Sport

Hátország: remek derbiket vívtak a SZEOL-os testvércsapatok + FOTÓK

Hátország: remek derbiket vívtak a SZEOL-os testvércsapatok + FOTÓK

2011. október 25., kedd
Hátország: remek derbiket vívtak a SZEOL-os testvércsapatok + FOTÓK

Bajnoki mérkőzésen csapott össze vasárnap a Felső Tisza parton a SZEOL SC Kft. által működtetett két U17-es és U19-es alakulat. A kiemelt II. osztályú bajnokság Dél-Keleti csoport 10. fordulójában került sor a várva várt nagy találkozásra, az egységes helyi utánpótlásműhely, a SZEOL SC Kft. csapatainak mérkőzéseire. Először az U17-es kék-fekete szegedi alakulatok néztek farkasszemet a hűvös, esős időben, s szórakoztatták a kilátogató nézőket.

U17: Tóth Gergővel csak a játékvezető bírt

Az első perctől kezdve a pályaválasztó Lehota-tanítványok irányították a játékot. Sorra dolgozták ki helyzeteiket, azonban azokat jó ideig nem sikerült gólra váltani. Beszorították ellenfelüket, ami a 19. percben érett góllá, amikor Fodor Dániel egy kavarodás végén a hálóba pofozta a labdát (1-0). Fokozta a nyomást a "hazai" csapat, így szinte végig a Bellán-gárda térfelén folyt a játék, és a SZEOL-Tisza Volán SC egy kapufával jelezte, hogy nem akar leállni a gólgyártással. A 39. percben a nagyszerű formában játszó Tóth Gergő szép cseleket bemutatva öt védő között játszotta magát tisztára, és magabiztosan lőtt a hálóba (2-0). Parádés megoldás volt! A második félidőben a játék küzdő jellege domborodott ki! A férfias küzdelmet egy-egy durva belépő is tarkította. A 71. percben - miközben Komáromi felvágásáért két vendégjátékos sárga lapot kapott - az ápolási szünetet kihasználva a mezőny legjobbja, a sárga lapos Tóth Gergő az oldalvonalhoz ment inni. Egyik lábával kilépett a vonalon kívülre, mire a játékvezető azonnal kiállította a játéktér engedély nélküli elhagyásáért, majd a felháborodásában reklamáló Lehota István edzőt szintén kiküldte a pályáról! Ez sem zavarta azonban meg együttesét, mely tovább növelte előnyét. Szil Zsolt nagyszerű labdájával Csőke Márton ugrott ki, és magabiztosan helyezett a kifutó kapus mellett a hálóba (3-0). A 82. percben tovább nőhetett volna az előny, ám Szil megcsúszott, így a Komáromi buktatásáért megítélt büntetőt centiméterekkel ugyan, de mellé lőtte. Ezután taktikai cserék következtek. Ezt kihasználva Iritz Nimród szépített - a kint álló kapus fölött 20 méterről emelt a hálóba emelt (3-1). A szépítés ellenére Bartyikék sikere teljesen megérdemelt: a csapaton egyre inkább látszik Lehota István munkája. A meccs egyetlen igazi negatívuma a bíró működése volt, aki indokolatlanul sokat szerepelt ahelyett, hogy a találkozót korrektül vezetve igyekezett volna észrevétlen maradni!

U19: Kormányos és Heredea döntött

Az U17-eseket az U19-esek követték a pályán. A testvércsapatok kemény, de durvaságoktól mentes csatájában a bajnok esélyes SZEOL-Volán az első félidő 22. percében egy védelmi megingást követően Kormányos Kolos révén szerezte meg a vezetést, aki Batik Gergő kapust is kicselezve lőtt az üres kapuba (1-0). A gól előtti percekben a "vendéggárda" Méreg Zoltán révén kétszer fejjel veszélyeztetett, ám csak kapufáig jutott. A találat után kicsit megzavarodott Hágelmann Endre és Kiss Máté legénysége, a Hüvös-fiúk pontosabban, nyugodtabban játszottak. Az 50. percben megszületett a második góljuk is: Heredea Máté egy bal oldali beadást közelről passzot a kapuba (2-0). Az esőben sem lankadtak a csapatok, változatos játék folyt a pályán, enyhe "hazai" mezőnyfölénnyel. Határozottabban játszottak, kapufát is lőttek Lajkó Ádámék, s végül biztosan tartották otthon a három pontot. Rápillantva a tabellákra: U17-ben a 16 pontos SZEOL-Szeged 2011 az ötödik, míg a 15 pontos SZEOL-Tisza Volán SC a hetedik helyről várja a folytatást. Az U19-esek között a 25 pontos SZEOL-Tisza Volán SC áll az élen, míg a SZEOL-Szeged 2011 10 pontjával a kilencedik. A találkozókat követően Halkó Pál és Sahin-Tóth Dezső, a SZEOL SC Kft. ügyvezetői értékeltek a SZEGEDma.hu-nak.

