Kajak-kenu: arany, ezüst, bronz a maratoni Eb-n


Minden színű éremből nyert egyet a magyar válogatott a franciaországi maratoni Európa-bajnokság pénteki versenynapján - tájékoztat az MKKSZ hírlevele.
Három éremmel zárta a pénteki versenynapot a magyar válogatott a franciaországi Saint Jean de Losne-ban zajló maratoni Európa-bajnokságon. Az ifjúsági és az U23-as korosztályban az egyesek szerepeltek a programban. A legjobb eredményeket az ifjúsági korú kajakos lányok érték el. Négy kört, vagyis 17,2 kilométert kellett teljesíteniük,
Kiszli Vanda
az első,
Czéllai-Vörös Zsófia
pedig a harmadik helyen ért célba, ők szerezték tehát a magyar csapatnak az arany-, illetve a bronzérmet pénteken. "Az élbollyal indultak el mindketten, sőt, az első kiszállásnál el is szöktek a mezőnytől. Utána nem tudta tartani Vanda tempóját Zsófi. Vanda végül magabiztosan győzött, Zsófit pedig utolérték a többiek és nagy csatában a bronz jutott neki" – mesélte
Mórocz István
, a helyszínen lévő magyar edzők egyike. Az ezüstérem
Havas Balázs Gábor
nevéhez fűződik, aki az ifjúsági fiúk 5 körös (21,5 km) versenyében lett második. Ugyanebben a számban
Petró Ádám
a nyolcadik helyet szerezte meg. "Óriási meccs volt az aranyért. Egy norvég fiúval mentek még az utolsó egyenesben is, aki végül a cél előtt 100 méterrel tudott ellépni. 14 másodperc döntött a végén! Az U23-as lányok is megérdemlik a dicséretet.
Horváth Lilla
sokáig érmes pozícióban kajakozott, alig maradt le a dobogóról.
Horváth Timi
is szépen ment, ő húzta az üldözőbolyt, a végére emiatt elfáradt. Nagyon kemény mezőny gyűlt össze az U23-as kajakos fiúk között. 22-en álltak rajthoz,
Rauscher Máté
és
Ceiner Benjamin
9. és 10. helye nem nevezhető csalódásnak, talán az U23-as kenusoktól várhattunk jobbat – folytatta Mórocz István.
A magyar indulók pénteki eredményei a verseny honlapja alapján:
K-1 férfi ifjúsági (5 kör, 21,5 km)
2. Havas Balázs Gábor 8. Petró Ádám
K-1 női ifjúsági (4 kör, 17,2 km)
1. Kiszli Vanda 3. Czéllai-Vörös Zsófia
C-1 férfi ifjúsági (4 kör 17,2 km)
7. Csizmás Dobó Norbert 9. Blatt Kristóf
K-1 női U23 (5 kör 21,5 km)
4. Horváth Lilla 7. Horváth Tímea
C-1 férfi U23 (5 kör, 21,5 km)
7. Dóczé Ádám 10. Androkity Marcell
K-1 férfi U23 (6 kör 25,8 km)
9. Rauscher Máté 10. Ceiner Benjamin