Vízilabda: a fővárosban folytatja az Universitas



Két nagyarányú győzelemmel kezdte a női vízilabda OB I alsóházi alapszakasz-küzdelmeit a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas együttese. Árkosy Lilláék szombaton a fővárosban folytatják.
Február végén hazai medencében kezdte meg
Lakó Gábor
vezetőedző csapata az élvonalbeli női vízilabda-bajnokság alapszakaszának 5-7. helyért zajló alsóházi küzdelmeit - méghozzá
. Tóth Petráék előbb a Héraklész utánpótlás-válogatott együttesét verték 15-4-re, majd a betegségtől, sérülésektől sújtott, egyébként jól kezdő, de a második negyedtől felőrlődő Honvédot iskolázták le 21-11-re. A tavaszra megváltoztatott kiírás miatt
a hátralévő alapszakasz-fordulók a mezőny második felében. (Az 1-4. helyezettek azóta már túl vannak a rájátszáson is, csak az Eger és a BVSC közötti döntő, valamint a Szentes és a Dunaújváros bronzéremért zajló párharcai vannak hátra.) "A hazai fordulóban mindkét meccsét magabiztosan hozta a csapat. Előzetesen nem volt ennyire egyértelmű, hiszen hosszú téli szünet előzte meg a tavaszi folytatást, és sem én, sem a lányok nem tudtuk mire leszünk képesek. Kimondhatom, hogy jól sikerült a felkészülés, s örülök neki, hogy hazai környezetben így mutatkozhattunk be" - értékelte a két diadalt a csapat trénere. "Szeretnénk építkezni és a jövőre is gondolni, nem megelégedve az eddigiekkel, amikor már nem csak a számszerű eredmény számít, hanem a csapat kipróbál bizonyos variációkat éles helyzetben, akár az eredmény rovására is" - tette hozzá Lakó Gábor. Az alapszakasz alsóházának március 10-i 9. fordulójában a Honvéd POLO csapata lesz a rendező, a találkozókat a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában rendezik. Az Universitas előbb 11.30-tól a Héraklész, majd 13 órától a Honvéd ellen száll vízbe.