Röplabda: hősies csatában győztek a szegedi lányok



Fordulatos, szoros mérkőzésen idegenben aratott győzelmet az EHÖK SE-Realio NB II-es női röplabdacsapata Jászberényben.
Az EHÖK SE játékosai jó kedvvel és nagy elánnal kezdték a mérkőzést, amely a pontokban is megmutatkozott. Az első játékrészben egyértelműen a Szegednek állt a zászló, összeszedetten, precízen, nyugodtan játszottak a lányok. A jászberényieket viszont meglepte a vendégek nagy lendülete, és nem voltak képesek hatékonyan nyitást fogadni és támadni, melynek következtében a vendég csapat 4-5 pontos előnyét egészen a szett végéig tudta tartani. A JRK csapata a végjátékban faragott le hátrányából, azonban
Bíró
látványos ejtéseivel és
Fürdök
taktikus nyitásaival nem tudtak mit kezdeni, így a játszmát a szegedi egyetemisták nyerték 25-21-re. A második játékrészre a hazaiak fogadkozva léptek pályára. Nyitásrontásaival és gyenge mezőnyjátékával az EHÖK SE segítette is a JRK játékát, így fej-fej mellett haladt a két csapat a 25. pont felé. A vendégek koncentrációja kihagyott, aminek következtében a 2. szett a Jászberényé lett (25-20). A harmadik játszmára észrevehetően egy hitetlen és szétszórt Szeged lépett pályára. Nem ment a nyitásfogadás, a mezőnyözés, pontatlanok voltak a feladások, a centereket nem tudták támadtatni, a szélső ütők pedig leginkább ejtésekkel és bátortalan ütésekkel szerezték pontjaikat. Miután a hazaiak egyre nagyobb pontkülönbségre tettek szert, a vendégek nehezen tudtak koncentrálni, és nem ment az együttműködés. Ráadásul rengeteg volt a hiba, valamint
Pintér
ütéseivel – néhány hatékony sáncot kivéve – nem tudott mit kezdeni az EHÖK SE blokkja. A szett 25-21 arányban a JRK-é lett. A negyedik játékrész első részében 1-1 pont különbség volt a két csapat között. Úgy tűnt, rendkívül szoros csatában fog eldőlni a játszma sorsa. 6-6-nál azonban
Molcsányi
állt a nyitósarokba és egymás után tíz kőkemény és remekül helyezett szervával – felbátorítva ezzel társait – járult hozzá ahhoz, hogy a szett a Szegedé legyen. A csapatok 25:19-es eredménnyel várták a mindent eldöntő, utolsó játékrészt. A mentális előny abszolút a Szegedé volt az 5. játszma előtt, miután szép játékkal maguk mögött tudták a negyediket. Nagy meglepetésre azonban a jászberényi lányok remek nyitásaival az eredményjelzőn 5-0 és 9-2 is állt. Ez mind a kétségbeesett szegedi játéknak volt köszönhető. Nem ment a nyitásfogadás, így nem tudtak a vendégek hatékony támadásokat vezényelni. A JRK tovább növelte előnyét. 13-5-ös állásnál – szinte reménytelenül –
Csintalan
ment nyitni, és hihetetlen lélekjelenléttel, nyugalommal végigszerválta a mérkőzést. Tíz pontot szereztek zsinórban az EHÖK-ös lányok, és minden összejött nekik, ami addig nem. 10 pontot szerzett a Szeged, míg a Jászberény egyet sem. Hatalmas akaratról és lelkesedésről tettek tanúbizonyságot a vendégek, elhitték, hogy ők lesznek a mérkőzés győztesei, a megfelelő pillanatban megfelelően tudtak koncentrálni. Az EHÖK SE-Realio következő mérkőzését november 27-én játssza a Honvéd Zrínyi otthonában.
Női röplabda NB II Keleti csoport, alapszakasz 7. forduló:
Jászberényi RK – EHÖK SE-Realio 2-3 (-21, 20, 21, -19, -13)
Jászberény, 50 néző. Játékvezetők: Nagy Péter, Gyulai Géza
Jászberény:
Gregor, Kovács F., Pintér, Szívós, Gulyás, Kuli.
Csere:
Pammer (libero), Visnyei.
Edző:
Makai Péter.
Szeged:
Pelle, Bíró, Fürdök, Morvai, Molcsányi P., Csintalan.
Csere:
Gyimesi (libero), Deák D., Páder, Krcelic.
Edző:
Csíkos Gábor. Csíkos Gábor:
"Két azonos képességű csapat küzdelméből, rendkívül hullámzó mérkőzésen a győzelmet pillanatnyilag jobban akaró, és a szerencsével sem hadilábon álló együttes sikerét hozta. Az 5. szettben újra gyakorlatban láttuk érvényesülni Németh Lajos tanár úr szlogenjét, miszerint a meccsnek csak akkor van vége ha a bíró lefújta, addig bármikor megfordítható az eredmény. Nagyon hasznos találkozó volt a csapattá válásunk szempontjából, sokadjára mutattuk meg, hogy vert helyzetből is fel tudunk állni."