Halkó Pál: Szilárd alapokat igyekszünk teremteni

"A mérkőzések apropóján elmondható, hogy szilárd alapokat igyekszünk teremteni, melyekre lehet majd építkezni, ezért nagyon megfontoltan haladunk. Rengeteg még a teendőnk mind szakmai, mind szervezeti téren. Az ország és a gazdaság nehézségei a sportra is rányomják bélyegüket, s ez fokozottan igaz az utánpótlássport tekintetében. Sok problémával kell tehát megküzdenünk, de töretlenül hiszünk benne, hogy a kezdeményezés eléri célját. Biztató, hogy csapataink előkelő helyeken állnak a különböző bajnokságokban" - emelte ki Halkó Pál.

Sahin-Tóth Dezső: Óriási eredmény, hogy megvalósult az összefogás

"A meccsek napja igazi ünnep volt a szegedi labdarúgásban, örömmel láttam, hogy mind az U17-es, mind az U19-es derbin kitették szívüket-lelküket a pályára a város legtehetségesebb ifjú futballistái. Óriási eredménynek tartom, hogy megvalósult az összefogás. Bízom benne, hogy Szegeden végre gyökeret ver a minőségi labdarúgás, s a jövőben minden gyerek számára megfelelő körülményeket tudunk biztosítani. Tisztában vagyok vele, hogy infrastrukturális és egyéb téren is komoly előrelépésekre van szükség, de nagy tisztelettel és köszönettel tartozunk azoknak, akik az elmúlt nehéz években is életben tartották a szegedi futballt, s sok-sok tehetséges gyerekkel gazdagították sportágunkat a mostoha létesítménykörülmények és az anyagi nehézségek közepette is. A nyár óta eltelt időszak sem volt könnyű, rengeteg munkát fektettünk a SZEOL SC Kft. elindításába és működtetésébe, sokan működtek ebben közre. Remélem, szép jövő áll ez előtt az utánpótlásbázis előtt, ontani fogja a tehetségesebbnél tehetségesebb játékosokat. Fontos lenne, hogy a továbbiakban is minél többen segítsék a kezdeményezést" - nyilatkozta Sahin-Tóth Dezső.

A II. osztályú U17-es bajnokság 10. fordulójában:

SZEOL-Tisza Volán SC - SZEOL-Szeged 2011 3-1 (2-0). Vezette: Cseh Géza. SZEOL-Tisza Volán SC: Hegedűs K. - Bokros M. (Garamvölgyi S. 79'), Gyulai D., Fodor B., Molnár Cs., Szil Zs. (Csepregi A. 86'), Bartyik R., Komáromi A., Tóth G., Szentes-Bíró T. (Hegyesi P. 86'), Csőke M. (Lengyel Cs. 84'). Vezetőedző: Lehota István. SZEOL-Szeged 2011: Sáringer Z. - Horváth Cs. (Kis L. 46'), Kertész G. (Kovács Z. 77'), Faragó N., Komócsin G. (Baka M. 82'), Sipos Á., Lajkó A. (Hencz Á. 63'), Szántó D., Judik T. (Iritz N. 57'), I. Dursun, Duranyik T. (Virág A. 68'). Vezetőedző: Bellán János. Gólszerzők: Fodor B. (19'), Tóth G. (38'), Csőke M. (75'), illetve Iritz N. (89') Kiállítva: Tóth G. (71')

A II. osztályú U19-es bajnokság 10. fordulójában:

SZEOL-Tisza Volán SC - SZEOL-Szeged 2011 2-0 (1-0). Vezette: Bánáthy János. SZEOL-Tisza Volán SC: Szabó M. - Heredea M., Barta K. (Szabó T. 80'), Szecska M., Dóra T. - Fülöp Cs. (Szalai N. 46'), Forró A. (Simon R. 75'), Lajkó Á. - Kormányos K. (Csuka T. 46') - Mucsi M. (Veréb T. 46'), Péter-Szabó T. (Reisinger M. 60'). Vezetőedző: Hüvös Gábor. SZEOL-Szeged 2011: Batik G. - Báló R., Papes B. (Horváth-Harmat G. 56'), Méreg Z., Nagypál P. (Báló M. 78') - Papp D. (Bagi T. 46') - Törköly T. (Tóth M. 50'), Varga R. (Váczi T. 73'). Szalma G. - Kiss Á. (Nagy Á. 65'), Rózsa D. (Kozma Gy. 85'). Edzők: Hágelmann Endre, Kiss Máté. Gólszerzők: Kormányos K. (22'), Heredea M. (50') Jók: Kormányos K., Lajkó Á,, Heredea M,, illetve Batik G., Báló R., Nagypál P. Hüvös Gábor: "Kulturált, jó iramú mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk, további sikeres szereplést kívánok a testvércsapatunknak! Hajrá, Szeged!" Hágelmann Endre: "Remélem, a leendő bajnokcsapattól szenvedtünk vereséget, kívánom ezt Hüvös Gabi barátomnak, akinek rendkívül kulturáltan, tudatosan játszó alakulata van! Próbáltunk gyors akciókat vezetni, sajnos nem sikerült gólt lőnünk. A játékosaim felvették a kesztyűt, küzdöttünk, tisztességesen helytálltunk. Dolgozunk tovább, és megpróbáljuk a SZEOL-Tisza-Volán riválisainak dolgát megnehezíteni azzal, hogy pontokat veszünk el tőlük. Gratulálok, további sikereket kívánok!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.