Sport

Jégkorong: sima győzelemmel zárta az évet a Volán

Jégkorong: sima győzelemmel zárta az évet a Volán

2011. december 18., vasárnap
Jégkorong: sima győzelemmel zárta az évet a Volán

Álmos kezdés után lehengerlő második harmadot produkálva magabiztos győzelmet aratott idegenben a Tisza Volán-MTK OB II-es jégkorongcsapata.

Az idei év utolsó meccsét vívta az Újpesti Jégcsarnokban a Tisza Volán-MTK gárdája a sereghajtó hazaiakkal szemben. A kezdés ezúttal is nehézkesre sikeredett, ahogy azt már korábban is megszokhattuk, igaz két kulcsember is hiányzott a szegediek soraiból

Hetler Ádám

és

Ódry Tamás

személyében. Lassan pörögtek fel

Kalocsa László

tanítványai, s miközben záporoztak lövéseik az újpesti kapura,

Maróti Lajos Bence

révén mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést a 9. perc végén - pedig mindössze csak négy alkalommal célozhattak a pakkal

Balázs Csongor

kapujára (1-0). Ami azonban kimaradt az első harmadban, bejött a másodikban. Továbbra is össztűz alatt tartották

Kecskeméti Áron

kapuját a szegediek, ám ezúttal jöttek a gólok is. Előbb

Fekecs Norbert

egyenlített, majd

Varga Dávid

már a Volánnak vette át a vezetést. A harmad közepén

Ambrus András

emberhátrányból talált be, aztán 2-3 percenként

Egyed Máté

, Ambrus ismét, majd utóbbi passza után

Muzsik Norbert

is beköszönt (1-6). Az eredmény még így is a hazaiakra nézve volt hízelgő, akik az előző hétvégén 17-et kaptak a Vasastól... A biztos győzelem tudatában a harmadik harmadra a szegediek tartalék kapusa,

Szabó Gergely

is játéklehetőséghez jutott, s jóllehet valamelyest csökkent a korábbi nyomasztó Volán-fölény, a lilák nem tudtak faragni a gólokból, sőt, Ambrus után a Volánnál Fekecs is duplázott, miután az 54. percben, emberhátrányban beállította a 7-1-es vendég győzelmet jelentő végeredményt. Jól jellemzi a Tisza Volán-MTK fölényét az a puszta tény is, hogy az egész mérkőzést tekintve a Bosnyák, Ambrus, Varga D. csatársor egymaga többször lőtt kapura, mint a három komplett sorral felálló teljes hazai csapat. Az OB II-es bajnokság három hét múlva, január 8-án, vasárnap folytatódik, a szegediek számára nem is akármilyen csúcsrangadóval, hiszen Kalocsa László legénysége Debrecenbe utazik aznap.

Jégkorong OB II:

Ujpesti TE - Tisza Volán-MTK 1-7 (1-0, 0-6, 0-1)

Budapest, Újpesti Jégcsarnok, 100 néző. Vezette: Haszonits, Akli, Vas.

UTE:

Kecskeméti - Pál, Pichler, Szlama, Frajka, Egyed Márk - Balla, Becsei, Baróti, Maróti, Gyovai - Hajek, Magas, Mezővári, Marosvári, Pfeifer.

Vezetőedző:

Pék György.

Tisza Volán:

Balázs - Wágner, Lippai, Bosnyák, Ambrus, Varga D. - Szabó G. (kapus), Bereczki, Muzsik, Rózsahegyi, Fekecs, Egyed Máté - Rácz, Kovács Á., Maslac, Barcsik.

Vezetőedző:

Kalocsa László.

Gólszerzők:

Maróti (Baróti, 08:57: 1-0), Fekecs (Egyed, 22:37: 1-1), Varga D. (Lippai, 25:26: 1-2), Ambrus (Bosnyák, Lippai, 30:58: 1-3 - emberhátrányból), Egyed Máté (Rózsahegyi, Fekecs, 33:03: 1-4), Ambrus (Bereczki, Varga D., 35:14: 1-5), Muzsik (Ambrus, 37:33: 1-6), Fekecs (53:46: 1-7 - emberhátrányból).

Kiállítás:

10 perc, ill. 12 perc. Kalocsa László:

"Adtunk egy harmad előnyt az ellenfélnek, de örülök, hogy a csapatnak volt annyi tartása, hogy összeszedte magát és ilyen arányban tudtunk győzni."

További eredmények:

MAC Budapest - Dab.Docler Jégtörők 2-8 (1-3, 1-2, 0-3) Debreceni HK - Vasas HC 3-7 (2-0, 1-4, 0-3)

A jégkorong OB II alapszakaszának jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D. Gy.

D. V.

V.

G.

P.

1.

Debreceni HK

12

10

1

-

1

65­–30

32

2.

Tisza Volán-MTK

11

6

-

2

3

54–43

20

3.

Dab.Docler Jégtörők

11

5

-

1

5

51–44

16

4.

MAC Budapest

10

4

1

1

4

32–39

15

5.

Vasas HC

12

4

1

-

7

57–51

14

6.

Ujpesti TE

12

1

1

-

10

34–86

5

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.