Sport

Hornok Miklós: Felemelő érzés volt Szegeden játszani

Hornok Miklós: Felemelő érzés volt Szegeden játszani

2012. február 14., kedd
Hornok Miklós: Felemelő érzés volt Szegeden játszani

Győzött az írek ellen, és ezzel továbbjutott a magyar tenisz Davis Kupa-csapat az Euro-Afrikai Zóna II. csoportjában - minderre Szegeden került sor a hétvégén. A történéseket a kapitány, Hornok Miklós értékeli.

– A magyar csapat 3-2-re legyőzte Írországot, s ezzel továbbjutott. Hogyan értékeli a kapitány a három nap eseményeit?

– Nem voltak teljesen egyértelműek az előjelek. Én 50-50% esélyt adtam, még annak ellenére is, hogy itthon vagyunk, mivel ez a felület igazán az íreknek kedvezett. Hála az égnek, a csapat egysége és nagy szíve meghozta azt az akaraterőt, amivel ezt a feladatot meg tudtuk oldani. Jól sikerült a "sakkozás" is, amit a csapattal csináltunk végig, nem volt nyomás belülről sem, senki nem neheztelt, nem adódott probléma abból, hogy nem egészen kiszámíthatóan vagy a papírforma szerint tettem be a játékosokat.

Fucsovics Márton

bevetése utólag nagyon jó húzásnak bizonyult, de

Kellner Ádám

is nyerhetett volna az első meccsén, nyugodtan lehetett volna 2-0 az első nap után - ahogyan egyébként 0-2 is. Az utolsó napra is sikerült egy jót húznunk: mivel Ádám lejátszotta a maga kilenc szettjét, alaposan elfáradt, bár azt éreztem rajta, ha játszani kell, akkor ütőt ragad. Szerencsére azonban itt volt

Balázs Attila

, aki teljes erővel bevethető volt. Őt az első nap szándékosan hagytuk ki, mivel korábban betegeskedett, ráadásul az utóbbi években kihagyta a kemény pályás versenyeket, s kialakult benne egyfajta fóbia az effajta borítás iránt. Bízom benne, hogy ez a siker változást hoz nála, hiszen tud ő mindenféle felületen játszani.

– A lett-egyiptomi párharcot a baltiak nyerték, így ők jönnek Magyarországra áprilisban. Hogyan fog zajlani a felkészülés az elkövetkező két hónapban?

– Szinte mindenki nekiindul a világ minden tájának különböző versenyekre sietve – profi versenyzők, ez a dolguk. Tartom velük a kapcsolatot, alkalomadtán egy-egy tornára is elmegyek velük. Most két hónapig mindenki versenyre fog járni, addig, amikor csak tudunk, közösen fogunk edzeni. Amikor itthon vannak a srácok, tudják használni a Nemzeti Edzésközpontot. Az áprilisi mérkőzés előtt pedig ugyanúgy, mint most, a hétvége előtti négy napot együtt fogjuk tölteni, hogy a csapat pillanatok alatt összeszokjon és megbarátkozzon a pályával, akárhol is legyen az. Ez volt immár a negyedik alkalom, hogy a csapat együtt dolgozott. Bő stábunk van, ami korábban nem volt szokás, de most erőt ad a csapatnak, kiegyensúlyozza a játékosokat.

– Hogy érezte magát a csapat Szegeden?

– Csodálatos volt, nagyon jól éreztük magunkat, kellemes volt a vendéglátás, gyönyörű környezetben, kiváló körülmények között lehettünk itt Szegeden, és mindenki abszolút segítőkész volt mindenben. Főleg ezek az emberi pluszok adták a legtöbbet. Egyszerűen felemelő érzés volt itt játszani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.