Kajak-kenu: újabb magyar érmek a maratoni Eb-n


Egy arany-, két ezüst-, két bronzérmet nyert a magyar válogatott a maratoni Európa-bajnokságon szombaton. Az ifjúsági lányok között Kiszli Vanda duplázott - tájékoztat az MKKSZ hírlevele.
Az ifi párosokkal és a felnőtt egyesekkel folytatódott a maratoni Európa-bajnokság a kelet-franciaországi Saint Jean de Losne-ban. A pénteki három után szombaton öt érmet szerzett a magyar válogatott. Ismét a női kajakosok vitték a prímet, de jutott érem a férfi kajakosoknak is, méghozzá nagy bravúrral. A részletekről
Metzker András
csapatvezető számolt be a szövetségnek. "Az ifi lányok tulajdonképpen izgalommentesen arattak kettős győzelmet. Már az első futásnál otthagyta az ellenfeleket mindkét páros, majd
Kiszli Vanda
és
Fenyvesi Réka
a harmadik futásnál lerázta a
Miskó Noémi, Czéllai-Vörös Zsófia
duót. Vanda ezzel duplázott, Zsófi pedig a szombati bronz mellé nyert egy ezüstöt" - áll a közleményben. A fiú kajakosoknál
Havas Balázs Gábor
ugyanúgy, ahogy pénteken, ismét ezüstérmes lett.
Durkó Gáborral
végig harcban voltak az aranyért, az utolsó futásnál el is léptek a többiektől, de a legvégén a norvégok lehajrázták őket. A
Székely Máté, Urbán Bence
kettősnek sajnos technikai gondjai akadtak, pedig ők is az élmezőnyben mentek sokáig. A felnőtt kajakosok két bronzérmet nyertek. Ki kell emelni
Noé Milán
eredményét, hiszen nagyon kemény verseny végén állhatott dobogóra. Nyolcan, kilencen mentek az élbolyban, aztán egy portugál és egy spanyol meglépett, a többiek viszont az utolsó méterekig küzdöttek egymással. Milán az utolsó futásnál még az ötödik helyen szállt vízre, aztán az utolsó száz méteren szenzációs hajrával meglepte a többieket.
Salga István
sajnos borult a második kiszállásnál, de még így is visszaküzdötte magát a nyolcadik helyre. A nőknél is csak másodpercek döntöttek az érmekről.
Bedőcs Krisztina
a végén a harmadik, negyedik helyen ment, aztán egy német versenyzőt lehajrázva szerezte meg a bronzérmet,
Kollár Judit
pedig az ötödik lett. A kenusok érem nélkül maradtak szombaton is, ráadásul az ifiknek szerencséjük sem volt, hiszen belekeveredtek a rajt utáni ütközésbe. Horváthék fel is borultak, majd visszaszálltak, de egy szabálytalanság miatt végül kizárták őket – mondta Metzker András.
A magyarok szombati eredményei:
K-2 férfi ifjúsági (5 kör, 21,5 km)
2. Durkó Gábor, Havas Balázs Gábor 11. Székely Máté, Urbán Bence
K-2 női ifjúsági (4 kör, 17,2 km)
1. Kiszli Vanda, Fenyvesi Réka 2. Miskó Noémi, Czéllai-Vörös Zsófia
C-2 férfi ifjúsági (4 kör, 17,2 km)
4. Bozsó Bence, Virág Zoltán
A Horváth Máté Sebestyén, Gintl Gellért párost diszkvalifikálták.
K-1 női felnőtt (6 kör, 25,8 km)
3. Bedőcs Krisztina 5. Kollár Judit
C-1 férfi felnőtt (6 kör, 25,8 km)
10. Ballér Tamás 12. Fodor Roland
K-1 férfi felnőtt (7 kör, 30,1 km)
3. Noé Milán 8. Salga István