Sport

Atlétika: Titánok a Gyulai István Emlékversenyen + FOTÓK

Atlétika: Titánok a Gyulai István Emlékversenyen + FOTÓK

2011. augusztus 8., hétfő
Atlétika: Titánok a Gyulai István Emlékversenyen + FOTÓK
Július 30-án rendezték meg a fővárosi Puskás Ferenc Stadionban a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, melyen a szegedi Titán TC ifjú atlétái is részt vehettek. "Hazánk legnagyszerűbb sportdiplomatájára emlékeztünk szombaton, egy nemzetközi atlétikai verseny keretén belül. Gyulai István munkássága és jelenléte a sportágak királynőjének nevezett atlétikában példaértékű volt. Gyermekkoromban az atlétikai közvetítéseket csak azért is megnéztem, hogy pontos információkat kapjak a versenyzőkről. Gyulai István olyan volt ebben a sportágban, mint egy élő adatbázis, aki csakis felkészülten ült a nézők elé" - számol be személyes élményeiről is Menyhárt Zoltán, a Titán Triatlon Club atlétaedzője. A több ezer néző előtt lezajlott emlékversenyen olyan világbajnokok és világklasszisok is rajthoz álltak fővárosunkban, mint Asafa Powell, Kevin Borlée, Markus Esser, Veronica Campbell-Brown vagy a hazai legjobbak közül Pars Krisztián és Kővágó Zoltán. A délután folyamán összesen 60 ember, köztük 8 ifjú Titán és Hallósy Zsolt is rajthoz állt. "Szakosztályunk 10 diák részére biztosított belépőt erre az emlékezetes versenyre, amely előtt még egy csoportkép is létrejött a 400 méteren Európa-bajnok Kevin Borlée-val és edzőtársaival" - közölte a tréner. Borlée nagy ellenfele 400 méteren Deák Nagy Marcell (egyéni legjobbja 45,42 s) volt, aki nagy csatában, alig félmásodperccel elmaradva a belgától, szerezte meg az ezüstérmet. Rövidebb és hosszabb távú futószámokban több magyar atléta állt rajtoz még rajta kívül, de legjobban ismét dobóatlétáink szerepeltek. Férfi kalapácsvetésben és diszkoszvetésben is hazai győzelem született, előbbiben Pars Krisztián, utóbbiban Kővágó Zoltán révén. "Ez az eredmény már régi önmagamat idézi. Sok problémám volt az idény elején, de ezek most már kezdenek kisimulni" - nyilatkozta az MTI-nek Kővágó, aki a verseny előtti sajtótájékoztatón azt mondta, már a visszavonulásra is gondolt, s csak fogadásból folytatta pályafutását. "A sérülésem után nehezen tudtam összeszedni magam, három hét kimaradt a felkészülésből, így a mostani nagyon jó eredmény. A világbajnokságig még van egy hónap, s akkor 81 fölé tudok kerülni. De igazából 82 métert szeretnénk dobni" - mondta Pars, aki - mint Menyhárt Zoltántól megtudtuk, még a megnyitó előtt aratta győzelmét, amelyről sajnos így sok néző lemaradt. "Versenyzőimet figyelve azt kell mondanom megérte felvinni őket, mert a boldogság az arcukon egy-egy fotó után szívet melengetően őszinte volt! Talán Hallósy Zsolt volt a legboldogabb, amikor a legnagyobb sztár, Asafa Powell edzőjével váltott pár mondatot a szállodában, majd később a 9,86 s-mal diadalmaskodó idei leggyorsabb atlétától kapott aláírást. Zsolt, ha nem is acélos idővel, de bejutott a nézők részére biztosított 100 méteres fináléba, ahol 5. lett. A selejtezőknél kézi időmérés volt, de a futóóra minden első részére hivatalos időt mért, így a második futamban induló titános lányoknál Vas Evelin (99) győztes ideje 13,3 s volt 1,3-as hátszéllel" - zárja beszámolóját a Titánok edzője. A Gyulai István Emlékversenyt jövőre is megrendezik, bízzunk benne, hogy ismét a szegedi Titánok részvételével.

A Titán Triatlon Club versenyzőinek eredményei:

Leány 100 m: Vas Evelin (1999) 13,10s 13. hely Horváth Luca (1999) 13,34s 17. hely Répássy Hanna (2001) 13,47s 20. hely Kerekes Nikoletta (1999) 14,02s 25. hely Darabos Alíz (1999) 14,68s 31.hely Halasi Blanak (2001) 15,37s 35. hely Fiú 100 m: Hallósy Zsolt (1971) 12,27s 8.hely Bódis Gergő (1999) 13,29s 15. hely Ocskó Zoltán (1999) 13,93s 24. hely Halasi Soma (1999) nem indult

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.