Sport

Jégkorong: magabiztos Volán-győzelem + FOTÓK

Jégkorong: magabiztos Volán-győzelem + FOTÓK

2012. március 4., vasárnap
Jégkorong: magabiztos Volán-győzelem + FOTÓK

Megnyerte az elsőt, utolsó három, hazai pályán játszandó mérkőzéséből a Tisza Volán-MTK OB II-es jégkorongcsapata. Vasárnap este a MAC-nál bizonyultak jobbnak Kalocsa László tanítványai.

Gyakorlatilag azonnal nekiesett foghíjas kerettel érkező fővárosi ellenfelének a Tisza Volán-MTK, s a hazai fölénynek a 4. percben már meg is lett az eredménye, amikor

Bosnyák Márkó

ugrott ki, s bár

Kis András

bottal akasztotta, még estében be tudta kotorni a korongot

Meretei Dávid

lábai között (1-0). A vendégek csak egy emberelőny idejére tudtak kiszabadulni a szorításból, egyébként támadásaik nagyrészt abból álltak, hogy az eléjük kerülő pakkot szinte bármilyen távolságból kapura tűzték -

Szabó Gergely

kapus azonban rendre útját állta próbálkozásaiknak. A hazai fölény maradt, gól azonban már nem esett a harmad hátralévő részében. A folytatásban maradt a Volán-nyomás, s ezúttal is hamar góllá érett, amikor emberelőnyben járatta a korongot a hazai gárda, s

Ódry Tamás

passzát

Dominik Vecaj

suhintotta kapura jó tízméterről, védhetetlenül (2-0).

Ambrus András

révén egyéni akcióból megszületett a harmadik szegedi gól is, ám a csíkos mezes trió érvénytelenítette, mondván

Hetler Ádám

előtte szabálytalankodott, amiért aztán a ki is állították. ám ami késik nem múlik, emberhátrányban Ódry kopírozta Ambrus iménti megmozdulását, ugyancsak góllal befejezve, ezt már megadták a "zebrák" (3-0). A szurkolók bosszúságára a felpaprikázódott meccset újabb és újabb kiállításokkal igyekeztek megfogni a játékvezetők, ennek tetőpontján a félidő derekáén kettős emberhátrányba is került a Tisza-parti alakulat. A nyomást nem bírta a megfogyatkozott csapat, az első büntetés letelte előtt 18 másodperccel Schleicher áron ragasztott - egyébként szépségdíjas - gólt a hazai kapu bal felső sarkába (3-1). Négy percre rá aztán Ambrust is kárpótolta a sors, egy kapu előtti kavarodás után talált be a vendégek kapujába (4-1).

A harmadik harmadban már kiegyenlítettebb játék zajlott, kissé fáradtan igyekezett szövögetni támadásait a MAC, így újabb gyors egyéni akciókat vezethetett az ellenfél kapujára a Volán. Egy ilyen során az 51. percben Michael Maslac ugrott ki, s bár Varga Mátyás kettő percet érően bottal akasztotta, estében neki is sikerült bejuttatnia a korongot a vendégek ketrecébe (5-1), így a fővárosi védőnek ezúttal sem kellett elhagynia a jeget. A hazai diadalra egy percen belül feltette a szépségtapaszt a MAC Nagy Attila révén, ezzel kialakítva az 5-2-es végeredményt. Kalocsa László gárdája már biztos 2. helyezett az OB II-ben, így e tekintetben már e találkozónak sem volt tétje. Még két hazai mérkőzés van hátra a bajnokság 2011-2012-es programjából, Rózsahegyi Ádámék előbb a Dab.Doclert fogadják március 18-án, majd rá egy hétre az utóbbi mérkőzéseken jól szereplő - vasárnap a már bajnok Debrecent verték 7-6-ra - Újpest érkezik a szegedi műjégpályára. Mindkét találkozóra a szokott időpontban, azaz 18 órakor kerül sor.

Jégkorong OB II:

Tisza Volán-MTK - MAC Budapest 5-2 (1-0, 3-1, 1-1) Szeged, műjégpálya, 800 néző. Vezette: Sütő, Pálkövi, Bellus. Tisza Volán-MTK: Szabó G. - Máté, Hetler, Ambrus, Ódry, Bosnyák - Wágner, Bereczki, Maslac, Rózsahegyi, Barcsik - Mohai, Vecaj, Varga D., Fekecs, Egyed - Kovács Á. Vezetőedző: Kalocsa László. MAC: Meretei - Szongoth K., Ozsváth, Kis, Somnos, Nagy A. - Schleicher, Kőszeghy, Varga M., Soltész, Dózsa - Molnár, Olajos. Játékos-edző: Szongoth Kristóf. Gólszerzők: Bosnyák (03:34: 1-0), Vecaj (Ódry, 24:54: 2-0 - emberelőnyből), Ódry (Vecaj, 30:40: 3-0 - emberhátrányból), Schleicher (Nagy A., Somos, 33:25: 3-1 - kettős emberelőnyből), Ambrus (Bosnyák, Ódry, 37:25: 4-1), Maslac (Bereczki, Bosnyák, 50:04: 5-1), Nagy A. (Kis, Ozsváth, 50:59 - 5-2). Kiállítás: 14 perc, ill. 12 perc. Kalocsa László: "Simának tűnhet a győzelem, de annyira nem volt az, úgy érzem maradt még bennünk. Az első akadályt vettük a három találkozóból, melyekre azt a célt tűztük ki, hogy mindenképp hozni szeretnénk a hazai közönség előtt. Mivel már a 2. helyünk biztos, így szeretnénk elérni, hogy azok, akiket sikerült visszaszoktatnunk a jégkorongra, szép emlékekkel álljanak fel a szezon végén, s úgy érezzük, hogy a legutóbbi hazai, Vasas elleni kudarc után van még egy kis adósságunk a szurkolók felé."További eredmény: Ujpesti TE - Debreceni HK 7-6 (2-1, 4-3, 1-2)

A jégkorong OB II alapszakaszának jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D. Gy.

D. V.

V.

G.

P.

1.

Debreceni HK

19

13

1

1

4

107­–56

44

2.

Tisza Volán-MTK

17

11

-

2

5

82–71

35

3.

Vasas HC

19

8

2

-

9

91–76

28

4.

Dab.Docler Jégtörők

18

7

-

1

10

72–77

22

5.

MAC Budapest

18

6

1

1

10

61–84

21

6.

Ujpesti TE

19

5

1

-

13

68–117

17

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.