Sport

Jégkorong: Debrecenbe megy a Volán

Jégkorong: Debrecenbe megy a Volán

2011. október 15., szombat
Jégkorong: Debrecenbe megy a Volán

Tavaly még sima ügy volt, idén viszont alighanem rangadóként kezelhető a Tisza Volán SC jégkorongosainak összecsapása az elmúlt szezonban az OB I/B-t megnyerő Debrecennel szemben.

Tavaly a két csapatnak akadt olyan mérkőzése ahol már 4-0-ra vezetett a szegedi műjégpályán a hazai csapat, ám végül 7-4-re a hajdúságiak fordítottak. általánosan jellemző az elmúlt szezonra, hogy a szegedi-szabadkai vegyes csapata maximum csak megszorongatni tudta a bajnokságot utcahosszal nyerő debreceni hokisokat. Idén ez várhatóan másként lesz, hiszen a szerb virtus eltűnt a Tisza-parti pakkűzők együtteséből, helyébe érkezett néhány fiatal, korosztályos válogatott, valamint rutinos korongos az MTK-val való együttműködés jegyében, s a szakmai stáb is bővült.

Kalocsa László

vezetőedző tanítványai a múlt vasárnapi újpesti 9-4-es győzelem után újabb diadalukat igyekeznek begyűjteni, ezúttal Debrecenben. A hazaiak már jobban belemelegedtek az idén OB II néven futó bajnoki küzdelmekbe, hiszen ők már két találkozón is túl vannak: előbb a Dab.Doclert verték idegenben 4-2-re, majd legutóbb otthon egy elsöprő harmadik harmad után a Vasas ifjoncait 7-1-re. Nem lesz tehát könnyű dolga a Volánnak, ám az Egyesült Államokból hazatért

Ódry Tamás

és az MTK-s

Hetler Ádám

múltkori teljesítménye jogos bizakodással töltheti el a szurkolókat az újabb idegenbeli győzelmet illetően.

A hétvége programja:

Újpesti TE - MAC Budapest

szombat 18.30

Dab.Docler Jégtörők - Vasas HC

vasárnap 18 óra

Debreceni HK - Tisza Volán-MTK

vasárnap 18.30

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.