Kézilabda: nincs szerencsénk, Norvégiát kaptuk a pótselejtezőn



A magyar férfi kézilabda-válogatott alaposan „belehúzott”: Norvégiával csap össze a 2013-as világbajnokság pótselejtezőjében – derült ki a vasárnap déli sorsoláson. A hírről a Nemzet Sport Online számolt be.
A nemzetközi szövetség vasárnap, a férfi Európa-bajnokság helyszínén, Belgrádban tartotta a júniusi vb-pótselejtezők sorsolását -
olvasható a sportnapilap weboldalán
. Mint ismert, az Eb 8. helyén végző mieink
várták a párosítás elkészítését. Ennek ellenére az egész mezőny egyik legnehezebb riválisával került szembe
Mocsai Lajos
csapata: a mieink a norvégokkal csapnak össze júniusban a 2013-as világbajnokságra való kijutásért. Norvégia a második kalapban kapott helyet, de a sorsolás első körében eldőlt, hogy az északiak az első kalapból kapnak ellenfelet (a második kalap négy csapatából kettő az első, kettő a harmadik kalapba került, és az így kialakult kilenc-kilenc országot tartalmazó két csoport tagjait párosították össze). Az is eldőlt, hogy a magyar csapat hazai pályán kezdi a küzdelmeket június 9-én vagy 10-én, a visszavágóra pedig egy héttel később idegenben kerül sor. A nem túl szerencsés sorsolás ellenére Mocsai Lajos bízik a sikerben. "Az Európai Kézilabda-szövetség a szerbiai Európa-bajnokság utolsó négy helyezettje közül kettőt sorsolt a kiemeltek közé, kettőt pedig az alsó ágra, és mi éppen az utóbbi csapatok közül kaptuk meg Norvégiát, amely az egyik legerősebb volt a szóba jöhető ellenfelek közül. A magyar férfiválogatottnak vannak kellemetlen emlékei a norvégok ellen selejtező-párharcokról, reméljük, most mi zárunk sikerrel. A norvég játékosok egész Európában magas szinten játszanak. Mi természetesen tudjuk a dolgunkat, a lehető legjobban felkészülünk majd a párharcra, amelyet Magyarországon kezdünk, és tovább szeretnénk jutni" – nyilatkozta a szövetségi kapitány a Magyar Kézilabda-szövetség honlapjának.
A 2013. évi férfi kézilabda világbajnokság pótselejtezőinek párosítása:
Litvánia – Lengyelország Oroszország – Csehország Szlovénia – Portugália Szlovákia – Fehéroroszország Macedónia – Ausztria Magyarország – Norvégia Izland – Hollandia Németország – Bosznia-Hercegovina Svédország – Montenegró
Az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán a párharcot.
A vb-pótselejtezők időpontjai:
Első mérkőzések: 2012. június 9. vagy 10. Visszavágók: 2012. június 16. vagy 17.
A párharcok győztesei jutnak ki a 2013. január 13. és 27. között rendezendő spanyolországi világbajnokságra.