Sport

Kék-feketén: a Szeged 2011 egy hete Bozóky Imrével

Kék-feketén: a Szeged 2011 egy hete Bozóky Imrével

2011. október 18., kedd
Kék-feketén: a Szeged 2011 egy hete Bozóky Imrével

Új, ezentúl hétről hétre jelentkező sorozatunkban a Szeged 2011 labdarúgócsapatának első számú vezetője, Bozóky Imre beszél az NB II-es alakulat aktualitásairól. Fókuszban ezúttal a Cegléd elleni siker: egyre jobban látszik az együttesen a szakmai stáb munkája.

Emlékezetes diadalt aratott múlt szombaton az NB II Keleti csoport 9. fordulójában a Szeged 2011, mely a második félidőben 0-1-ről fordítva verte 4-1-re a Ceglédi VSE-t a SZVSE-pályán. A vendégek úgy érkeztek Szegedre, hogy a dobogó harmadik fokán álltak. Helyezésük tisztelet parancsolt ugyan, de mégsem ijesztette meg a kék-feketéket. Örömteli, hogy nagyszerűen bírták erővel

Kolozsvári János

és

Takács László

tanítványai, akik felőrölték az - tegyük azért hozzá: több mint hatvan percig emberhátrányban játszó - ellenfelet.

Nincs nagy baj

Szombaton nem tudta végigvédeni a mérkőzést Trepák Attila. A szegediek kapusa ütközött a vendégek egyik játékosával, majd megpróbálta folytatni, ám később le kellett cserélni, hiszen nem érezte jól magát. Enyhe agyrázkódás gyanújával vizsgálták ki, de szerencsére nincs komoly baja. Bozóky Imre úgy tájékoztatott, talán már kedden munkába is állhat.

"Örömteli, hogy egyértelműen látható: a szakmai stáb komolyan dolgozik a csapattal. Minden találkozón akadnak természetesen rosszabb időszakaink is, ugyanakkor meccsről meccsre meg is csillant egy-egy erényt az együttes. A Cegléd ellen mindenki odatette magát, fegyelmezetten és gólra törően futballoztunk" - kezdte

Bozóky Imre

, aki hozzátette: szintén pozitívum, hogy az egy hónapos reamatőrizálási periódus elteltével végre bemutatkozhatott

Orosz Márk

, aki góllal segítette alakulatát. Az egykori kiváló játékvezető, asszisztens ugyan nem szeret és nem is szokott a bírók működésével foglalkozni, ám ezúttal mégis kiemelte: a játékvezetői hármas rendkívül korrekt módon tette a dolgát szombaton, egyenlő feltételeket teremtett mindkét fél számára, igényes szakmaisággal működött közre. A mérkőzés alakulása szempontjából fontos volt, hogy a 26-27. percben fel merték vállalni a tizenhatoson kívül kezező

Miski

kapus kiállítását, egy pillanatig sem mérlegeltek. A jelenlegi Szeged 2011 erejét mutatja Bozóky Imre szerint, hogy 0-1-nél sem váltak türelmetlenné a futballisták, hanem a szünet után rendkívül taktikus és fegyelmezett játékkal darálták be a vendégeket. "Ami azt illeti, a meccs első negyedórájában rúghattunk volna két-három gólt, ám ahogy korábban is többször történt, sajnos elpuskáztuk a nagy lehetőségeket. A kiállítás után úgy tűnt, nekik megyünk, majd egy kontrából mégis az ellenfél szerzett vezetést. A második félidőben aztán tanárian építettük fel a játékunkat, s ennek köszönhetően fordítottunk. Batik Bence második gólja különösen élményszámba ment, ha egy nyugati bajnokságban szerzi, bizonyára hetekig mutogatják a televízióban." Ha már élmény, a kék-feketék ezúttal is kiszolgálták közönségüket, senkinek sem kellett csalódottan távoznia a SZVSE-stadionból. A csapat első számú vezetője számára ez legalább olyan fontos, mint az újabb három bajnoki pont. "Úgy gondolom, jó meccset láthattunk, ahol a Szeged 2011 kitett magáért. Mindig, minden körülmények között oda kell tennünk magunkat, mert ha valaki pénzt és időt áldoz arra, hogy kilátogasson a találkozónkra, annak úgy kell aztán hazamennie, hogy akadnak olyan örömteli momentumok, melyekről beszélgethet. A közönségünk előtt le a kalappal! Az ultrák idehaza és idegenben is fantasztikus, ritkán tapasztalható buzdításban részesítik a csapatot, ami komoly erőt ad" - így Bozóky Imre. A harmadik után ismét a harmadik következik a kék-feketék számára. Nincs szó tévedésről vagy elírásról, a Cegléd szegedi vereségével a Balmazújváros lépett fel a képzeletbeli dobogó alsó fokára. Hozzájuk látogatnak Bernáth Péterék (akik jelenleg a nyolcadikok) vasárnap, nemzeti ünnepünkön. "Minden mérkőzésnek megvan a maga nehézsége, így ennek is. Biztos nem vár rák könnyű feladat, de hiszem, ha ugyanolyan fegyelmezetten és odaadással játszunk, mint múlt szombaton tettük, jó meccset vívhatunk, amiből akár még a győzelem is kisülhet. A legfontosabb, hogy ugyanúgy működjünk csapatként, mint a Cegléd ellen. Megmutattuk, hogy tudunk együtt, egymásért dolgozni a pályán" - zárta gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.