Sport

Darida Tibor: Mindenkit másra tanít a thai boksz + VIDEÓ

Darida Tibor: Mindenkit másra tanít a thai boksz + VIDEÓ

2012. január 4., szerda
Darida Tibor: Mindenkit másra tanít a thai boksz + VIDEÓ

Tavaly óta zajlanak thaiboksz-edzések a makkosházi Bonifert Domonkos Általános Iskolában, ennek kapcsán Darida Tibor edző volt a Telin Televízió vendége.

Mint

Darida Tibor

a Szeged Ma című hírműsor keddi adásában elmondta, a thai bokszról 1300 környékéről maradtak fenn az első feljegyzések mint egy pusztakezes, önvédelmi harcművészetről, melyet eredetileg a thai király testőrsége űzött, s utánuk öröklődött generációról generációra. Az egyébként igen veszélyes küzdősportot 1930-ban reformálták, ekkor vált "európaibbá" és versenyszerűvé. A tréner maga is tanulta e harcművészetet Hollandiában és a délkelet-ázsiai őshazában is, s mint elmondta, volt szerencséje olyanokkal edzeni, akik 22 évesen már 240 profi mérkőzésen vannak túl, azaz, nagyon komoly tapasztalatokkal és technikai tudással rendelkeznek. "Ilyen versenyzőkkel szemben már helytállni is megtiszteltetés volt" - fűzte hozzá az edző. A Bonifert-iskolában zajló edzések kapcsán megtudtuk, hosszú ideig tartó keresés után leltek rá a makkosházi intézményre, ahol optimális körülmények között lehet lebonyolítani az edzéseket. "Itt elsősorban arra kell gondolni, hogy amikor nyaranta az iskola bezár, lehetőségünk adódik folytatni az éves edzésmunkát, így az őszi versenyszezonban a hozzánk hasonlóan iskolában edző ellenfelekkel szemben apró előnnyel tudnak versenyzőink elindulni" - tette hozzá Darida Tibor.

A 45 éves korára már 30 éves thai bokszos múlttal rendelkező sportember bátor szívvel ajánlja mindenkinek ezt az egzotikus küzdősportot, s mint közölte, 8-10 éves gyermekeitől kezdve 50 feletti versenyzőtársáig gyakorlatilag minden korosztály elsajátíthatja, űzheti ezt a harcművészetet. "Mindenkit egy kicsit másra tanít a thai boksz, mindenkinek az életét kicsit kerekebbé teszi. Fejleszti az önfegyelmet, a fizikai erőnlétet, s aki egy jó közösség tagjaként szeretné a kitűzött céljait elérni az is megtalálhatja számításait" - vallja a tréner. Elhangzott, az érdeklődés igen nagy a thai boksz iránt, azonban az első edzés kemény, komoly fizikai igénybevételt jelentő munkája megrostálja a jelentkezőket, sokan inkább könnyedebb műfajt választanak. "Társaimmal, mintegy 25-30 fővel edzünk együtt, s távolról sem férfisportról van szó, hiszen hölgy tanítványaimmal sokkal szebb eredményeket értünk el hazai és nemzetközi szinten, mint a fiúkkal" - tette hozzá a beszélgetés végén a harcművész.

Tekintse meg a Telin TV Darida Tiborral készített interjúját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.