Sport

Labdarúgás: visszalép az NB III-ból a Pilis Sport ?

Labdarúgás: visszalép az NB III-ból a Pilis Sport ?

2012. február 10., péntek
Labdarúgás: visszalép az NB III-ból a Pilis Sport ?

A döntés érintheti a Tisza Volán SC Szegedet, a Hódmezővásárhelyi FC-t és a Makó FC-t is. Helyi vállalkozók egyelőre még küzdenek a csapatért.

Már a pilisiek NB III-ban való 2011/2012-es indulása is több csapatnál "kiverte a biztosítékot". A Pilis Sport az előző bajnoki évben a Pest megyei I. osztályú bajnokságban is a szerénynek mondható tizedik helyen végzett. Ugyanebben az évben a korábban szebb éveket is megért Szolnoki Spartacus tizenharmadikként éppen benn maradt az NB III Alföld csoportjában. A gazdasági társaságként működő szolnoki gárdánál egész évben anyagi nehézségekről lehetett hallani, és sajnos a hírek nem voltak alaptalanok. A Spartacus a visszalépésen gondolkodott, míg a lényegesen jobb anyagi kondíciókkal bíró pilisiek úgy döntöttek, hogy megveszik a szolnokiak gazdasági társaságát, és ezzel egyidejűleg jogot is nyernek az NB III-as indulásra. Az üzlet létrejött, a Pilis Sport csapatát pedig az MLSZ a csapat dunántúli székhelye ellenére besorolta abba az Alföld csoportba, ahol az utazási költségek már így is a csillagos eget verdesték. Az Alföld csoport 2011-es őszi idénye rendben lezajlott. A nyári átigazolási időszakban egykori neves játékosok sorát igazoló Pilis Sport szárnyalt, és végül 15 mérkőzésből 9 győzelemmel, 3 döntetlennel, mindössze 3 vereséget elszenvedve meg sem állt az őszi második helyig. A télen először arról lehetett hallani, hogy a csapat néhány meghatározó játékosa (többek között

Filó Tamás

és

Kollár Zsolt

) távozik Pilisvörösvárról. Ezt követően már arról szóltak a hírek, hogy a Pilis Sport visszalépése is napirenden van, de a klub hivatalosan semmilyen közleményt nem adott ki. Csütörtökön délután Kecskeméten tartotta a rendező MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága az NB III-as Alföld csoport a 2012 tavaszi időpont-egyeztető értekezletét. Az időpontok véglegesítése előtt a versenyszervezési bizottság illetékesei bejelentették, hogy a Pilis Sport visszalép az NB III-as bajnokságból, így a mindenkori ellenfele az adott héten szabadnapos lesz. Nem hivatalos információk szerint azonban a dolognak ezzel még korántsem lett vége. Az értekezlet végén érkezett ugyanis egy telefonhívás, amely szerint a pilisi település vállalkozóinak összefogásával megpróbálják megmenteni a klubot. Ez a helyzet 2012. február 9-én, négy és fél héttel a tavaszi rajt előtt.

Melyek a tények visszalépés esetén?

Az MLSZ Versenyszabályzatának 66.§-a szabályozza a bajnokságból való visszalépés, illetve kizárás kérdéskörét. A 66.§ (2). pontja kimondja, hogy "a visszalépő sportszervezet csapatát a szövetség a versenyből fegyelmi úton kizárja." Igen lényeges a (4). pont, amely rögzíti: "Ha a bajnokság versenykiírásában meghatározott mérkőzések 50%-át lejátszotta a kizárt csapat, akkor ellenfeleinél meg kell hagyni az elért eredményt. A kizárt csapat addig lejátszott eredményeit (pontok, gólkülönbség) törölni kell, és a bajnoki osztály utolsó helyére kell helyezni. A bajnokság hátralévő mérkőzésein a kizárt csapat ellenfelei a Versenybizottság kezdeményezésére fegyelmi eljárás keretében a mérkőzések 3 pontját, 3-0 gólkülönbséggel kapják meg."

Kinek lehet előny és kinek hátrány a pilisiek esetleges visszalépése?

Az őszi idényben mindhárom Csongrád megyei csapat vereséget szenvedett a Pilis Sport csapatától. Legrosszabbul a Makó FC járna, hiszen a Maros-partiakat ráadásul még az utazási költségek is terhelték. A Tisza Volán Sc Szeged és a HFC sem őríz kellemes emlékeket a pilisiekről, hiszen mindkét gárda hazai pályán szenvedett vereséget, és amint azt már említettük, ezeket a vereségeket viszik is magukkal a csapatok. A volánosok és a vásárhelyiek legfeljebb azzal vigasztalódhatnának, hogy nem kell több mint négyszáz kilométert utazniuk a visszavágóra. A Pilis Sport visszalépése leginkább az élen álló dabasiaknak kedvezne, hiszen a jelenlegi három pontról ötre nőne az előnye az esetleges trónkövetelő Gyulai Termál FC előtt. Kérdés csak az, hogy bármelyik élmezőnyben álló gárda egyáltalán fel akar-e jutni a lényegesen nagyobb anyagiakat igénylő NB II-be... Az élmezőny mellett az alsóház jó néhány csapata is örülhetne a vörösváriak visszalépésének, hiszen a három kieső helyből egy már "elkelne", így csak két csapat esne ki az Alföld csoportból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.