Sport

A csapat és az ultrák pálya nélkül, de harcra készen + FOTÓK

A csapat és az ultrák pálya nélkül, de harcra készen + FOTÓK

2011. augusztus 19., péntek
A csapat és az ultrák pálya nélkül, de harcra készen + FOTÓK
A Szeged 2011 szakmai stábja egy ankéton ismertette szurkolóinak a csapat jelenlegi helyzetét, készülődésének körülményeit a bajnoki nyitányra. A találkozón természetesen kiemelt hangsúlyt kapott a frissen felmerült probléma: a pályakérdés. „Azt tudtuk, és számítottunk is rá, sok embernek nem fog tetszeni, hogy 15 év után teljesen tiszta viszonyokat igyekszünk teremteni, új alapokra akarjuk helyezni a város labdarúgását. És sajnos ezt folyamatosan éreztük is, a bajnoki rajtra azonban még inkább kicsúcsosodott, hogy bizony a tettvágy, a szándék a megújulásra nem mindenhol az első számú érdek” – hangsúlyozta az ankét elején Bozóky Imre, a csapat vezetője.

Egy hónapja állnak a kapák

A legégetőbb probléma a pályakérdés. „Több mint egy hónapja tudják az illetékesek, hogy mit kell ahhoz tenni, és hol, hogy NB II-es meccset lehessen rendezni a városban. De egy kapavágás nem történt. A keret összeállítására nagyon kevés időnk, mintegy négy hetünk volt, ez az utolsó pillanatokra bár, de sikerült. Most azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy a pályaproblémák orvoslásába hiába lobbiztunk minden eszközzel, nem kezdtek bele. Ha van egy probléma azt, két oldalról lehet megközelíteni. Hogyan oldjuk azt meg, és miért is nem lehet azt megcsinálni” – utalt a fennálló helyzetre a szakember.Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő az utóbbi attitűdre a péntek reggeli sportbizottsági ülést hozta fel példának, ahol elmondása alapján szavak szintjén minden politikus kifejezte, hogy futballt akar, de mihelyst a tettek mezején kellene érte áldozatot hozni, vészesen megfogyatkozik a nagy tábor.

Dózsa-pálya mint kiképzőközpont?

Csalódtak az ultrák

Portálunknak a szurkolók elmondták, hogy az Ultras Szeged csalódott a Fidesz és a Jobbik politikusaiban, mert amióta hatalomra kerültek, bár szavakkal támogatják a focit, de tettek szintjén kevésbé. „Végre már nem a saját, egyéni érdekek, háttéralkuk mentén kellene gondolkodni, hanem valóban össze kell fogni a szegedi labdarúgás érdekében, úgy, ahogy azt mi tesszük. Keressenek fel minket, mi majd szívesen megmutatjuk nekik, hogyan kell” – üzente az ultracsoport a képviselőknek.
A részletekkel kapcsolatban a szurkolókat is tájékoztatta Szeged 2011 csapatának stábja és a képviselő. Megtudtuk: ahhoz, hogy a dorozsmai pályán NB II-es meccset lehessen játszani, új kapukat kell venni és felállítani, a korlátot rácsos, fémkerítéssel körbehúzni, a betonkerítésbe egy elem kiemelésével másik bejáratot illeszteni, és az öltözőépület mosóhelységébe egy ablakot vágni rendőrségi figyelőnek. Ami a legnagyobb falat: fel kell építeni egy mobillelátót a szabadtéri elemeiből, melyre a játékok igazgatósága már rábólintott, a szakemberek pedig már megvizsgálták a munkálatok lehetőségeit. Kiderült az is, hogy az Etelka sori stadion átalakításának kritériumai mind eszközigényben, mind pedig anyagi szempontból irracionálisan magasak lettek volna, a Dózsa-pálya pedig jelenlegi státuszát tekintve kiképzőközpont, semmilyen hatósági dokumentumon nem szerepel futballpályaként. Az elmondottak szerint a SZVSE-pálya lehet a hosszú távú megoldás, itt minden alternatíva közül a leghatékonyabban, legkifizetődőbben elvégezhetőek a szükséges felújítások egy NB I-es stadion létesítéséhez, ehhez azonban meg kell majd találni a külső forrást.

Készülni csak győztes csatára lehet

A helyzet ismertetése után a szurkolókban felmerült a kérdés, hogy lesz-e Szegeden játszó NB II-es csapat. „Igen, vannak nehézségek, de megtaláljuk a megoldást. Lehet, hogy két meccs pályaválasztói jogát el kell cserélnünk, és csak szeptemberben játszunk először idehaza, de lesz csapat, mert mi dolgozunk, a kényszerű, kellemetlen körülményektől megpróbáljuk magunkat függetleníteni. És jelzem, a dorozsmai pálya is csak egy ideiglenes megoldás, bízom benne, hogy jövőre már egy egészen új lehetőséget tudunk kibontani pályaügyben” – hangsúlyozta Bozóky Imre, aki arra a kérdésre, hogy mennyire tervezik az éves költségvetést, úgy felelt: közel 80 millióra, melynek felét az önkormányzati támogatás, másik részét pedig szponzori pénzek adják majd. Utóbbi forrásra már konkrét tárgyalások indultak el. A hétvégi szolnoki meccsről is esett néhány szó. Mivel a keret adott – főleg a volt KITE- és Makó-játékosokra épül –, az akarattal, tudással nem lesz gond. „Csak győztes csatára lehet készülni” – hangzott a végszó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.