Sport

Futsal: gödöllői rangadóra utazik az UTC

Futsal: gödöllői rangadóra utazik az UTC

2011. november 20., vasárnap
Futsal: gödöllői rangadóra utazik az UTC

A korábbi kétszeres magyar bajnok Gödöllői Bikák otthonába utazik élvonalbeli rangadóra az UTC-Junior Sport NB I-es férfi futsalegyüttese hétfő este.

Tavaly az NB II Keleti csoportjának csúcsrangadója volt az UTC és a Gödöllői Bikák összecsapása. Valódi oroszlánkarmait az őszi hazai összecsapáson mutatta meg az újszegedi gárda, amikor a szezon talán leglátványosabb és legfordulatosabb mérkőzésén 3-4-es félidő után

9-8-ra győztek

Brinszky Adrián

legényei. A tavaszi idegenbeli mérkőzésre erősen tartalékos UTC utazott, akik az első játékrészben még tudták tartani magukat a rohamozó hazaiakkal szemben, ám végül

6-3-as gödöllői diadal

született. A szezon végén a Bikák egyenes ágon, az UTC osztályozón jutott fel az élvonalba, ám mivel több csapat is visszalépett, a feltöltések miatt egyébként is megkapta volna a jogot, akárcsak a másodvonal keleti csoportjának bronzérmese, az NB I jelenlegi sereghajtója, a Nagykáta. Az első osztályba visszatért, jelenleg 5. helyen álló gödöllőiek egyre jobb formát mutatnak, hiszen három vereséggel nyitottak, majd azóta zsinórban ötször győzni tudtak, otthon és idegenben vegyesen, legutóbb a Vasast 9-3-mal küldték haza Angyalföldre, egy mérkőzésük, a bajnok Rába ETO elleni, halasztás alatt van. A szorosan a sarkukban lévő, jelenleg 6. UTC ezzel szemben eddig egy pontot hozott haza Üllőről, minden más alkalommal vereséggel kellett elhagyják a parkettet, még Nagykátán is. "Az ősz utolsó három meccsét külön kezeljük, a kötelezőnek tekintett győzelmünket hoztuk a MAFC ellen. Így az utolsó két fordulóban komoly teher nincs a csapaton, ettől függetlenül Gödöllőn szeretnénk úgy szerepelni, hogy benne legyen játékunkban a pont, vagy pontok szerzése" - közölte portálunkkal Brinszky Adrián edző. "Várhatóan teljes kerettel fogunk menni. Bizakodó vagyok, hiszen a gödöllőiek játéka fekszik nekünk. Jól ismeri egymást már a két csapat, mindkét fél törekedni fog a másik erősségeinek kioltására. Úgy gondolom ők is tisztában vannak vele, hogy a megszokott módon egész pályás letámadásos taktikával játszunk, ezért vélhetően igyekeznek majd úgy nyitni a területet, hogy tudjanak labdát szerezni. Bízom benne, hogy mi jövünk ki jobban a meccsből" - tette hozzá a mester. A Gödöllő Bikákat egyébként idén is olyan rutinos nagypályás, futsalos és strandlabdarúgó nevek erősítik mint

Schrancz Balázs

(Nyíregyháza, Honvéd, REAC, Pécs, illetve Rubeola)

Ács Gábor, Ughy Márk, Szente Tamás, Simonyi Gábor

(Gödöllő),

Vidák Balázs

(Rubeola, Aramis),

Jenei Ottó

(Cső-Montage, Rubeola),

Lakos Zsolt

(Rubeola),

Berkes László

(Aramis, Győr, Gödöllő),

Frank Péter

(Aramis),

Biczi Gábor

(Aramis, Cső-Montage),

Baranyai Pál

(Cső-Montage) - hogy csak a Vasast verő gárda névsorát vegyük sorra. A többszáz élvonalbeli meccs jelentette rutin hátránya azonban az életkor, hiszen a csapat több mint felét harmincas éveik derekát taposó futballisták alkotják. A találkozót hétfő este 19.30-kor rendezik Gödöllőn.

A 10. forduló programja:

Rába ETO - MAFC BME Docler Akadémia

hétfő 19 óra

Vasas 1988 Déli Futsal - Colorspectrum Aramis

hétfő 19.20

Nagykáta SE Futsal Káta-GSM - Admirál-Haladás VSE

hétfő 19.30

Gödöllői Bikák - UTC Junior Sport

hétfő 19.30

(Vezeti: Rózsa, Makk, Márton) Üllő FC Cső-Montage - MVFC Berettyóújfalu

hétfő 19.30

Rubeola FC Csömör - DEAC Futsal Club

hétfő 20.30

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.