Hátország: Csongrád megyében is beindult a Bozsik-program



Szeptemberben ismét Bozsik-program néven indult el a Magyar Labdarúgó Szövetség legnagyobb utánpótlás-nevelési programja.
A program nagyságát jól jellemzi, hogy országos szinten 62 alközpont 200 körzetében, 997 egyesület 3385 csapatában, mintegy 55 000 különböző korú, 7, 9 és 11 éves játékost von be a labdarúgás vérkeringésébe. Csongrád megyében három, a hódmezővásárhelyi (alközpontvezető:
Kandó Róbert
), a mórahalmi (alközpontvezető:
Cs. Tóth Zoltán
) és a szegedi (alközpontvezető:
Lóczi Péter
) alközpontban indultak be a versenyek a közelmúltban. Amint azt
Lóczi Istvántól
, a Bozsik-program megyei igazgatójától megtudtuk, a megyei körzetek közül nyolc helyszínen zökkenőmentes volt a rajt, mindössze egy helyen voltak kommunikációs gondok, ami az ottani rendezvény csúszását eredményezte. A megyei igazgató elmondta, hogy az elkövetkező hetekben folyamatosan zajlanak az alközponti küzdelmek, emellett újdonságként kerülnek megrendezésre a különböző korosztályok kiválasztó edzései, ahol a legtehetségesebbek kaphatnak lehetőséget a kiemelkedésre. Lóczi István megerősítette, hogy a program eredményei csak több év múlva hoznak felnőtt szinten is érzékelhető eredményeket, az igazgató is kíváncsian várja, hogy milyenek lesznek a program tapasztalatai. Az már szerinte is látható, hogy a megyében a kis települések klubjai nem tudják felvenni a versenyt az utánpótlás nevelésben eddig is élen járó Tisza Volán SC, Hódmezővásárhelyi FC, Maros-menti UFC, Sándorfalva SK, Mórahalom VSE, Kisteleki TE és KSE Balástya csapataival, de nem is ez az elsődleges cél, hanem az, hogy minél több gyerek ismerkedjen meg a labdarúgó sportággal, és a legtehetségesebbeknek adódjon lehetőségük a kitörésre. Csongrád megyében a három körzetben összesen negyven klub nevezett a Bozsik-programba, amelyet az MLSZ a korábbi éveknél is kiemeltebb anyagi támogatással ösztönöz. A Bozsik-programba folyamatosan várják a helyi fiatalok jelentkezését, amelyet az alábbi helyszíneken tehetnek meg.
I. Hódmezővásárhelyi Alközpont
1. Hódmezővásárhelyi körzet:
a./ Hódmezővásárhelyi FC I.-II.-III. (Kandó Róbert) b./ Mocorgó FC Mindszent I.-II. (Gyarmati Mihály) c./ Szegvár SK (Szöllősi Ferenc) d./ Székkutas TC (Kruzslicz Péter)
2. Makói körzet:
a./ Maros-menti UFC I.-II.-III. (Kolozsvári János) b./ Apátfalvi SC (Bárány Mihály) c./ Csanádpalotai FC (Tóth Zoltán) d./ Kiszombor KSK (Háló Sándor) e./ Návay Lajos DSE Földeák I.-II. (Tóth Imre)
3. Szentesi körzet:
a./ Csongrád TSE (Keller Mihály) b./ Hszaták Junior Szentes (Némethy László) c./ Nagymágocs SE (Verasztó István) d./ Szentesi Farkasok SE (Janiga László) e./ Tömörkény SE (Tóth Csaba)
II. Mórahalmi Alközpont
1. Balástyai körzet:
a./ Kisteleki TE I.-II. (Bárkányi Péter) b./ KSE Balástya (Vén László) c./ L-IT SZEAC I.-II. (Paksi Péter)
2./ Mórahalmi körzet:
a./ Ásotthalom TE (Gyenge Balázs) b./ Bordányi SK (Vincze Ferenc) c./ Kistérségi Focisuli SE (Révész Gábor) d./ Mórahalmi VSE (Révész Gábor) e./ Zákányszéki KSK (Honti Tamás)
3./ Ruzsai körzet:
a./ Öttömös SE (Makra Attila) b./ Pusztamérges SE (Turcsányi János) c./ Pusztamérges FC (Krisztin Krisztián) d./ Ruzsa KSE (Kazi László) e./ Üllés LC (Lakatos Kornél)
III. Szegedi Alközpont
1. Sándorfalvi körzet:
a./ Baks KSE (Molnárné Kertész Sarolta) b./ Forráskúti SE (Kocsis Péterné Krizsán Ilona) c./ Sándorfalvi SK I.-II. (Pigniczki Zoltán) d./ Sprint Zsombó SE (Mihálffy Zsolt) e./ Szatymaz SE (Zsoldi Ernő)
2./ Szeged I. körzet:
a./ Algyő SK (Makra Zsolt) b./ Röszke SK (Ács-Sánta Mária) c./ Tápé ESK (Molnárné Kovács Ágnes) d./ Tisza Volán SC I.-II.-III. (Molnár Tiborné)
3./ Szeged II. körzet:
a./ Déli Aprók UFC Szeged I.-II. (Marton Gellért) b./ Rendőr TE (Sahin-Tóth Dezső) c./ Szegedi VSE (Bellán János) d./ Ujszegedi TC (Rau Zoltán) A fotó a Hódmezővásárhelyi Alközpont tornáján készült.
Borsándi István