajnokavatásunkon minél több néző és a környék kézilabdabarátai is velünk ünnepeljenek" - mondta el a HLKC elnöke.

Eredmények:

16. forduló:

Seni Girl SE Szeged - Hódmezővásárhelyi LKC 20-21 (8-9)

Seni Girl:

Nyakas - Godó 1, Bernát Sz., Balázs E. 3, Királyné Szabó Sz. 9 (5), Olasz N. 3, Muhi 1.

Csere:

Barna I., Németh A., Bodrogi 3, Tóth Cs., Andrakovics.

HLKC:

Tóth O. - Domján 3, Szabó 1, Forrai 4, Vass 3, Tószegi 4, Sajtos 2.

Csere:

Molnár, Kovács M. 1, Kovács D. 1, Hegyi 2, Krumesz, Fürcht, Blaskovics. A rutinos játékosok során felvonultató szegedi csapat alaposan felkészült a listavezető vásárhelyiek játékából, így végig kiélezett küzdelem folyt a pályán. A hazaiak a második félidő közepén fokozatosan elhúztak és a mérkőzés vége előtt öt perccel már 4 góllal is vezettek, de a fiatal vendégcsapatnak innen is sikerült fordítania, és egy "izzadságszagú" mérkőzésen rendkívül fontos győzelmet arattak.

17. forduló:

Hódmezővásárhelyi LKC - Szabadidő Sportklub Szentes 36-22 (20-9)

HLKC:

Tóth O. - Olasz 5, Szabó 1, Tószegi 2, Kovács D. 9, Kovács M. 3, Sajtos 1.

Csere:

Molnár, Hegyi 4, Blaskovics 2, Domján 4, Krumesz 5, Fürcht.

Szentes:

Bíróné - Terbán 3, Nagy 3, Kiss Á. 3, Sugár 5, Kiss J. Borbás 7.

Csere:

Kérdőné, Apró, Mihala 1, Bánfi, Gémes, Póth.

Seni Girl SE Szeged - Sándorfalva SK 18-17 (6-9)

Hódmezővásárhelyi KE - Bordányi Szövetkezeti SK 36-35 (19-18)

18. forduló:

Hódmezővásárhelyi KE - Hódmezővásárhelyi LKC 16-25 (8-12)

HKE:

Rozman - Nagy 1, Lázár 1, Csuka 2, Kispál 3, Varga-Tóthné 1, Dobra 4.

Csere:

Gombár, Kovalik, Szenti 1, Török J. 1, Réczi, Hodur 2, Kazimír.

HLKC:

Tóth O. - Olasz 2, Szabó 2, Forrai 2, Kovács M. 2, Tószegi 5, Sajtos 4.

Csere:

Molnár, Hegyi 4, Kovács D., Blaskovics, Domján 3, Fürcht 1.

Bordányi Szövetkezeti SK - Sándorfalva SK 21-25 (12-16)

19. forduló:

Sándorfalva SK - Szabadidő Sportklub Szentes 22-16 (13-10)

A bajnokság állása:

1. Hódmezővásárhelyi LKC 18 14 1 3 441-340 29 2. Sándorfalva SK 17 12 0 5 375-338 24 3. Hódmezővásárhelyi KE 16 7 2 7 330-341 16 4. Seni Girl SE 17 7 1 9 325-325 15 5. Szabadidő SK Szentes 16 5 3 8 334-369 13 6. Bordányi Szövetkezeti SK 16 1 1 14 340-432 3

A hétvégi mérkőzések:

04.21 16.00 Sándorfalva SK - Hódmezővásárhelyi KE 04.22 14.00 Bordányi SZSK - Szabadidő SK Szentes

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.