Labdarúgás: a középmezőny a tét a Szeged 2011 utolsó meccsén



A záró fordulóra készül a Szeged 2011 csapata, és mint egy szomjazónak a pohár víz, úgy kell a kék-feketéknek a győzelem, hiszen az elmúlt hetek csak az elhullajtott pontokról szóltak. Nem lesz könnyű dolguk Magyaréknak, hiszen ellenfelük az a fiatal erőkből álló Debrecen lesz, amely a középmezőny élén vitézkedik.
Online
Szombaton 13 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011 - DVSC-DEAC NB II-es mérkőzésről.A Tisza-parti klub gödörben van, ez nem kérdés. Az edzőmenesztés és két meghatározó játékos elküldése óta egy győzelem és zsinórban elszenvedett három vereség a mérleg. Az utolsó felvonásra mindenképpen egy bravúros szerepléssel kellene előrukkolni. A Szeged 14 ponttal a 11. helyen tanyázik 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 8 vereséggel, míg a vendég DVSC-DEAC az 5. helyen áll a tabellán 23 ponttal, 6 győzelemmel, 5 döntetlennel és 3 vereséggel a háta mögött. „A Debrecen egy nagyon jó képességű, fiatal, tehetséges gárda, de bízom benne, hogy meg tudjuk nyerni a meccset hiszen, ha a három pont birtokában 17 ponttal tudnánk telelni, akkor egy sikeres alapozást követően a középmezőnyből vághatnánk neki a tavaszi szezonnak” – mondta el portálunknak
Takács László
, a Szeged edzője. A mester kiemelte, hogy nincsenek könnyű helyzetben, az elmúlt mérkőzésen
Nagyot
és
Radnait
kiállították, így tovább csökkent a hadra fogható játékosok száma. Sérülés miatt
Kulacsikra, Buborira
és
Reyesre
sem számíthat a vezetőedző.
A Szeged várható összeállítása:
Trepák – Laczkó, Tóth, Magyar, Podonyi – Varga, Orosz, Puskás, Gahwagi – Bernát, Folmer.
Így játszott a Szeged az előző fordulóban:
REAC – Szeged 2011 3-0 (2-0). Szeged 2011:
Trepák – Laczkó, Magyar, Tóth , Radnai – Nagy, Puskás (Kazi 85′) – Reyes Colon (Varga I. 11′), Orosz, Podonyi – Folmer. Vezetőedző: Takács László.
Kiállítva:
Radnai Gy. (30′), Nagy Z. (65′).
Így játszott a DVSC-DEAC az előző fordulóban:
DVSC-DEAC-Egri FC 3-0 (0-0). DVSC-DEAC:
Malinauskas – Bényei, Ludánszki, Szilágyi, Fodor, Burics, Csorba (Moránszki 78’), Marcolini (Sígér 87’), Galvao (Szécsi 58’), Szilágyi, Ferenczi. Vezetőedző: Fórián Zsolt Lajos.
Gólszerzők:
Csorba (50’), Ludánszki (55’), Ferenczi (70’).
A bajnokság állása:
| # | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Szolnoki MÁV | 14 | 9 | 3 | 2 | 31 | 9 | 22 | 30 |
| 2. | Restart-Cegléd | 14 | 8 | 3 | 3 | 21 | 13 | 8 | 27 |
| 3. | Békéscsaba | 14 | 7 | 6 | 1 | 23 | 10 | 13 | 27 |
| 4. | Balmazújváros | 14 | 7 | 3 | 4 | 27 | 17 | 10 | 24 |
| 5. | DVSC-DEAC | 14 | 6 | 5 | 3 | 23 | 18 | 5 | 23 |
| 6. | Mezőkövesd | 14 | 6 | 5 | 3 | 23 | 20 | 3 | 23 |
| 7. | REAC | 14 | 6 | 4 | 4 | 25 | 17 | 8 | 22 |
| 8. | Kazincbarcika | 14 | 6 | 3 | 5 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 9. | Eger | 14 | 5 | 4 | 5 | 15 | 17 | -2 | 19 |
| 10. | Nyíregyháza | 14 | 2 | 9 | 3 | 19 | 26 | -7 | 15 |
| 11. | Szeged 2011 | 14 | 4 | 2 | 8 | 18 | 24 | -6 | 14 |
| 12. | Dunakanyar-Vác | 14 | 4 | 2 | 8 | 15 | 23 | -8 | 14 |
| 13. | Újpest II. | 14 | 3 | 5 | 6 | 20 | 33 | -13 | 14 |
| 14. | Orosháza | 14 | 2 | 8 | 4 | 19 | 19 | 0 | 14 |
| 15. | Bp. Honvéd-MFA | 14 | 2 | 4 | 8 | 11 | 22 | -11 | 10 |
| 16. | Vecsés | 14 | 0 | 4 | 10 | 4 | 24 | -20 | 3 (-1) |
A 15. forduló párosítása:
November 26. (szombat) 13.00:
Szolnoki MÁV FC – REAC, Egri FC – Mezőkövesd-Zsóry, Vecsési FC – Orosháza, Restart-Ceglédi VSE – Békéscsabai Előre 1912 SE, Kazincbarcika – Balmazújváros, Szeged 2011 – DVSC-DEAC.
November 27. (vasárnap) 13.00:
Budapest Honvéd MFA – Nyíregyháza Spartacus FC, Újpest FC II. – Dunakanyar-Vác.