Sport

Jégkorong: Volán-vereség Dunaújvárosban

Jégkorong: Volán-vereség Dunaújvárosban

2011. december 5., hétfő
Jégkorong: Volán-vereség Dunaújvárosban

Újabb vereséget szenvedett a Tisza Volán OB II-es jégkorongcsapata, ezúttal Dunaújvárosban nem sikerült a hazai Jégtörők fölé kerekedni.

A legutóbbi két hazai találkozón szétlövéssel maradt alul a Debrecennel, illetve a Vasassal szemben a szegedi korongos alakulat, az utóbbin a csapatkapitány

Hetler Ádám

ismét végleges kiállítást kapott, így a gárda ezúttal is nélküle kellett jégre lépjen vasárnap este. A dunaújvárosiak neki is estek a Kalocsa-legényeknek, s alig négy perc elteltével Szabó Róbert szerzett vezetést a Jégtörőknek, majd szűk két perc elteltével Kiss richárd növelte az előnyt (2-0). A 9. percben szépítette a Volán,

Fekecs Norbert

passzából

Nagy Péter Zoltán

vette be a hazai kaput emberhátrányban, ám a kiállított

Muzsik Norbert

idő előtti visszatértéről 26 másodperc múltán

Faragó Ákos

gondoskodott (3-1). A harmad további részében mindkét fél nagy elánnal rohamozott, gól azonban nem borzolta a kedélyeket,

Vargyas László

fegyelmi büntetése annál inkább. A második játékrész első felében két emberelőnyből két gólt lőtt a Dunaújváros, az első sor remekelt,

Nagy Ferenc

, majd

Mekler Róbert

vette be

Szabó Gergely

kapuját (5-1). A harmad derekán alaposan megszórták a feleket, különböző szabálytalanságok miatt (bottal akasztás, fogás, ütés) a hazaiaktól három, a vendégektől két embert küldtek ki a játékvezetők a büntetőpadra, amiből jól is kijöhetett volna a Volán, hiszen egy percen át emberelőnyben játszhattak Ambrusék, ám nem sikerült gólt ütni.

Zsíros Gábor

asszisztját

Fülöp László

értékesítette a harmad vége előtt öt perccel, ezzel 6-1-re módosítva az eredményt, kvázi eldöntve a meccset. A záró játékrész első felében szinte végig emberelőnyben voltak a hazaiak a könnyen befújt Volán-kiállítások miatt, ám egy öt az öt ellenin szituációban mégis a szegedieknek sikerült kozmetikázniuk az eredményen az 53. percben

Varga Dávid

révén (6-2). Mekler válasza pár percet váratott csak magára, ez is emberelőnyben született, a végén pedig Fekecs állította be a 7-3-as végeredményt. A lefújás előtti pillanatokban még több hazai játékost kiszórtak a bírók, ám a Volánnak több gólt már nem sikerült szereznie. A Volán vasárnapi újabb veresége, és a MAC Vasas elleni győzelme nyomán a szegedi csapat visszaesett a 3. helyre a tabellán, ahol a Dunaújváros is szorosan felzárkózott rá.

Jégkorong OB II:

Dab.Docler Jégtörők - Tisza Volán-MTK 7-3 (3-1, 3-0, 1-2)

Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Sós, Abonyi, Wolf.

Jégtörők:

Kormos - Vargyas, zsíros, Nagy F., Faragó, Mekler - Jelinek, Szepessy, Szabó R., Missoundou, Gungl - Fülöp, Komáromy, Kiss R, Wéhli, Kis.

Vezetőedző:

Berényi Norbert.

Tisza Volán:

Szabó G. - Máté, Lippai, Nagy P., Fekecs, Egyed - Wágner, Bereczki, Rózsahegyi, Csányi, Ódry - Muzsik, Varga D., Bosnyák, Ambrus.

Vezetőedző:

Kalocsa László.

Gólszerzők:

Szabó R. (Missoundou, Gungl, 04:09: 1-0), Kiss R. (Kis, 05:58: 2-0), Nagy P. (Fekecs, 08:32: 2-1 - emberhátrányból), Faragó (Zsíros, Mekler, 08:58: 3-1 - emberelőnyből), Nagy F. (Mekler, Faragó, 23:01: 4-1 - emberelőnyből), Mekler (Nagy F., Kis, 25:50: 5-1 - emberelőnyből), Fülöp (Zsíros, 35:51: 6-1), Varga D. (Ambrus, Bosnyák, 52:24: 6-2), Mekler (Faragó, Nagy F., 55:33: 7-2 - emberelőnyből), Fekecs (Nagy P., 56:26: 7-3)

Büntetés:

22 perc + 10 perc fegyelmi büntetés (Vargyas), ill. 28 perc.

További eredmények:

Ujpesti TE - Debreceni HK 2-6 (0-0, 0-3, 2-3) MAC Budapest - Vasas HC 4-3 (1-1, 1-1, 2-1)

A jégkorong OB II alapszakaszának jelenlegi állása:

#CsapatM.Gy.D. Gy.D. V.V.G.P.
1.Debreceni HK1091--56­–2129
2.MAC Budapest8411228–2715
3.Tisza Volán SC94-2343–4014
4.Dab.Docler Jégtörők94-1441–3613
5.Vasas HC1021-733–478
6.Ujpesti TE1011-832–625

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.